Azon a reggelen — sokakhoz hasonlóan — én sem a munkahelyemen, hanem a főtér Iskola utcai sarkán álldogáltam, amikor a múzeum irányából megjelent a tiltakozó tömeg, amely a gyáraktól kiindulva egyre duzzadt a hozzá csatlakozóktól. Az élen huszonéves fiatalok és a híradós kocsi volt, mindjárt a legelején Tünde lányom is, aki akkor a város ipari negyedében dolgozott. Megrestellvén magam, egyben lányom óvására is rögtön csatlakoztam a menethez, s most már apa és lánya együtt érkezett a pártszékház elé a jelentős nagyságúra nőtt tömeggel. No, persze, az óvatosabbak a járdán álldogáltak, vagy az ablakokban könyököltek, hiszen még nem dőlt el a hatalmi harc Bukarestben. A már többször és több újságban közölt ,,feleselést" a híradókocsi és az erkélyen állók között én is végighallgattam. Aztán a meglépett diktátor hírére az elvtársak a hátsó vasajtón elszeleltek, előbb az angyalosi pártfarmra, majd Kommandó vélt biztonságába.

Ezután a bátorrá vált huligánok (miután elvonult a katonaság) a már sokszor elmesélt módon romboltak a megyei párt- és adminisztratív székházban. Innen a tömeg egy részével a megyei rendőrség, illetve szekuritáté elé mentünk, ahonnan hangosbeszélőn a rendőrparancsnok próbálta a dühödt tömeget féken tartani, úgy is, hogy kiengedte a fogdából az ott lévő köztörvényeseket. Egy kisebb, viszonylag fegyelmezett csoport ezután bement az épületbe (Papp A. ismerősömet láttam köztük), majd nemsokára ki is jöttek. Néhány szekusdokumentum jutott a kezükbe, ami aztán a besúgók nevével közkézen forgott.

Másnap, amint ezt Sylvester Lajos és mások visszaemlékezéseiből tudjuk, eléggé átgondolatlanul és a helyzethez igazodva létrejött egy cselekvő mag, amelyben én nem vettem részt. Ugyan Kádár Tibor telefonos meghívására és barátom fiának üzenetével meghívtak a tervezőintézetben megtartott gyűlésbe, de csak a színház bejáratáig jutottam el, mert akkor csapott fel a ,,jönnek a terroristák" nevezetes diverzió, és onnan néztem végig, amint egy teherautóról boldog-boldogtalannak, holmi ifjoncoknak fegyvert osztogatnak. Vajon kik voltak ők?

(Én majd csak a változás kezdeti heteiben, Sylvester Lajos felkérésére jutottam szerephez az akkor már megszervezett RMDSZ megyei alelnökeként. Lemondva addigi állásomról, 1991 januárjáig fizetéses alelnöke voltam szövetségünknek, s ekként is mentem nyugdíjba.)

Ellentétben a Gajzágó Márton által írottakkal, Orbán előtérbe helyezésével nem csupán a ,,munkások" (?) nem értettek egyet, hanem az értelmiségiek közül a radikálisabb megoldás hívei sem (a párton kívüliek, hiszen mi tagadás, az akkor felszínre kerültek java párttag volt!). Orbán ezután évekig autoriter módon vezetett, s való igaz, ha nem értett vele valaki egyet, akkor távozásával ,,érvelt". Sajnos, az akkori nagylelkűségnek egyik nemkívánatos eredménye éppen néhány múltbeli figura lassú visszatérése volt.

Ami pedig a ,,terroristákat" illeti, erről igen érdekes megnyilatkozásról számolhatok be. Talán az első (?) választáskor a városi bizottságban az akkor létező ,,autósok pártja" (így hívták?) képviseletében Hanches is tagja volt a bizottságnak (íme, az előbbi bekezdésben írottak, ugyanennek a ,,pártnak" bukaresti titkára a hírhedt Gavra volt!). Együtt mentünk ellenőrizni a szavazóközpontokat (szép együttes, nemde?). Amikor a hegyivadász-laktanyából (ott is volt szavazóközpont) jöttünk ki, Hanches óvatosan körülnézett, majd a sorompó felé intett a fejével, s azt mondta: Puskás úr, ott, túl a sorompón volt az egyik gépfegyver-szimulátor felállítva.

Mi, volt politikai foglyok sem akkor, sem később (országosan sem, néhány kivételtől eltekintve) nem jutottunk politikai szerephez. Ha így lett volna, talán nem az összeesküvés kirakatfigurája, Iliescu határozta volna meg évekig Románia ,,imizsét". Eddigi ismereteim egyértelműen arra utalnak, hogy a diktatúraellenes puccs a szekuritáté — élén Iulian Vlad — bevonásával történt. Ezért történt meg az, hogy a hadsereg — nem ismerve fel idejében a történteket — több városban is vérengzést rendezett. Nem a szekuritáté. A szekuritáté a ,,terrorista" diverziót szervezte Iliescuék érdekében, a forradalom (mert az is volt) valódiságának a látszatáért és a lakosság megfélemlítésére. Ezért aztán (ezt egy bukaresti szekus ezredes — véletlen találkozás volt — beszélte el, valódi haraggal Vlad ellen) mai napig mentességet élveznek a mindenkori hatalom árnyfiguráitól. A hadsereget pedig nem lehetett és máig nem lehet felelősségre vonni. Amikor a kolozsvári vérengzés parancsnokai ellen hosszas noszogatásra pert kezdeményeztek, a hadsereg ,,szakszervezete" hevesen kelt a végrehajtók és parancskiadók védelmére.

Egyébként mi is lehetne jobb érv a bűntelenség ígéretére, mint a diktátorpárt szöktető Stănculescu és mások magas tisztségbe helyezése nyomban Iliescuék ,,forradalma" után? Kutyakomédia, ahogy időnként elítélik őket, és nyomban betegség okán szabadon vannak, s vendéglőkben látjuk gondtalan mulatozás közben a tizenöt évre ítélt tábornokot. Ilyen ez a sokarcú, egyedi, román demokrácia...