Ismét süvít a mentőautó szirénája, valakiknek ismét összeszorul a torkuk, hevesen ver a szívük, és reménykednek, hogy még nem késő, még van visszaút. Akiknek pedig szerettei eltávoztak, lemondóan sóhajtanak, és végigborzongatja lelküket a keserű emlék.
Az örök élet vize volt a címe annak a mesének, melynek kapcsán először megérintett gyerekként az elmúlás gondolata. A királyfinak hosszú, viszontagságos vándorlás során sikerül meglelnie az örök élet és örök fiatalság vizét, merít is belőle egy kancsóval, és boldogan viszi szeretteinek. Amire visszaér, bár felette megáll az idő, otthon már senkit sem talál életben, sem családját, sem barátait, ismerőseit. Megdöbbenve álltam meg én is gondolatban a királyfival, és tettük fel együtt a kérdést: Hát akkor miért tovább?
Később a költő sorai ütöttek szeget a fejemben: ,,Miért nő a fű, hogyha kiszárad / és mért szárad ki, hogyha újra nő?"
Azóta felnőttünk sokan, és megtapasztaltuk azt a kétségbeejtő űrt, ami szeretteink távozásával szakad ránk. Ismét eszünkbe jut a királyfi, aki mindent megtett, hogy megtartsa az életnek szeretteit, de aki bármennyit küzdött ezért, későn érkezett. Mi is megtennénk mindent, hogy még egyszer bár, ha már örökre nem lehet, de ránk mosolyogjanak, megöleljenek karjukkal, megsimogassanak tekintetükkel. Úgy érezzük, hogy nem tettünk eleget, nem mutattuk ki eléggé szeretetünket, nem szántunk elég időt rájuk. Van, aki sír, van, aki magába zárkózik, van, aki bolyong, de mindannyian kétségbeesetten igyekszünk felidézni és szívünkbe préselni mint egy virágszirmot az utolsó szót, az utolsó mosolyt.
Az idő pedig akaratunk ellenére, jól vagy rosszul, de halad tovább. A fájdalom tompul, megtanulunk együtt élni vele, és már kincsként őrizzük a közös emlékeket, a felhőtlen boldogság pillanatait. Lassan megértjük, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt, mi magunk sem.
Mindenki másképp éli meg a gyász, a magárahagyatottság érzését és a visszatérés pillanatát. Én egy kicsit meghaltam, majd éreztem azt a belső kényszert, hogy újraszülessek, mert rájöttem, hogy a megőrző szeretetem is része szeretteim örök életének.
Az örök élet kulcsa a szeretetben rejlik, mert ahogy a bölcs mondja: ,,A szeretet a legnagyobb boldogság, amit az ember elérhet, mert csak a szeretet által tudhatja meg azt, hogy több önmagánál, és hogy egy a mindenséggel."
