Az örömmámor helyét azonban lassan mégiscsak az eredeti célkitűzések érdekében kifejtett munkának kellene átvennie, a jelenlegi helyzet ugyanis az RMDSZ kormányzati részvételéből adódó politikai konjunktúra következménye, ezért rendkívül törékeny, éppoly könnyen megváltozhat, mint egy évvel korábban, amikor a választások után az új hatalom tömegesen váltotta le a magyar vezetőket.

Akkor is elhangzott: hosszú távon csak az autonómia biztosításával lehet elejét venni a hasonló tisztogatásoknak. Most is hangsúlyozzák a szövetség helyi vezetői, hogy hosszú távon a dél-tiroli mintát tartják követendőnek, kérdés azonban, hogy rövid távú politikai döntéseik hogyan hatnak a távlati célkitűzésekre. Mert elfogadható ugyan az érvelés, miszerint kormányzati pozícióból könnyebben befolyásolhatják a számunkra fontos döntéseket, hogy nagyobb eséllyel fogadtathatják el a kulturális autonómia keretét biztosító kisebbségi törvényt, a székelyföldi fejlesztési régió létrehozását lehetővé tevő régióátszervezési jogszabályt vagy éppen a küszöbön álló alkotmánymódosítást, és való igaz, hogy a decentralizációval együtt mindezek szükségesek a területi autonómia megteremtéséhez, de mindez még nem elégséges. Ráadásul a jelek szerint továbbra sem sikerült bár a nemzetpolitikai célkitűzések érdekében egységes álláspontra helyezkedniük a magyar szervezeteknek. Nem világos például, hogy szükséges-e az alkotmánymódosítás az autonómiához, vagy pedig a jelenlegi alaptörvény is lehetőséget nyújt ennek megteremtésére. Tény azonban, hogy hamarosan módosítják az alkotmányt, és nem mindegy, hogy ez a magyar közösség számára milyen következményekkel jár majd.

Ezért a stratégiai célokon a szemünk, mielőtt elért eredményekkel futna le az idei hó.