Azt mondják — és nem véletlenül —, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is ― bárhol éljen ő ―, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast...?
Meggyőződésem, nincs! Ha ők mieink ― mert azok! ―, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak a romániai magyar sportolókat is, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Török Editet, Török Máriát, Simon Margitot, Derzsi Edét, Tusa Imrét, Bölöni Lászlót, Miklós Magdát... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik bárhol is éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat, eredményeikkel bizonyították nemzetünk rátermettségét, tehetségét, szorgalmát, kitartását, nagyságát. Eredményeik elsősorban országuk sportmozgalmának eredményei, de ezentúl az egyetemes magyar sport trófeakincsét ― tetszik vagy nem egyeseknek ― is gazdagítják. Kötelességünk, hogy adott pillanatban megemlékezzünk legnagyobbjainkról mint az egyetemes magyar sport nagyjairól, s eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, méltóképpen tisztelve sportnagyságukat.
Csermák József
Ötvenhét éve már, de elevenen él emlékezetemben az a pillanat, amikor a székelykeresztúri tanítóképző könyvtárában kezembe került a könyv: Tapolcától Helsinkiig. Nem tudtam visszatenni a polcra, lapozni kezdtem, a magyarok helsinki olimpián aratott sikereiről szólt, Csermák fantasztikus győzelméről... Teltek-múltak az évek, s lám, két évvel ezelőtt a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlése Tapolcára vitt, ott pedig a temetőbe, ahol Csermák József holtteste pihen...
A Pozsony vármegyei Szencen született 1932. február 14-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a világháború után két évig Németországban élt, majd negyvenhatban Tapolcára költözött az édesapa nélkül maradt családjával, ahol a kőbányában csillésként, majd a vasútnál dolgozott, negyvenkilencben pedig távírászvizsgát tett. Rendkívüli fizikai adottságaira idejében felfigyelt dr. Papp László körzeti orvos, aki a Tapolcai Vasutas Sport Club atlétái közé irányította. Diszkoszvetésben, súlylökésben, gerelyhajításban és kalapácsvetésben egyaránt jeleskedett. 1951-ben válogatott lett, Ploieşti-en a román―magyar ifjúsági találkozón megnyerte a kalapácsvetést, nem sokkal később legyőzte a norvégok világrekorderét, Strandlit, egy évvel később pedig Helsinkiben 60,34 m-es világcsúcsával a kalapácsvetés olimpiai bajnoka lett (megelőzve a címvédő Németh Imrét, aki bronzérmet vehetett át) — a honi magyarok 47., az egyetemes magyar sport 48. olimpiai bajnoka. 1954-ben Európa-bajnoki bronzérmet, angol bajnokságot nyert, aztán következett a melbourne-i olimpia s egy ötödik hely. Négy évvel később 64,23 méterre (élete legjobb dobása ez) röpítette kalapácsát, s az csak természetes, hogy beválogatták a római olimpiára utazó magyar csapatba, s így rajthoz állhatott élete harmadik olimpiáján. Helyezést ugyan nem ért el, de... Négy magyar bajnoki címmel (1953, 1954, 1956, 1957) negyvennégyszer öltötte magára a címeres mezt. 1967—1970 között Zsivótzky Gyulának, Lovász Lázárnak, Eckschmiedt Sándornak volt az edzője, Zsivótzky Mexikóvárosban szenzációs versenyzéssel olimpiai bajnokságot nyert, Lovász bronzérmet, és Eckschmiedt az 5. helyen végzett. Hát nem csodálatos?
Csermák József 1991-ben vonult nyugdíjba. Kitüntetései: Magyar Gyermekekért Érdemérem (1984), Veszprém Megye érdemrendje (1992), a Magyar Köztársasági Érdemérem aranyfokozata (1993). 2001. január 12-én hunyt el Tapolcán.
