Ingyenes átképzés szakszervezeti tagoknak - Fekete Réka

2010. január 28., csütörtök, Közélet

Háromszéken hatszázan iratkoztak fel a februárban induló kétéves ingyenes átképzési tanfolyamokra, amelyeket a Sanitas szakszervezet és a Frăţia szakszervezeti tömb szakmai szervezetekkel, valamint a munka- és családügyi minisztériummal közösen bonyolít le.

Az Európai Szociális Alap finanszírozta program országosan tizenötezer alkalmazottat érint, értéke 3,5 millió euró.

A képzési lehetőséget tizenhárom szakterületen ajánlják, illetve ajánlották. A Sanitas szakszervezet a jelentkezőtoborzás lezárta és a résztvevők névsorának összeállta után tájékoztatott a lehetőségről. Eszerint Háromszéken a hatszáz pályázóból közel ötszázan egészségügyi alkalmazottak, akik többek között gyermek- és idősgondozás, kozmetika, fodrászat, manikűr-pedikűr, szakács, eladó, pincér szakmában képezhetik magukat. Vasile Neagovici, a Sanitas háromszéki elnöke elmondta, főként a nők körében gyakori, hogy külföldön vállalnak idősgondozást, amihez említett képzésen nemzetközileg is elismert oklevelet szerezhetnek. Más ágazatokból a legtöbb érdeklődés a panzióvezetői képzés iránt mutatkozott, de jelentkeztek géplakatos-, pincér- és szakácstanfolyamokra is.

Minden szakmában a képzés kétéves, a csoportok — a feliratkozottak lakóhelyét figyelembe véve — Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán indulnak. Az átképzésen részt vevők a nemzetközileg is elismert oklevél mellé 740 lejes egyszeri juttatást kapnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2010-01-28: Belföld - x:

Belföldi hírek — Ferencz Csaba

Határ csak papíron
Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerzett szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt — jelentette ki tegnap Kisinyovban Traian Băsescu, miután tárgyalt Mihai Ghimpu ügyvezető moldovai államfővel.
2010-01-28: Közélet - x:

Thaiföldön az Osonó - Váry O. Péter

Pénteken indultak háromhetes thaiföldi turnéra a sepsiszentgyörgyi osonósok. Ez a diákszínjátszó társulat tizenhét éves fennállásának legkiemelkedőbb eseménye ― számolt be a csapat vezetője, Fazakas Misi.