Sokan keresnék itt kenyerüket

Bibarcfalva gyógyvizének fürdőipari szempontból még akkor is súlya lesz az előttünk álló évtizedekben, ha Vargyas altalajának vízkincse valós értékké válik, s netalán Barót mélystruktúrájából valamiképpen felszínre juthatna a kiaknázhatatlan hozamú gyógyvíz. Bizonyára megnyugtatóbb lenne, ha a település most is terjeszkedő borvízüzeme helyi, erdővidéki tulajdonba kerülhetne. A tulajdonviszonyokban végbement változások miatt az egység neve is megváltozott: Bibarcfalva Kft., kereskedelmi társaság. A település kitűnő minőségű savanyúvizét e sorok írója hidrogeológusként is a legjobbak közé sorolja, mert kőzettani szempontból igen változatos rétegből jut a felszínre. Két fúrt kútjának vizét palackozzák, elegyítik természetes szörpökkel, egy kútjából, a régi Baross-forrás telkén, zöld, egyliteres üvegekbe jut a víz. Bár csökkentett kapacitással, de működik az üzem, modern töltővonalat szereltek fel, óránként 21 000 liter víz kerül palackokba, épül az új részleg. Nem lennénk Európában, ha nem tombolna errefelé is eléggé keményen a gazdasági recesszió. Sokan keresik még a mindennapit ennél a vállalatnál, de tavaly közel félszáz személyt kellett elbocsátani. A világhálón olvasható nyilvános gazdasági-pénzügyi információk nem a legbiztatóbbak.

Ha ilyen a jelen, akkor ennél szomorúbb a múlt, mert bár van az üzemnek részletező monográfiája, bizonyára a turistát, az erre kalandozót, de a hazaiakat is érdekelné a borvízzel kapcsolatos ,,dicső múlt". A Tirkó-hegy lábánál, egy millenniumi fenyves festői előterében áll még a roskadozó Borhegyi-forrás palackozóháza, a Bagolyvár, ahol már 1875-ben savanyúvizet töltöttek parafadugós palackokba. Nos, Barót város önkormányzata, a helyi erdő-közbirtokosság és a borvízüzem vezetősége megyei és központi segítséggel tudná megmenteni-kijavíttatni az épületet — s a Tusnád községi borvízmúzeumhoz hasonlóan berendezni — akár a baróti Erdővidék Múzeuma részlegeként — a megye kis borvízmúzeumát, mert nem kétes, hogy erre a célra még ma is van kellő írott és tárgyi dokumentum.

Vissza a jelenbe

— Sír a jóérzés az ember lelkében — mondta néhány idősebb ember, amikor megtudta, hogy hírlapíró érdeklődik a település sorsa felől —, merthogy ez a falu csak ennyit tudott előbbre haladni húsz szabad esztendő alatt. Szomorú dolog. Előre? Vissza — mondták —, mert hát volt I—VIII. osztályos iskola, s annak is csak a pacalista része maradt meg, felszámolódott! A borvízgyárat ne emlegesse, mert az a kommunista éra létesítménye. Nem tartunk még ott sem, mint a monarchia idejében!

Igen-e, avagy nem? ― erre kerestük a választ, mert az olvasó is tudja, nem ilyen egyszerű a kérdés. Bibarcfalvát ketten képviselik Barót városi tanácsában: Benedek Csaba és Szabó Miklós, előbbi az RMDSZ, utóbbi a MPP színeiben. Falufelelősöknek nevezi őket a lakosság. Mindkettejük ajtaján kopogtattunk.

— Mind a ketten újak vagyunk — tájékoztatott Benedek Csaba. — Csak ebben a mandátumban vállaltuk a tanácsi szerepet. Másfél év alatt különösebbet nem lehetett megvalósítani. Inkább azt mondanám el, hogy mit kellene. Tartalékolt a tanács valamennyi pénzt tavaly utcajavításokra, de mire eljött az év vége, egyébre költötték. Minősíthetetlen az állapota itt sok utcának, sárosak. Jó volna, ha láthatná az adófizető bibarcfalvi választópolgár, hogy kap is valamit ez a falu. A csatornahálózat kiépítése volna nagyon fontos, mert ivóvízrendszer van. A környezetvédelem szempontjából is lényeges volna, mert ha valahol fontos, hogy az altalaj ne fertőződjék be, akkor itt, a borvizek földjén biztos, hogy az. Megtörténik itt is egy-egy helyen, hogy a sáncba jut a fürdővíz. Legfá­jóbb gondunk a bibarcfalvi fürdő és a strand. Nagyon közel álltunk ahhoz, hogy egy kanadai magyar befektető újjáépítse, sajnos, időhúzó-halasztó kéréseivel nem értettünk egyet, s minden dugába dőlt. Jobb volna, ha a további tervekről a polgármester szólna.

— Hallatta hangját Bibarcfalva és Bodos, hogy a két településnek javára lenne az önállósulás. Tudja, ugye, hogy ennek több fontos ismérve van?

— Valóban volt erről szó, de konkrét tárgyalásokra nem került sor. Feltételezhető, hogy önálló költségvetésből talán hathatósabban lehetne gazdálkodni.

— Bibarcfalva számára külön pénzösszeget nem osztott le a városvezetés. Látszólagos eredmény tehát nincsen, hacsak a szelektív szemétgyűjtés megszervezését nem nevezzük annak. Ha olyan munka adódik, hogy erőgépekre van szükség, azonnal segítenek — tájékoztatott Szabó Miklós, a másik tanácstag. — Önerőből, közmunkával is el lehet végezni egy-egy munkát: például a műút alatti átereszek és az esővízlefolyók kitakarítását. Üzemanyagon kívül semmi sem kellene hozzá, hogy a tavaszi száraz időben rendbe tegyük a mezei utakat. Ennek nagyon örvendenének a helybeli gazdák. A régi fürdő kiépítése és a közművesítés továbbra is elsőrangú fontosságú lesz számunkra. A helybeli erdő-közbirtokosság, melynek elnöke vagyok, anyagilag is támogatni fog minden olyan közérdekű tevékenységet, mely az előrehaladást szolgálja.

Magánvagyon és helyi erdőipar

— Hogy áll a tulajdonjogba helyezés Bibarcfalván?

— A tulajdonosok 85 százaléka földvagyonában dolgozik, ott, ahol az volt. Gond a különbséggel adódik, sajnos, ide tartozik közbirtokosságunk is. A 247-es törvény bonyolította a helyzetet. Erdőink, legelőink tulajdonjogának egy része még nem véglegesített. Három évig húzódó per útján igazoltuk visszajáró igényeinket. Négy ingatlant (belterületet) várunk vissza, és a téeszistállók 1,25 hektárnyi területe (külterület) helyett sem kaptunk mást.

— Említettük, hogy a régi borvízkút épületei milyen alkalmasak lennének egy kisméretű borvízmúzeum megteremtésére.

— Igen. Az közbirtokossági vagyon volt, a mi telekkönyvünkről írták át az államnak 1974-ben. Azt is visszaigényeltük az épületekkel együtt. Nem mondtunk le, miként a borvízház felújításáról sem. Ott szeretnénk kialakítani a birtokosság állandó székhelyét, állandó borvíztörténeti kiállítást, falumúzeumot.

Szabó Miklós röviden beszámolt a birtokosság helyzetéről, amely egyre meghatározóbb szerepet tölt be a falu közéletének alakításában. Kö­zel másfél ezer hektár erdő- és legelővagyonuk, két vágteret működtetnek. A 480 hektár legelőterületből tavaly csak a 61 hektár kiterjedésű Nagyhavas és Bő-forrás környékét nem tudták értékesíteni. Bükköt, fenyőt és vegyesen értékesítettek fát. Gépesített kitermelő cégük tehergépkocsival és erőgépekkel rendelkezik. Ebben az évben szalagfűrészt szeretnének felszerelni, s akkor majd fűrészáruként tudják értékesíteni a faanyagot. S mert tavaly egymilliárd régi lejt befektettek erőgépekbe, a tagság egy-egy méter fát kapott jogonként. Eddig 1300 köbméter tűzifát osztottak ki. A befektetés folytatódik, mert megvásárolták a volt gép- és traktorállomás területét, épületeit, hetven százalékát már kifizették. Ha törlesztettek, májusban beköltözhetnek. Ezzel együtt hárommilliárd régi lejre emelkedik a befektetés összértéke, de visszatérül nemes szociális megvalósításként, mert új munkahelyeket teremtenek általa.

Sokat megérne,

ha, megírhatnánk a bibarcfalvi borvízfürdő történetét. De mert jelene, sorsának további alakulása jobban érdekelt, Nagy Istvántól, Barót város polgármesterétől érdeklődtünk, aki elmondta, balszerencse kísérte fáradozásait, hogy mentse, újjáépíttesse a patinás régi fürdőt. Azt már csak mi szúrjuk közbe, hogy a telep ásványvizét az erdővidéki hipotermális (langyos) vizek között tartjuk nyilván. Két befektető ajánlatai sikertelennek bizonyultak, s csak arra voltak jók, hogy elhúzódjék, elnapolódjék az annyira időszerű fürdőfelújítás.

— A részleteken túlmenően, a bonyolult tulajdonviszonyok időt igénylő tisztázása, telekkönyveztetés stb. — folytatta a polgármester —, eljutottunk odáig, hogy a tanács telekkönyvére került a belsőség, teljes dokumentációval, tervezetekkel rendelkezünk, mert hát minden kárban van valami haszon. Elvi egyetértés, határozat született a helyi tanácsban is arról, hogy az önrészt vállalva pályázzuk meg a munkálatot, a Regionális Operatív Tanács 5.2-s programjánál. Erre már meg is tettük az első lépéseket.

Túl a tapasztaltakon, a nehézségek tényén Bibarcfalván a teljes falut átfogó református egyházban és a közéletben is jó a hangulat, jó a közérzet. Élénknek mutatkozik a falu közművelődési élete is. Nem rosszabb a Bartalis Ferenc nevét viselő I—IV. osztályos iskolában sem, amely most huszonkét gyerekkel működik. Bardocz Delinke és Müller Julianna, az iskola két tanítónője elmondta, az alacsony tanulólétszám vezetett oda, hogy megszűnt Bibarcfalván a felső tagozat. Tavaly a szomszédos bodosi öt-nyolc osztályos tanulókkal együtt tizenkét felső tagozatos járt iskolába! Fájlalják a faluban, hogy ,,leépült a régi jó iskola", de tény az is, hogy Barót közelsége ,,elszívta a tanulókat", senki nem vállalkozik arra, hogy a bibarcfalvi szülőket arra késztesse, ne vigyék más iskolába gyerekeiket.

— Január 24-én iskolai farsangot tartottunk a kultúrotthonban. Felléptek a kis óvodások is — újságolták a gyerekek.

— Készülünk a hagyományos farsangi kosaras bálra — így Tordai Iluska, kire a művelődési mozgalom irányítását bízták. — Nagyon aktívak nyugdíjasaink. Klubszervezetük be is van jegyezve. Huszonnégyen vannak. A polgármester segítette őket, alaptőkét kovácsoltak, készülnek ellátogatni kincses Kolozsvárra.