Az unió célkitűzése máris visszhangra talált a XIII. Olimpiai Kongresszuson, ahol egyik igen fontos megállapításként fogalmazódott meg: a rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára.

Elengedhetetlenül — mert az unió országaiban a 18 éven aluli fiatalok mintegy hatvan százaléka csak a kötelező iskolai testnevelési órákon (figyelem csak a testnevelési órákonra!!! — szerk. megjegyzés) sportol, mozog, ami semmiként sem elégíti ki mozgásigényüket. A mozgásszegény életmód pedig észrevétlenül is az elhízáshoz vezet, különösen, ha ehhez párosul az egészségtelen táplálkozás is. Nem csoda tehát, ha a fiatalok jó harminc százaléka túlsúlyos, ez pedig az évek múltán könyörtelenül a különböző szervi megbetegedésekhez vezet.

A fentiekhez csatlakozik: a sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, ugyanakkor létfontosságú szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben.

Az Európa felett egyre erőteljesebben kibontakozó szemléletváltás ha lassan is, de biztosan elérkezik hozzánk is. Fel kell készülnünk fogadására, alkalmazására! Önkéntelenül is ide kívánkozik a kérdés: Hol tartunk ma? Hol? Például a gidófalvi

Czecz János Általános Iskolában

Egy kicsit rég volt, de jól emlékszem, Székely Gyöngyi volt a testnevelő tanárnő, az iskola földszintes volt, mellette (vagy mögötte) egy remek állapotban lévő bitumenes kézilabdapálya állt, odébb egy ugrógödör s egy tornakapu kötéllel, rúddal felszerelve, tornaterme 9x5 méteres, benne egy svédszekrény, egy gerenda, egy ló, egy bak, egy dobbantó, egy tornapad, négy szőnyeg, egy összecsukott pingpongasztal... Az iskola tervében szerepelt egy salakos futósáv megépítése, négy bordásfal beszerzése, tornacipők vásárlása... Jól emlékszem, nem terveztek szenzációs dolgokat, csak a mindennapi igényeknek megfelelőeket. És azzal a céllal, hogy a jégkoronghoz — na persze, akkoriban még volt tél faggyal, jéggel, s ezt kihasználta a gidófalvi iskola — hasonlóan a többi sportággal is minél előbb belépjenek a megyei élmezőnybe.

Annyi sok év után fokozott kíváncsisággal léptem be az iskola udvarára. Emeletes iskola „köszönt rám", mögötte egy remek állapotban lévő kézilabdapályával, annak bütüjében pedig egy 20x10 méteres új tornateremmel. Tisztaság, rend, amerre léptem, úgy, mint hajdanában. A tornaterem tanári öltözőjében Simon János, a sepsiszentgyörgyi ISK egykori sítanára fogadott.

— Csodálatosan jó körülmények között dolgozhatok — mondja —, tágas, tiszta terem négy öltözővel, illemhelyekkel, tusolókkal, felszerelt konditeremmel, raktárral, benne három pingpongasztal, egy svédláda, egy ló, két bak, két dobbantó, tizenhét szőnyeg, három tornapad, harminc bordásfal, két minifocikapu, felszerelésre váró kosárpalánkok, a raktár szekrényeiben mindenféle sportháló, kb. száz labda, két rend sportöltözék. Öröm itt ilyen felszereléssel dolgozni.

— Egyedüli testnevelő tanárként, gondolom, teljes katedrával dolgozik. Hány gyerekkel?

— Száztizenhárommal.

— Ebből hány a felmentett?

— Kb. tíz. Ez is jelzi, hogy a gyerekek szeretik a sportot, a testnevelést.

— A megyei négypróba- (tetratlon), a terepfutó-bajnokságon láttam a gidófalvi gyerekeket. Még milyen sportágban tervezik a megyei szintű megmérettetést?

— Kispályás labdarúgásban már felléptünk, s a körzeti szakaszon szereztünk egy második helyet, következik az asztalitenisz, na és a torna.

— Gondolom, sokkal gazdagabb az iskola belső sportnaptára.

— Rendszeresen megszervezzük az osztályok közötti minifoci-bajnokságot, az iskola lábtenisz-, asztalitenisz-, sakkvetélkedőjét, van terepfutásban rendszeres versenyünk, s amikor az idő megengedi, szánkózunk, korcsolyázunk. Tudom, hallottam a nyolcvanas évek jégkorongcsapatáról. Ma, ha akarnánk, sem tudnánk jégkorongozni, nincs jegünk, mert a község tava nem tudott befagyni.

— Említsen meg néhány tehetséges gyereket.

— Szívesen. Atlétikában Mikán János (kislabdadobásban 54,26 m-rel lett első a megyein), Porzsolt Beáta (megyei első volt 600 m-en, harmadik 800-on és a terepfutásban), Gödri Szende (harmadik 600 m-en és tájfutásban), Majos Attila (második 60 méteren), Mocsel Alpár (első terepfutásban), Munteanu Andrea (első kislabdadobásban)... Négy év alatt (ennyi éve tanítok itt) tizenöt érmet és hét serleget szereztek az iskola diákjai.

— A tanári szoba falára kifüggesztett oklevelek, a polcokon elhelyezett serlegek, érmek, díjak sokasága különböző sportrendezvényekre utal, másokra, mint a diákolimpia.

— Így van, hiszen sok versenyen, rendezvényen szerepeltünk, és fogunk szerepelni a jövőben is. Íme néhány: Gidófalvi napok — minifocival, ügyességi kerékpározással, modern tánccal, szórakoztató sportversenyekkel (labdadobás, kötélhúzás, zsákban futás...), Iskolanapok, pro naturás turisztikai találkozók (most áprilisban mi leszünk a rendezők, Vártemplomok címmel rendezünk gyalogtúrát), Kerékpártúra a megyén belül (az idei lesz az ötödik). Na és rendszeresen részt veszünk a Szent György-napok sportrendezvényein.

— Tervek?

— Most szervezem az úszótanfolyamot, melyet a szentgyörgyi fedett uszodában akarunk kivitelezni.

Jó bizony látni, hogy egy kis iskola az elvárások magaslatán akar maradni, állni, akkor is, amikor egén sötét felhők keringenek, eltakarva egyelőre az unió felett derengő fényt.