Magánlevél közügyben Sylvester Lajosnak

Kedves Lajos!

Régen, két éve vagy már három? nem találkoztunk, noha azt is mondhatnám, hogy szomszédok vagyunk. Öregedőn, betegeskedve, immár nem is hónap-, hanem félévszám nem lépek ki a lakásból. Irodalmi dolgaimmal — régi adósságok, újabb felkérések — bíbelődöm, ahogy szívzavaraim, hipertóniám, asztmám s egyéb nyavalyáim engedik. De mielőtt kikoppanna fejemből, hadd köszönjem meg Mikes-esszémről írt elismerő szavaidat. Amit nem tudhattál, az az, hogy három évtized alatt ez volt a zágoni-rodostói atyámfiáról írt-megjelent ötvenedik írásom. Örülök, hogy a visszajelzések szerint a tárgyra ráhangolt közönség hallgatta a Képtárban, Kalamár György hozzáértő tolmácsolásában. De nem erről kívánok beszélni Véled, félretolván asztalomon az éppen, örömmel és a sok adatolási hiba (hogy maradhatott ki például Gellért Sándor?!), nyomdai elírás miatt növekvő szomorúsággal böngészgetett Új Magyar Irodalmi Lexikon jókora súlyú, sárga borítós köteteit. Ha magányba vonultan kényszerülök is élni, igyekszem követni a dolgok, események folyását. Mind a tárgyat, mind közírói személyedet megillető érdeklődéssel olvastam minap két írásodat a december 22-i Háromszékben, lévén a lap előfizetője és olvasója. Említett írások késztettek e rövidre fogott levél megírására.

Hol vagy, ’89, hol vagy, december? című glosszádban megfogalmazott gondolataiddal és gondjaiddal alapvetően egyetértek. Párhuzamosan szoktunk dohogni, levélben Gáll Ernővel, időnkénti látogatásain élő szóban Fábián Ernővel a történelmi emlékezet politikai országunkban egyre akutabbá vált zavarain, ama mélyen elgondolkoztató, a mind a közeli, mind a távoli múltat átfestő és jócskán meghamisító amnézián, mely életünket a hírközlő eszközök segítségével s az érdekeik szerint retusálók hathatós közreműködésével tengerárként elöntötte. Életünk során rengeteg dolgot, jót és bőségesen rosszat megéltünk. Te magad is írtál sok mindenről, melyekről mások azt sütötték ki, hogy ,,nem úgy volt", hogy ,,másképpen volt", hogy azon az éjszakán sütött a nap, daloltak a csillagok... Nem folytatom: némely hazugságok mindnyájunknak a könyökünkön jönnek ki, inkább helyeslőn idézem felhívásod záró sorait: ,,Ha mi nem írjuk meg, és mi nem értékeljük saját múltunkat, megteszik helyettünk mások. Sok példa van arra, hogy milyenné sikerednek ezek. Ne hagyjuk."

Bizony ne! Lám, magad jársz elöl jó példával ugyanabban a lapszámban, Lappangásból napvilágra címet viselő felidézésedben. Ehhez szeretnék néhány kiegészítő és pontosító észrevételt fűzni.

Kedves barátom, több évtizede foglalkozom a négy évszázados múltú erdélyi magyar emlékírásokkal. E tárgykörből jó néhány dolgozatom éppenséggel a Háromszékben jelent meg. A példák akár százszám bizonyítják, hogy nincs hibátlan emberi emlékezet, és törvényszerűen, a szakértők által pontokba is foglalt okokból, minden emlékezésben akadnak hiátusok, szándéktalanul. Így hát igazad van, hogy a jelenkor történetírójának a ,,kollektív emlékezet"-re kell alapoznia, mely hiteles tömbbé rengeteg egyéni emlékezetből épül. Következésképpen kizárólag arról beszélek 1989-es esztendő végén írt napi feljegyzéseimre támaszkodva, aminek magam is tevőleges részese voltam. E tágasságon belül is egyetlen kérdésre összpontosítok vázlatosan, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi megalakulására, elhagyván minden személyes kommentárt és részletet, egyetlen célt követve, éspedig azt, hogy a tapogatózó önszerveződés historikumát megvilágítani segítsek. Egy általad fogalmazott szövegrészből indulnék ki:

,,A Magyar Demokraták Megyei Szövetsége" — ezt a nevet írtam fel a listára — december 23-án alakult meg a tervezőintézet gyűléstermében. A Háromszék december 25-i, 2. száma már más nevet használ: a Romániai Magyarok Demokratikus Fóruma háromszéki szervezőbizottsága.

A mondatban előforduló ,,már" az tulajdonképpen ,,még", ugyanis az RMDSZ Há­romszék megyei ideiglenes szervezete valójában 1989. december 25-én, hétfő délután, karácsony első napján alakult meg mintegy háromszázötven kiküldött részvételével említett helyen, amelynek választmányában a résztvevők határozata szerint a megyeszékhely magyar lakosságát tizenöt személy képviselte. A névsor a jelölések és egyenkénti megszavazások sorrendjében ez volt: Sylvester Lajos, Dali Sándor, Orbán Árpád, Török Áron, Veress Károly, Tulit Ilona, Farkas Árpád, Gajzágó Márton, Fosztó András, Veress Dániel, Könczey László, Fodor Pál, Kónya Ádám, ifj. Zakariás Attila, Kozsokár Gábor.

Ezt a gyűlést egy szempontegyeztető megbeszélés előzte meg a tervezőintézet igazgatói irodájában. Ezen az a tíz-tizenkét ember vett részt, akik egy nappal korábban ezt a szélesebb körű összejövetelt kezdeményezték, szervezték, a résztvevőket mozgósították.

Most jön a pontosítás. Néked a megalakulásra vonatkozó december 23-i időpontban, a lényeget illetően, teljesen igazad van. Igen, akkor alakult meg, többünk, sokunk egyéni kezdeményezéséből, történelmi szükségletként, spontán formában, a két nappal később RMDSZ nevet nyert szervezet, annak első alakzata. Téged két dolog zavart meg. Egyrészt a megnevezés, éspedig Romániai Magyarok Demokratikus Fóruma, másrészt a december 24., vasárnap datálású Háromszék első oldalának közepén olvasható híradás és szándéknyilatkozat, melynek teljes szövege így hangzik:

,,Tegnap Sepsiszentgyörgyön megalakult a Romániai Magyarok Demokratikus Fóruma háromszéki szervezőbizottsága. A fórum a Nemzeti Megmentés Frontja tagjaként, azzal azonos, ideiglenes programmal a demokrácia, a szabadság, az egyenlőség legszélesebb körű reprezentatív szervezete akar lenni. Közvetlen célja a megye magyar lakosságának operatív mozgósítása a demokratikus Románia kialakítására.

A szervezet jogutóda az 1952-ben megszüntetett Magyar Népi Szövetségnek. Harminchét esztendő múltán tehát az ország népének hősi küzdelme, a véráldozatokkal terhes, dicső december 22-e teremtette meg ismét a lehetőséget arra, hogy a magyarság létrehozza önálló szervezetét, mely a legteljesebben bekapcsolhatja a demokratikus Románia életébe. Olyan szervezet lesz, mely a humanizmus elveire épül, és a hazai demokrácián keresztül bekapcsolja az erdélyi magyarságot Európa, közös hazánk igazi vérkeringésébe.

Folyamatban van a megye városaiban és községeiben a helyi szervezetek megalakulása.

A szervezőbizottság"

Az a bizonyos ,,tegnap" utal december 23-ra. Azon a szombat délelőttön a színház klubjában — tizenkét évig voltál az intézmény igazgatója, a helyszínt jól ismered — összeverődött mintegy harminc ember, a Nemzeti Megmentési Front közleménye hatására létrehozta a magyarság nemzetiségi szervezetét, illetve annak létrehozása érdekében ,,szervezőbizottság"-át, melyben Dali Sándorral, Orbán Árpáddal, Török Áron mérnökkel s másokkal, Veres Károllyal, Tulit Ilonával, a lelkes Főcze Gyulával osztottuk és szoroztuk a dolgokat, s kerestük az itteni magyarság helyét a nap alatt. Az összefogás első gyümölcse az idézett, ma már némileg sete-sutának tűnő nyilatkozat megfogalmazása volt, melybe ,,operatív mozgósítás" szóösszetételben tört bele a még csak tegnapi mozgalmi zsargon, a jogfolytonosságra való hivatkozásként került bele az MNSZ-re való utalás, viszont e jelenlévők a ,,szervezet" szót lejáratottnak vélvén, a Front szóhoz is jobban illőnek, a gazdagabb tartalmú Fórum szót vélték helyesnek.

Ezen az alakuló, első megbeszélésen merült fel a szervezési keretek tágítása, úgymond a tömegbázis megteremtése, minél több ember bevonása azonnal a munkába. Mert egy dologban mindenki egyetértett: cselekedni kell, nem várva mire sem.

A következő, a demokrácia szabályainak szigorúbban eleget tevő második megbeszélés, tulajdonképpen az RMDSZ második közgyűlése másnap volt, december 24-én, vasárnap, karácsony szombatján, délután két órakor a színház nézőterének hátsó harmadán, mintegy nyolcvan résztvevővel, ahol egy úgymond ideiglenes vezetőség választására, munkacsoportok alakítására és a feladatok kiosztására is sor került.

A tervezőintézetben tartott, több száz fős összejövetel immár a harmadik volt december 22-e után. Hogy az érintett előzmények miért nem ismertek előtted, arra nem nehéz válaszolni: nem voltál, mert nem is lehettél ott. Te akkor másutt voltál elfoglalva. Egy harcvonalnak mindég több szakasza van. Az egyes ember egy adott időben csakis egy, egyetlenegy helyen lehet jelen, és már akkor és ott egy bizonyos — a körülmények által diktált — munkamegosztás jött létre. Te mindnyájunk képviseletében vívtad harcod egy sereg kétes múltú, sajnos, egyáltalán nem kétes szándékú személlyel és csoportosulással a volt pártszékházban, s ki tudja, hányadszor léptél ki a székház erkélyére az alanti tömeget okítani? A szombat délre összerántott Front-gyűlésen Dali Sándorral a színházat képviseltük. Azon a gyűlésen a székház nagytermében, melyet az akkor és azóta is manipulált ,,jönnek a terroristák" hír zavart szét, a pódiumon ágálók és szövegelők egy része már a jövőt vetítette elénk, a magánszorgalmú önjelölt néptribunok korszakát.

A kétségen kívül eufóriás és hajszolt napok nyilván azóta azt is kimosták belőled, hogy kétszer vagy háromszor találkoztunk kutyafuttában. ,,Beszéltem Gézával, beszámoltam..." — vetetted oda, s rohantál újra a székházba. Csakugyan nem volt a ráérős beszélgetések ideje. A harmadik RMDSZ-gyűlésről is el kellett menned, így hát nem voltál ott a kézdivásárhelyiek, emlékezetem szerint Jakabos Csabáék érkeztekor, akik a Székely Újság első, december 23-i datálású egylapos számát is hozták, osztogatták.

Sok mindenről lehetne és kell is még írnunk, de miként jelented írásaidban, az események pontos meghatározásához rengeteg információ összegyűjtésére, pontos és hiteles felidézésére van szükség, és nagyfokú tárgyilagosságra. Egyetlen példaként említem, hogy december 22-ét, a délelőttöt a városközpontban lévők lélektanilag nagyjából azonosan élték át, az elszántságtól a rettegésen át a fellélegzésig. Azonban érthetetlen csend veszi körül például Zsoldos Árpád, annyi jeles történeti személyiség színpadi megformálójának kétségen kívül a legdrámaibb ,,alakítását" a töltött puskacsövek előtt, ahol, szó szerint az életét kockáztatva, hiszen akkor és ott senki nem tudta, hogy a katonaság lőni fog-e vagy sem!, erős fennhangon hirdette egyik román színészkollégájával együtt a megbékélés, a testvériség igéit, az alkotómunka tiszteletét, a humánum diadalát. Véletlenek egybeesése vagy egy sokkal összetettebb önfenntartási-önigazolási ösztön jelentkezése volt, hogy alig három nappal korábban, 19-én este a sepsiszentgyörgyi színház bemutatót tartott. Asztalos István A fekete macska című színműve került a nézők elé, és hosszú, idegölő hivatalos huzavonák után éppen 22-én délelőtt kellett volna lezajlania a megyei Ideológiai Bizottság előtti szemléltető főpróbának, Szophoklész csodálatos és időszerű tragédiájából, a Philoktétészből, melyet Márton Árpád rendezett, s melynek címszereplője Zsoldos Árpád volt. Ne legyünk hát feledékenyek, sem általában, sem az egyes részmozzanatok felidézésében. A kortársak, a tanúk, a résztvevők — Istennek hála — élnek.

Egy szubjektív monográfia hitelességét, magyarán objektivitását, azáltal nyeri el, hogy a rengeteg szétszórt apró tényt felkutatja és rendszerbe állítja. Végezz, kedves Lajos, szondázást az úgymond ,,első" és ,,második" RMDSZ-tanácskozás résztvevői között, képed mindenképpen teljesebbé fog válni, adatoltabban és tisztábban fogsz látni, hiszen igazad van abban, hogy ,,most magamat rajtakapva csodálkozom, hogy milyen keveset tudunk magunkról is, egymásról is". Hát ez, sajnos, így igaz.

Közérdekű munkádhoz erőt, egészséget, kitartást kívánok.

Veress Dániel

Sepsiszentgyörgy, 1994. december 26.