A könyvborító grafikai értékeit — a borítóterv Kisgyörgy Tamás munkája — szükségesnek tartom már elöljáróban kiemelni, mert amint kezünkbe veszünk egy kiadványt, az első értékelést a látvány, a vizuális élmény határozza meg, rendszerint ettől (is) függ, hogy belelapozunk-e a könyvbe, könyvespolcunkra helyezzük-e, vagy nem. És mégis, legtöbbször a gyorstalpalású könyvrecenziók végéről lemarad a grafikus neve, holott, ha a szép könyv — mint ez esetben is — érdekes, ismereteinket tekintve is űrt betöltő, hiánypótló kiadvány, úgy igazi érték, ha látható és emlékezetes arca van.

Cserey Zoltán történész-muzeológus a könyve főcímébe is kiemelt önkormányzatiság működését okmányokra támaszkodva élet- és élményszerűen tárja az olvasó elé, értékelésében visszanyúl az önkormányzatiság, mai szóval az autonómia ezeresztendős székelyföldi múltjához is, anélkül, hogy a napi politizálás ingoványos területére tévedve a mába plántálná ezeket a történelmi és közösségi tapasztalatokat. Kényszerűségből csak a szóbeszéd szintjén jelentkező autonómiatörekvéseknek históriai alapozást ad, az olvasó és az erdélyi magyar közösség önbizalmát gyarapítja, biztonságérzetét, autonómiát követelő igényét erősíti.

Külön értéke, hogy kutatásainak fókuszába olyan két évszázad kerül, amelyet az 1848—49-es forradalom és szabadságharc, a magyarság sok évszázados történetének legkiemelkedőbb eseménye a dolgok természeténél fogva beárnyékol, holott ebben a két évszázadban, a tizennyolcadikban és a tizenkilencedikben következnek be olyan történelmi változások, amelyek mai nemzeti állapotunk, családi és egyéni sorsunk alakulásában meghatározóak.

A Főkirálybírák 1709—1876 között, majd a Széki Közgyűlések a 18—19. században című fejezet olyan ismereteket közvetít, és egyben gazdag példatárával olyan olvasmányélményt is nyújt, amely továbblapozásra késztet, a Háromszéki Székház — a régi megyeháza —, az Önkormányzatiság és a katonai hatalom Háromszéken a XIX. század derekán, Sepsiszentgyörgy. Város-falu egy helyen, Erdővidék önállósulási és egyesülési törekvései a XVIII. század második felétől az 1848-as szabadságharcig, A reformkori eszmék hatása Háromszéken (1830—1848), A székely és szász székek megszüntetése és a megyerendszer általánosítása Erdélyben 1876-ban fejezet ez eddig rendszertelenségben vagy homályban bujkáló ismereteinket a székelység történetének összefüggésrendszerébe helyezi.

Az olvasmányélményt színesítő idézetbetétek az adott kor levegőjét érzékeltetik. Példaképp álljon itt a többségében komor és megrázó történettömkelegből egy üdítő folt:

,,A főkirálybíró beiktatásával kapcsolatos ceremónia utolsó mozzanata az ünnepi lakoma volt. Az 1794. május 26-i székgyűlés színhelyéül Uzont, az elöljáró lakhelyét jelölték. Alaposan és pontosan előkészítették a székgyűlést és az azt követő díszebéd részleteit. A meghívottak között ott találjuk a nemesi rendet, és falvanként a katonabírákat harmadmagukkal mint a székgyűlések állandó résztvevőit. Rajtuk kívül a szomszédos Felső-Fehér és Brassó vármegye elöljáróira is számítottak. Székekre és alkirálybírókra osztották a gyűlés és ünneplés megszervezésének sokféle gondját. Az asztalok és padok összeszereléséhez 300 deszka beszerzése az orbai királybíróra hárult, száz szekér zöld ág és a helyszín feldíszítése a sepsi királybíró feladata volt. A vadhús előteremtése és a bodzai vadászat felelőse gróf Mikes Zsigmond és Czirjék András sepsiszéki királybíró volt. A Nemere-hegységbeli vadásztársaság élére pedig Benkő János kézdiszéki királybírót nevezték ki. A majorság-, tojás, malac- s bárányhús beszerzése mind a négy királybírót illette. Megfelelő mennyiségű szénát a sepsi királybírótól, míg tíz köböl zabot Kézdiszék elöljáróitól várták. Az asztalok és székek ácsolására szükséges hat személyt és a főzést végző gazdasszonyokat szintén Sepsiszékről toborozták. Szállásmesternek uzoni Szabó Györgyöt nevezték ki..."

Ehhez képest a mai kartontányéros, mustáros csórékolbászból álló fogadások kontrasztosan szegényesnek tűnnek — persze, vannak ma is ,,főúri" fogadások.

Dr. Pál-Antal Sándor a könyv Bevezetőjében írja, hogy önkormányzat csak ott és akkor létezik, ahol és amikor egy közösség akarja azt, az állam pedig bizonyos hatáskörök gyakorlását átengedi az azt igénylő közösségnek.

Cserey Zoltán könyve ezt az igényt és akaratot, ennek székelyföldi történetét bemutatva erősíti. Az olvasót a Demeter Lajos helytörténész összeállította gazdag és igényes nyomdai kivitelezésű illusztrációs anyag, valamint gondosan összeállított függelék igazítja el.