Igen, nemcsak képzeletbeli vagy — ritkán — valós személyek válhatnak balladahőssé, hanem egy fejfa is, mint ahogyan ez a kézdiszentkereszti kopjafával történik: az osztrák katonai parancsnokság által 24 évesen halálra ítélt Balog Józsi tragikus története mellé társul az emlékére állított faragott oszlop szerteindázó históriája is.
A polyáni kopjafát 1971-ben állították a jó emlékezetű Kerezsi Andrásnak, Polyán szellemi mindenesének kezdeményezésére. Kerezsi András az emlékjelállítás ötletét velem közölte, s én javasoltam, hogy különösebb felhajtás nélkül helyezzék el a volt osztrák katonai parancsnokság székháza, 1971-ben néptanácsi épület elé. Ennek a régi épületnek a pincéje volt Balog Józsi siralomháza a hadbírósági ítélet után.
Ezt az eseményt és helyszínt rögzíti a kopjafa felirata is:
„Itt ítélte halálra 1829 őszén az osztrák katonai parancsnokság Balog Józsi 24 éves csomortáni ifjút, akinek emlékét a környék népe mindmáig őrzi."
A kopját az egyezség szerint minden ünnepi ceremónia nélkül fel is állították. Közben valaki, valószínű, szekus besúgó feljelentett az illegális emlékjelállításért, engem a megyei pártvezetés elé rendeltek, szankcionálni is akartak, védekeztem, amint tudtam, de amikor a megyei tanács első alelnöke, Ioan Dragoş — egyébként egy jó humorú, joviális férfi — azzal vádolt, hogy én már a sótolvajoknak is szobrokat állíttatok, akkor kihozott a sodromból, és goromba hangon védtem meg Balog Józsi emlékét a sótolvajlás vádjától, amelynek alapján halálra ítélték. A jelenet annyira botrányos volt, hogy Király Károly, az akkori első titkár szigorúan megfeddve kirakott az engem elmarasztaló politikai vésztörvényszék üléséről. (Másnap azzal jelezte viselkedésének kényszerűségét, hogy egy egész napos vidéki útra maga mellé rendelt.)
Nos, ezen a gyűlésen azt is eldöntötték, hogy a polyáni tanácsépület kis parkjából a kopját áthelyezik a polyáni állomás felé vezető útra, oda, ahol a kivégzés idején mezőség volt. Így vesztette értelmét a kopjafa feliratának az a mondatrésze, hogy „Itt ítélte halálra" — ehelyett az „Itt végezték ki..." szöveg lenne a történtek hű megörökítője.
Ily módon nem csak Balog Józsi kálváriájának története balladásodott a nép ajkán, hanem az emlékjelé is. Sőt, közel negyven év alatt Balog Józsi kivégzésének motivációja is módosult — balladaibbá vált —, a 70-es évek elején én még azt jegyeztem meg, hogy szerelemféltés volt a halálos ítélet oka, a Martinyi nevű osztrák tiszt is szerelmes volt abba a hajadonba, akibe „a szép külsejű, derék testalkatú férfi", amint ezt Nagy Lajos 1846. május 26-án Erdélyi Jánoshoz címzett levelében írja.
Most, a kopjafa újraállításának évében Balázs Antal, az emlékjel restaurálója azzal érkezett vissza Polyánból Sepsiszentgyörgyre, hogy „az osztrák tiszt szeretője egy székely legény kivégzését akarta látni". Így lesz a tragédia súlyosabb, a szerelemféltés motivációját felváltja a gonosz hajadon megbélyegzése, ami alapján értelmezhetővé válik a székely férfi elpusztításának szimbóluma, amelybe mindig be lehet helyettesíteni az aktuális léthelyzetet.
Balázs Anti, a székelyföldi „kopjafadoktor" lapunk egyik keresztrejtvényének megfejtése közben szerzett tudomást a polyáni kopjafáról. A legelső felső-háromszéki útja során kíváncsi volt, milyen állapotban van az emlékjel. Felkereste Balog Józsi kivégzésének helyszínét, és meghökkenve látta, hogy a fa földbe süllyesztett alsó része elkorhadt, a szöveg is olvashatatlanná vált. Felkereste a polyáni polgármester asszonyt, és elmondta, hogy neki szándékában áll ennek az emlékjelnek a felújítása. A „nincs pénz, az ebverte" helyzetet úgy tisztázta, hogy ő a fát elszállítja, restaurálja, tartósítószerekkel konzerválja, és vissza is viszi a kivégzés helyszínére.
Ezt a megoldást a polgármester asszony is örömmel támogatta.
A kopjafadoktor három napot szánt a három méter magas kopjafa restaurálására. A korhadt részt pótolta, a szöveget kiegészítette és olvashatóvá tette. A polyáni telekszomszédok segítségével fémlapok közé fogták a fát, hogy a talajjal ne érintkezzék.
A ballada balladásodásába beépül a kopjafa utóélete is. Jellemző, hogy az egyik legszebb balladavariánsban nemcsak az osztrák—magyar tragikus ellentét mosódik ki, hanem a balladai történet színtere is:
„A regáti utak szélin / Buzog a vér a fű szélin. / Ha kérdik, hogy miféle vér, / Mondjátok, hogy ártatlan vér. // Balog Józsi, mit gondoltál, / Mikor sóra elindultál? / — Én egyebet nem gondoltam, / Szerencsétlen úton jártam, / Szilvafák alatt aludtam, / Két medvével megbirkóztam. / Letörött a csűröm szarva, / Ezért leltem halálomra. / Egész világ megengedett, / Csak egy ember nem engedett. / Neki is van még gyermeke, / Azt kívánom, jusson erre" — mondta magnószalagra 1982-ben Volloncs Miklós kézdiszentléleki 73 éves gazda.
Mások, mint Miklós Erzsébet néni, Balog Józsi családjának egyik leszármazottja szerint, amikor minden évben felkeresték a kivégzés helyszínét, és virágot helyeztek oda, az édesanyja azt mondta, hogy ott „a földből vér jött fel".
Így születnek és alakulnak a mindenkori kor képére is a balladák.
