Torjai nyugdíjasok karácsonya — Iochom István

2009. december 23., szerda, Közélet

Hétfőn délután a torjai művelődési otthonban mintegy ötven nyugdíjas, zömében az idén alakult nyugdíjasklub tagjai tartottak műsoros karácsonyváró ünnepséget.

Bakó Ferenc altorjai római katolikus plébános áldása és imája után Daragus Attila, a nagyközség polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, majd megnézték a székelyudvarhelyi Vario Media Stúdió által Torjá­ról készített, huszonkét perces filmet. Ezt követően dr. Szőcs Géza író, rádiós szakember A szülőföld hangja és A lélek hangja című könyveiből olvasott fel, majd Páll László altorjai kántor és két leánya zenével és énekszóval szórakoztatta a nyugdíjasokat. A legnagyobb sikert a két évvel ezelőtt Barótról Torjára költözött, nyolcvanhat esztendős Ráduly Tamás aratta, aki kétszáz verset tud kívülről, s ezúttal Arany János Családi kör című költeményét adta elő. Molnár Antal, az altorjai egyházközség gondnoka és Háromszéki Erzsébet ny. tanítónő, a nyugdíjasklub alapító tagja saját versikéjét olvasta fel, az altorjai római katolikus egyház női dalárdája pedig egyházi és karácsonyi dalokat adott elő. Daragus elmondta: a napokban a községháza munkatársai minden torjai családhoz személyesen viszik el az önkormányzat ajándékát, egy fali- és egy zsebnaptárt, illetve a karácsonyi és újévi köszöntőt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2009-12-23: Közélet - x:

Egy néma ágyú díszlövése (Khell Ödön halálára) — Sylvester Lajos

79 éves korában hirtelen hosszú útra indult Khell Ödön, Bereck és környékének szellemi mindenese. Nem akárki volt ő, élete teljes hosszában a tettek és cselekedetek embere volt, aki voltaképpen átvette berecki felmenőinek, az örmény-magyar Khell és a székely-magyar Hankó családoknak a külső körülmények miatt be nem fejezett, nemzeti közösséget építő munkáját.
2009-12-23: Közélet - x:

Szorul a hurok

Biztosan elkapják a jó két hónappal ezelőtti fegyveres rablás tetteseit — állította tegnap Corneliu Câmpeanu megyei rendőrfőkapitány, akit a nyomozás állásáról kérdeztünk. Október 15-én hajnalban két, géppisztollyal felfegyverzett, a rendőrség rohamosztagának egyenruháját viselő férfi 270 000 lejt rabolt el a sepsiszentgyörgyi Ares Security biztonsági cég székhelyéről.