Hét nő sílécen elérte a Déli-sarkot

2010. január 5., kedd, Magazin
Heten sikeresen elérték a Déli-sarkot a 38 nappal ezelőtt indult nyolcfős női expedícióból. A nem mindennapi vállalkozás tagjai sílécen indultak a Déli-sarkra, hogy emberpróbáló teljesítményükkel ünnepeljék az egykori Brit Birodalom 53 gyarmatából létrejött Nemzetközösség 60. évfordulóját.

Az antarktiszi bázisról november 23-án indult csapat naponta 6—10 órát síelve 900 kilométert tett meg a déli pólusig.

Az expedíció tagjai egy-egy szánt húztak maguk után, amelyen a negyven napra elegendő, 80 kilogrammnyi élelmiszert és felszerelést szállították. A Nemzetközösség Női Antarktisz Expedíciója 130 kilométert elérő óránkénti szélsebességre és akár mínusz 40 Celsius-fokos hidegre is felkészült. Az út harmadik napján azonban a jamaicai Kim-Marine Spence ujjain a fagysérülés tünetei jelentkeztek, ezért nem folytathatta a túrát. A folyamatosan a horizont felett látott nap ellenére a napsugárzás jelentős részét a fehér hó visszaveri, ezért a nap melegének hiánya — kombinálva a tengerszint feletti háromezer méteres magassággal — azt eredményezi, hogy a Déli-sarkon van a föld legzordabb éghajlata.

Az expedíció tagjai nyolc, a brit Nemzetközösséghez csatlakozott országból — Bruneiból, Ciprusról, Ghá­nából, Indiából, Jamaicából, Új-Zélandról, Szingapúrból és Angliából — származnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-05: Magazin - x:

Egymillió látogatót vár Pécs

Egymillió látogató érkezése várható Pécsre 2010-ben — jelentette ki a Pécs 2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program a baranyai megyeszékelyen.
2010-01-05: Magazin - x:

Hazugságbajnokság

,,Csak most eszméltem rá, hogy mekkora a baj a gazdaságban: a minap vettem egy kenyérpirítót, és kaptam hozzá ajándékba egy bankot" — ezzel nyert a 2009. év hazugságbajnoka.