Elhunyt J. D. Salinger

2010. január 30., szombat, Magazin

Kilencvenegy éves korában elhunyt J. D. Salinger, az amerikai irodalom klasszikusai közé tartozó író, a Zabhegyező című világhírű regény szerzője.

Jerome David Salinger 1919. január 1-jén született New Yorkban. Apja törekvő zsidó kereskedő-iparos volt, aki fiát is igyekezett bevonni a családi üzletbe. Európába is elküldte a húsfeldolgozást tanulmányozandó, Salinger azonban annyira megundorodott a vágóhidaktól, hogy elhatározta: más utat keres az érvényesülésre. (Vannak, akik ezzel a traumával magyarázzák mániákus vegetarianizmusát is.) Félig zsidó származása súlyos örökségként nehezedett rá, ennek következtében mindig is idegennek érezte magát a társadalomban. Ezek után nem meglepő hűvös és szeretettelen kapcsolata apjával, akinek még a temetésére sem ment el, ír katolikus anyját viszont rajongva imádta. Útkeresése során elvégezte a katonai akadémiát, számos szakot elkezdett az egyetemen, de egyet sem fejezett be. Fiatalon komoly vonzalom fűzte a drámaíró Eugene O’Neill lányához, és teljesen összetört, amikor az nem őt, hanem a jóval idősebb Charlie Chaplint választotta. Nem sokra rá ő is megnősült, a második világháborút az európai hadszíntéren harcolta végig. Az író soha nem vetette papírra a közelről megélt háború borzalmait, noha néhány későbbi regénybeli karakteréről ugyan kiderül, hogy szolgált a seregben. Leszerelése után elvált, színházi lapot szerkesztett, majd a befolyásos Story Magazin kiadója lett. Többtucatnyi rövid történetet publikált, de egy évtizeden át szinte csak visszautasításban volt része.

Az áttörést az Ilyenkor harap a banánhal (A Perfect Day for a Bananafish) hozta meg, de ő abból a számára kényelmes álláspontból, hogy minél kevesebbet tud a közönség az íróról, annál figyelmesebben olvassa műveit, elzárkózott a nyilvánosság elől. 1951-ben jelent meg a Zabhegyező (The Catcher in the Rye), amely egy csapásra szinte kultikus figurává tette. A tinédzser Holden Caulfield egy hetét egyes szám első személyben elbeszélő mű Amerika látszólag nyugodt, gondtalan hétköznapjaiba visz el, abba a világba, ahol valójában sokan fuldokolnak. A múlttól és annak értékeitől már eltávolodott, de jövőképpel még nem rendelkező új generáció képviselői ebben a rideg, szeretettelen és megértés nélküli közegben bolyonganak, elidegenedésre ítélve. A Zabhegyező hatalmas, de nem mindig pozitív hatást váltott ki, például John Lennon gyilkosa is Holden alakjával ,,azonosulva" lőtte le a zenészt. Maga Salinger soha nem engedte, hogy művét bármilyen formában feldolgozzák, nemet mondott Steven Spielbergnek és a BBC-nek is.

A Zabhegyező után sorra jelentek meg írásai, a Kilenc történet (1953), a Franny és Zooey (1961), a Magasabbra a tetőt, ácsok, Seymour: Bemutatás (1963). Ezek sokak szerint izgalmasabb alkotások, de meg sem közelítették a Zabhegyező nemzedékformáló sikerét. Az elszigetelt életvitel, a megrögzött menekülés a világ elől tönkretette az író második házasságát, felesége a két gyermek dacára is magányosnak érezte magát a házban, ahol bunkerszobájába zárkózva alkotott napestig. A válás után fiatal lányokkal volt viszonya, az akkor 18 éves Joyce Maynard felnőtt fejjel írta meg és adta közre kíméletlenül leleplező memoárját a szerzőről. Salinger több futó viszony után végül egy Colleen nevű nőt vett el, akivel, ha igaz, élete végéig együtt élt.

J. D. Salinger 1965 óta nem publikált, magánéletének titkait féltve őrizte. Az elmúlt évtizedekben többször fordult bírósághoz, hogy megakadályozza a róla szóló írások megjelenését, ami csak tovább növelte a személye körüli publicitást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-30: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az esztelneki születésű sepsiszentgyörgyi
CSAVAR IMRE
81 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt.
Temetése 2010. február 1-jén 14 órakor lesz a közös temető ravatalozóházától.
Ezen értesítés gyászjelentőül is szolgál.
Nyugalma legyen csendes.
A gyászoló család
4468
2010-01-30: Magazin - x:

A világ legnagyobb csokoládéshow-ja

A kínaiaktól hagyományosan idegen csokoládét igyekeznek közelebb vinni az emberekhez a pekingi Madárfészek stadion mögött létrehozott parkkal, ahol a kultúra és a szórakozás a csokoládé jegyében ölt különböző formát. A Csokoládé Csodaország tagnap nyílt meg a nagyközönség előtt.