Megbolydult a világ. Zűrzavar, acsarkodás, törtetés itatja át mindennapjainkat. Miközben egyre inkább úrrá lesz rajtunk a fásultság és a nemtörődömség. Mert csakis fizikai igényeinkkel törődünk. Ügyet sem vetünk szellemi szükségleteink kielégítésére. Vagy ha mégis, nem megfelelő módon tesszük. Ugyanis a szórakoztatóipar műhelyeivé silányult kulturális intézmények jelentős része elfordult a valódi emberi értékektől. A pénzmaffia uralta médiából pedig szennylé hömpölyög. S ezek együttes hatása megsemmisíti a maradék erkölcsöt és jóérzést is. Még inkább kibillent minket a lelki egyensúly áldott állapotából. Mit tehetünk, hogy ezt elkerüljük? Fel kell karolnunk és támogatnunk kell minden szándékot, mely mindezzel szembeszegül.
Ilyen próbálkozást, talpalatnyi szilárd talajt, zöldellő ágat, erőgyűjtésre alkalmas tenyérnyi sziklát jelentett a résztvevők számára a Sepsiszentgyörgyön immár tizenharmadik alkalommal megrendezett ökumenikus imahét, mely az elmúlt évek során imakilenceddé nőtte ki magát. A harangok hívó szavára január 16. és 24. között naponta más-más gyülekezet templomába sereglett össze a hívők tömege. A különböző felekezetekhez tartozó nyugdíjas és még szolgáló papok népes tábora. A város és a megye világi elöljáróinak csapata. Estéről estére zsúfolásig megtöltve a szűknek bizonyuló szent hajlékokat. Hitükről bizonyosságot tenni, közösen imádkozni gyűltek össze. És meghallgatni a lelkészek s plébánosok elmélkedéseit. Háborúról és erőszakról. Szegényekről és gazdagokról. A teremtett világ védelmének szükségességéről. Szenvedőkről és a róluk gondoskodókról. Szeretetről és gyűlöletről. Előítéletekről és kirekesztésről. Emberi mivoltunkból fakadó gyarlóságainkról. Jézusról. A keresztény egységről. S nemcsak meghallgatták őket, hanem velük együtt számba vették az emberiséget emésztő súlyos gondokat. Különösen, amikor egyre aggasztóbb híreket kapunk. Pénzügyi válságról. Gazdasági visszaesésről. Újabb munkahelyek megszűnéséről. S a ránk telepedő rossz hangulatot a természet is fokozza. Esővel, sárral és köddel téve még szürkébbé hétköznapjainkat. És földrészeken végigsöprő járványokkal fenyegetve az emberiséget. Ilyenkor nagy szükségünk van az együttlétre. Az elmélkedésre és gondolkodásra. Hiszen jótékony hatást gyakorolnak lelkünkre és kedélyünkre. Felemelő és maradandó élmény ezen istentiszteletek és szentmisék cselekvő résztvevőjének lenni, melyeken alkalom nyílik a nehéz helyzetben lévő embertársaink anyagi és lelki támogatására is. Zaklatott világunkban számuk, sajnos, növekvőben. Ezért az egyházi vezetők választják ki közülük a leginkább segítségre szorulót. A szertartások folyamán helyzetét ismertetve az érte való közös imádkozásra s a javára történő pénzgyűjtésre szólítván fel a híveket. Akik erre könnyes szemmel mondott imával és őszinte adakozással válaszolnak. Estéről estére. Ekképpen bizonyítván, hogy együtt éreznek a bajba jutottakkal. Hogy még létezik összefogás. Hogy még nem halt ki a segítőkészség az emberek szívéből. Megnyugtató és megható ezt megtapasztalni.
