A nagy feltűnést keltő államfői felismerés tehát egyelőre arra volt elegendő, hogy a kérdést felvessék. A vita végkimenetele és egy esetleges, számunkra kedvező határozat akkor születhet meg, ha politikai alku kezdődhet róla. Rossz ómen, hogy a magyar érdekvédelem a legalacsonyabb szinten képviseltette magát a vitán.

Különben zavaró volt már az államfő nagy port felverő háromszéki látogatásán, hogy a kérdés megfogalmazásába sok pontatlanság csúszott. Ezért is tudta Adomniţei liberális tanügyminiszter már a látogatás másnapján mintegy visszakézből elutasítani a Băsescu-féle javaslatot, mondván, hogy az már megvalósult volna. Holott attól még messze állunk.

Nem árt tehát precízebben megragadni és kidolgozni a célokat, különben a lényeg könnyen elsikkadhat ebben a politikai életben, mely a kisebbségi igények szándékos félreértésének és misztifikálásának, diabolizálásának fogásait valósággal művészetté fejlesztette az elmúlt évszázadban. A romántanítás módozataiban ugyanis pontosan azok a nyelvi-nemzeti asszimilációs technikák érhetők tetten, melyek használatáról lemondani a román politikum jó része semmi áron nem akar, és amelyek leplezésében, a ködösítésben hajlandó elmenni odáig, hogy akár a csillagokat is letagadná az égről.

Tisztázni kell tehát: nem elegendő a nyelv- és irodalomtanítás módszertanának megváltoztatásáról beszélni. Amire szükség van: a kisebbségi tannyelvű oktatásban a románórákon az első osztálytól a tizenkettedikig más tananyagot és azt más módszerek szerint kell tanítani, következésképpen a vizsgákon is mást számon kérni. Külön tankönyv, módszertan és vizsgatételek az elemitől a líceumig. Le kell mondani tehát arról is, hogy érettségin például ugyanabból a tananyagból vizsgázzék a magyar és román anyanyelvű diák.

Pedagógiailag hibás és jogvédelmileg diszkriminatív a mai helyzet, melyet a miniszter úgy fogalmazott meg arrogáns elutasító válaszában, hogy az elemi és általános iskolai osztályokban a kisebbségiek nyelvi felzárkóztatása folyik, a középiskolában tehát lehet már azonos tankönyveket és módszereket alkalmazni mindkét oktatásban, ahogy az átkosban mondták: ,,nemzetiségi különbség nélkül".

Hibás és elnyomó jellegű ugyanis az az elvárás, hogy a más anyanyelvű ember ugyanúgy bírja a román nyelvet, mint a született román. Ezt a kisebbségiek zöme nem is kívánja, ők beszélni, magukat megértetni szeretnék mindenekelőtt. Ehelyett pedig nyíltan vagy burkoltan, hol leplezetlenül, hol körmönfontabban, de beolvasztó nyomást gyakorol rájuk a még mindig homogén nemzetállami célokat követő tanrendszer.

Băsescu felismerésében az a nóvum, hogy a kisebbség őszinte nyelvtanulási szándékát viszonozni nem újabb pofonnal, nem a diszkrimináció fenntartásával kell.