1890—1948 MementóDálnoki Miklós Béla — Kisgyörgy Zoltán

2010. január 12., kedd, Magazin

Százhúsz évvel ezelőtt született ősi lófő dálnoki székely családban. Ősei 1635-ben már Dálnokban lustrálnak. Katonatiszt, vezérezredes, politikus, miniszterelnök lett. A kőszegi katonai reáliskola után végezte el a Ludovika Akadémiát. 1910-ben avatták hadnaggyá, fiatalon ott volt az első világháború harcterein.

A húszas évek elejétől már vezérkari és minisztériumi beosztásokban dolgozik, 1933 és 1936 között katonai attasé Berlinben. 1942. október végétől Horthy Katonai Irodájának főnöke. 1944. augusztus 1-jé­től az I. magyar hadsereg parancsnoka. A nyilas hatalomátvétel után törzsének néhány tagjával és 20 000 emberrel átállt a szovjet csapatokhoz, és kiáltványt adott ki a német hadsereg elleni harc megindítására. Így lett 1944 decemberétől az 1945. novemberi választásokig a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke, a debreceni koalíció jobbszárnyának egyik vezető képviselője. Távollétében a nyilasok lefokozták. Később a Magyar Függetlenségi Párt vezetője, de politikailag elszigetelődik. 1948-ban halt meg Budapesten. Magánemberként temették el. Édesanyjával egy sírban nyugszik a Kerepesi temetőben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-12: Magazin - x:

Balettbemutató Sepsiszentgyörgyön 1926-ban — Józsa Lajos

A városi tanács és a színház igazgatója 1926. december 12-én úgy döntött, felkéri Vígh Ernőt, a társulat népszerű táncos komikusát, hogy nagyvárosi módra helybeli úri gyermekeket tanítson egy kis balettre, amit az egyik operett keretében mutatnának be. Vígh Ernő vállalta a betanítást, december végén és januárban több előadást mutattak be a gyerekek.
2010-01-12: Magazin - x:

Megugrott a szánkóeladás

Éjt nappallá téve dolgoznak a szánkógyártók, hogy kielégítsék a rendkívüli hideg és az erős havazás miatt a szánkók iránt robbanásszerűen megnőtt keresletet Németországban. A megrendelések igencsak megnőttek, amióta elkezdett esni a hó — mondta az ország déli részén tevékenykedő Michael Ress szánkóépítő, aki bevallotta, hogy nem is tud lépést tartani az igényekkel.