A 19. század folyamán a prostitúció jelenségének jogszabályokkal való rögzítése, valamint a bordélyházak intézményesítése révén kötelezővé tett rendszeres orvosi ellenőrzés mindkét fél számára (szolgáltató és ,,fogyasztó") biztonságosabbá vált a kor akkori rettegett betegségének, a szifilisznek megelőzése és terjedésének korlátozása. Ily módon és az egyre hatékonyabb gyógyszerek, majd az antibiotikumok felfedezésének következtében sikerült elszigetelt jelenséggé sorvasztani e félelmetes kórt.
Jelen írásunk a 19. század végi, 20. század eleji háromszéki sajtó és levéltári dokumentumok alapján próbálja érzékeltetni a lakosság egyes rétegeit állandóan veszélyeztető szifilisz (már-már archaikus magyar megnevezéssel: bulyasenyv) terjedése és fő táptalaja — a prostitúció — jelenségét és a kordában tartására tett kísérleteket.
Tudomást szerezhetünk arról, hogy 1830-ban vizsgálatot indítottak egy 75 éves asszony és egy férfi ellen, akik több férfit kezeltek különböző gyógyfüvekkel, de higannyal is, s ez utóbbi mérgező volta miatt tudódott ki az ügy. A higany illetéktelen kezekbe juttatása miatt a gyógyszerészt is felelősségre vonták, s a higannyal való gyógyítást betiltották. 1840-ben Háromszék főkirálybírájának a Guberniumtól kapott levelében ezeket olvashatjuk: ,,… az emberi nemet sorvasztó mérgével késő ivadékokra is a bulyasenyv hazánknak csaknem minden részében lappangó mérge által a lakosokat ostromolja és pusztítja… Meghagyatik uraságodnak, hogy a kormányzás alá tartozó székekben a földbirtokosokat szólítsa fel arra, hogy mind a hazai, mind az egész hazai nép biztosítására akár pénzbeli, akár az építkezésben megkívántatott kegyes adományok által egyazon szék bulyasenyvesei számára építendő kórház létrehozását lelkesen segíteni törekedjenek…"
Dr. Wissiák Antal széki tiszti főorvos 1863-ban levélben inti a tanácsot, hogy ,,a bulyasenyv megakadályozására a gyanús személyeket minden 8—14 napban orvosi vizsgálat alá vetni szokták és a Rendőrségnél felvigyázat alatt szokták tartani… A város részéről egy, fizetéssel ellátott orvosnak felállítása elkerülhetetlenül szükséges." Egy 1869-ből származó kimutatásból adatokat tudunk meg ,,a városban levő kéjhölgyeknek és a kórházban bujakóros nők számára készen álló kórházi ágyak számáról." (60 ágyból 16-ot e betegségben szenvedők részére tartanak fenn.) A kezelés, illetve a gyógyulás folyamatáról a kórház köteles volt jelentést tenni. Egy 1856-ban kiadott tájékoztatóban olvashatjuk, hogy Balogh Rozália ,,kerengésében megszokott erkölcstelensége következtében történt bujasenyv betegségéből az itteni kórházban kigyógyíttatott, de helyben tartózkodásra és felügyeletre köteleztetik."
A betegség terjedésében a főszerepet a prostitúció játssza. Mint jellemezni szokták, a legősibb mesterség városunkat sem kerülte el, s számos utalást találunk a prostituáltak állandó felügyeletéről, nyilvántartásáról, tevékenységüknek intézményesített keretek közé szorításáról. Talán ma már nem követünk el tapintatlanságot, ha érdekességként közzé tesszük a 130 évvel ezelőtti szentgyörgyi kéjhölgyek nevét: Papp Kati, Falka Trézsi, Falka Ráki, Pulugor Mari, valamint a titokban kéjelgő Pandula Ida és Vorschlag Anna.
A közerkölcsöt sértő magatartás miatt esetenként a városi tanács is kihallgatta a vétkezőket: 1864-ben egy szentgyörgyi mesterlegény — akire rávarrta magát egy kétes hírű szovátai nő — keserűen fakad ki, miután tolvajláson fogott élettársa felől érdeklődik az egyik tanácstag: ,,Kurva mindenütt van elég, nem kell azért Szovátára menni." 1854-ben a tanácsi jegyzőkönyvíró így jellemez egy kikapós feleséget: ,,Az urát megbetsülte, de olykor-olykor másokkal szemben szerető nyájassággal viseltetett."
,,Fekete István atyámfia bépanaszoltatott azért, hogy a korcsomában egy becstelen kurvával becstelenkedett egymás után kétszer, mely béli csúfos cselekedetéért büntetésül 3 rénes forintot fizessen határoztatott." (A sepsiszentgyörgyi csizmadiacéh 1830. január 30-án tartott félévi céhgyűlésének jegyzőkönyvéből)
Adatokkal rendelkezünk bordélyházak (kurvatanyák — amint egy 1851-es iratban felfedeztük) létezéséről és azok működéséről. 1886-ban Kulcsár Zsófia nyit bordélyházat, és alkalmaz ,,víg elejű nőszemélyeket". Grosz Antal 1897-ben feleségül veszi Kulcsár Zsófiát, és átveszi az intézmény irányítását. Még ugyanabban az évben a rendőrséghez folyamodik a vendéglőkben és szállodákban női kiszolgáló személyzet alkalmazásának megtiltásáért. Kéri a rendőrkapitányt a legszigorúbb rendelet kiadására ,,a titkos kéjelgés eltiltása tárgyában" s a kihágást elkövetők megbüntetésére. 1900-ban Grosz új bordélyház építési engedélyéért folyamodik a Belső Libócz (a Gróf Mikó Imre utca) utcában, kérését az utca nagy forgalma miatt elutasítják. Később a Rákóczi György és Bethlen Gábor utca sarkán (ma Martinovics Ignác és Kőrösi Csoma Sándor) szeretne építkezni, de beadványát ismét ejtik azzal érvelve, hogy egyrészt főutcák, másrészt pedig a leendő elemi iskola (ma művészeti líceum) szomszédságában lenne. Arra nézve, hogy végül is sikeres volt-e próbálkozásuk, nem találtunk adatot.
Az első világháború ínséges viszonyai közepette is virágzott a prostitúció. A szállókba és vendéglőkbe látogató idegeneket az üzletvezetők készségesen segítették vágyaik kielégítésében. A háború utáni évek egyik örömtanyája a mai Kossuth Lajos és Kőrösi Csoma Sándor utca sarkán álló házban volt.
