A régi SepsiszentgyörgyFényképészek névjegye — József Álmos

2010. január 27., szerda, Magazin

Sepsiszentgyörgy képes krónikájában több helyen is részletesen ismertettem és méltattam városunk nevesebb fényképészeinek munkásságát. A városkép változásaira a minden- és ünnepnapi élet történéseire érzékenyen reagáló mestereknek köszönhetően tudunk ma képet alkotni az ötven, száz évvel ezelőtti Sepsiszentgyörgy arculatáról.

Jelen írás célja amellett, hogy a felejtés fátyla ellen újból idézem a Molnár István, Gere István, Gyulai Ferenc, Incze Lajos, Vetési László, Köntés Ernő, Paszjár Sándor fémjelezte fotósok névsorát, bemutatom a századelőn oly divatos, a fényképek hátlapjára ragasztott egyedi, művészien megtervezett, vastag kartonra nyomtatott címkéket. Ezek többsége a fényképész neve mellett feltünteti műterme(i) címét és az esetenként szerzett kitüntetéseket.

A könyvben nem tettem említést borosjenői Molnár Istvánról, lévén, hogy csak műtermi képeket ismerünk tőle. Már mint a bécsi műfényképész-társaság tagja nyitja meg a Csíki utcában ,,fényirdáját", melyet 1882-ben az Olt utca 9. szám alá, Óvári Károly házába helyez át. Az ifj. Gödri Ferenc polgármester által Bukarestből hazahívott Gere István 1894-ben tőle veszi át a műtermet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-27: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó feleség, szerető édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon, a brassói születésű sepsiszentgyörgyi
BOCICOR IRMA
(szül. NAGY)
életének 82. évében rövid szenvedés után elhunyt.
Temetése 2010. január 27-én 15 órakor lesz a közös temető ravatalozóházától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes.
A gyászoló család
4229967
2010-01-27: Magazin - x:

Darkó Jenő (Mementó) — Kisgyörgy Zoltán

Kettős évfordulót ünnepel a dálnoki nyolcosztályos iskola, mert 2005-től felvette a jeles bizantinológus, görög-latin filológus, egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia tagjának (1913) nevét. Darkó Jenő, a falu szülötte 130 évvel ezelőtt született, hetven évvel ezelőtt hunyt el. A család Erdővidékről került Dó­zsa falujába. Dr. Darkó Jenő nagyapjának síremlékét most is gondozza a hálás utókor.