Csíkszentdomokoson csaknem valamennyi érzelmi közeledés már a kezdeti időszakban a házassági távlat kifürkészésének jegyében indul, és a játékokban testesül meg. Ezért az érzelmi (ön)nevelés, az erotikus közeledés és ismeretszerzés, az udvarlás, a családi és mikrotársadalmi szerepek iskolájának tekintem. Ebben az ,,iskolarendszer"-ben tanulja meg a gyermek, hogy az ember nem tud egyből házasember lenni, nem tud anya, apa, szexuális partner, keresztszülő, koma lenni, hogy minden magánéleti és társadalmi szerepre fel kell nőni. Didaktikai elve a mimézis (játékos utánzás) és a gyakorlás játék formájában.

,,Akárhányszor jácodtuk, örökké ezt kezdtük el. Nekünk ez vót a játékunk. Úgy mondtuk, komámasszonyozzunk. Má még kisebb korunkba elkezdtük itthon s a szomszédba. Ott a szüleimnél. Úgy, hogy nyárba az istállót úgy kisúroltuk, s kidíszítettük háznak. Édesanyámtól elkértem ilyen-olyan régi dolgokat, amivel rendes házat rendeztünk bé bútorral, s ez egész nyáron megvót mindeniknél, ahányan vótunk esszetársulva gyermekekül, s így mentünk, hogy lássuk, melyiknek szebb a háza, s így komámasszonyoztunk. Vasárnapra csináltunk lakadalmat. Volt ilyen kisebb lejánka, ő az én leányom volt, s én férjhez adtam. A másiknak volt egy fia. Még a szülők es beléavatkoztak. Édesanyám például sütött kőtes palacsintát nekünk, felvágtuk, s úgy mentünk a lakadalomba, béraktuk a menyasszonyt, kikértük. Így, ilyen vót. Nekem es vót uram, valamelyik szomszéd gyermek, a másiknak es. S akkor mentünk a tehenyekkel, s ott es ezt csináltuk. Fűzfából ágot törtünk, olyan kalibaformát csináltunk: az volt az egyik ház. A másiknak egy másikot. (…)

— Hogy indult el a játék?

(…) Elkezdtük, hogy na, mejünk komámasszonyékni bubalátni. S akkor ott kenyeret vagdaltunk, gyümölcsöt gyűjtöttünk, s akkor rendesen mentünk, mint a szülők. Máskor azok jöttek hézánk bubalátni. Rendesen köszöntünk, mint a nagyok: Isten álgya meg, komámasszony. Jól aludtak-e? Felkeltek-e? Na, jöttünk bubalátni. Vittük a kendermaglevest, köménymaglevest, me hallottuk a nagyoktól, hogy a szoptatósnak azt kell vinni, s ott a beteg asszonyt megetettük (kacagja). Na, ilyeneket csináltunk. Rongyból csináltunk bubát, dédelgettük, s volt, amikor elvittük keresztelni, szereltünk egy papot. Egy gyermeket felőtöztettünk papnak. (…) Mindent úgy lejácodtunk, ahogy a nagyoktól láttuk. Mikor lakadalmaztunk es, rendesen pap volt, s esketett. Gyűrűt csináltunk gyermekláncfű szárából.

Az erdőn is ugyanígy ment. Ott inkábbat komámasszonyoztunk. Mondtuk, hogy menyünk komámasszonyomékni névnapolni, amit vittünk, abból készített. Mint valami szülők, ott elbeszélgettünk. Elmondtuk, hogy ne, komámasszony, így főztem, s én azt akarok eltenni. Ilyen beszédeink vótak. S a férfiak kellett háborujzanak: kellett beszéljék, hogy hogy vót a fogságba. Az »asszonyok« ültünk egyik sarokba, a ,»férfiak« a másikba...

— Ezt komolyan csinálták?

Igen, igen. Evvel jácodtunk, evvel szórakoztunk. Ez nem hülyéskedés vót. Így jácodtunk. Komolyan. Végig utánoztuk a szülőköt, a felnőtteket. […]" (n., 68)

Az utánzó játékok, játszadozások palettája a fenti játékkompozícióval és hasonlókkal nem merül ki.

,,Az egyik unokatestvéremnek az unokái kicsikék vótak. Ilyen 2—3 évesek.

Elmentek a kertbe, s oda leterítettek valami plédet, s ott az árnyékba heverésztek, s a nagymámájának a kicsi gyermek kérkedte el, hogy »olyant keféltünk a kertbe«. Senki se tanyította. A mámája azt mondja, hogy »mit csináltatok?« »Keféltünk«, azt mondja a kölyök. »Annamária lefeküdt a plédre, s lehúzta a bugyiját«, s így kezdte a gyermek magyarázni, hogy hogy keféltek. S akkoracskák vótak, ne. Arra valók ugye nem vótak, de má benne vót-e? Benne. Ennek van úgy 8—10 éve." (n., 63)

,,Még harmadikos, negyedikes az iskolába, még nem tudja belédugni, de má felmászik a lejánkára. S a lejánka megáll neki. Na! Ezt csinálják... Ezt mü vitattuk es, hogy az a háromnapos bárán, a nyöstény, nem szökik a kosra, de a kosbárány igen a nyöstényre. A háromnapos korú bárány! Ez az emberbe es megvan. Az ösztön! A nemi nemzésnek az ösztöne. Ugye. A fajfenntartási ösztön. A legjobban így lehet megítélni." (f., 75)

,,Megtörtént az, hogy kicsi gyermeket, 8—10 évest, kisebbet, mint mi, felhergeltek, hogy a leánykát petelje meg. Kicsi leánykát. Hogy lám, az milyen, mit csinálnak. Így kíváncsiskodtunk kamaszokul. S megcsinálták. A gyermek úgy reakapott aztán, hogy nekiállt, met nem tudta ő, ugye, úgy odatenni a pergóját, egy olyan nyolcéves gyermek, elhívta a csűrbe a leánykát, s akkor degenyeggel (ti. rom. kibányászott nyers kőolaj, szekértengelyek kenésére használták, erős fekete színű) békente a pergóját, hogy suvadjon (csússzon). S akkor a leányka úgy el volt degenyegezve, s akkor amikor hazament, az édesanyja: »Mit csináltál?« S bévallotta a leányka, hogy mit csinált a gyermek neki, mit akart csinálni.

»S hát ezt tü honnat hallottátok?« Elárultak. Hát azt gondoltuk, hogy beléhalunk, olyan verést kaptunk. A degenyegből kikerült, hogy mi nagyobbakul biztattuk fel ezeket. Mondtuk a gyermeknek, hogy ne, próbáld meg. A leánykának es még annyi volt az esze. Mü tudtuk, hogy mit akarunk elérni. A gyermek próbálta azt a mozgást csinálni, de a pergóját nem tudta a lejánkáéba belétenni. A lejánka se tudta, s mü se, hogy hogy kell: lefeküdt, de kinyújtott lábbal." (n., 67)

,,A gyermekek egymást szokták nézni: melyiknek milyen pergója van. Jártak legeltetni: ősszel a tehenekkel. S ha egy lejánka es arra járt, azt próbálták lehúzni, s mondták, hogy na most meginekciózzuk a pucádot. Doktorost jácodtak. Volt olyan lejánka, amelyik bátrabb volt, s ő es élvezte a helyzetet.

Máskor megfogták a lejánkát, s lehúzták a ruháját: meg kellett nézni a mellit, hogy lám, a mellbimbaja mekkora. Meg kellett tapogatni. Az visított, hogyne, avval védekezik.

Előtte összebeszéltek a fiúk, a barátok, hogy ez olyan szép lejánka, s ezt meg kéne nézzük, lám. S akkor kilestük azt a helyet, ahol egyedül elkaphattuk. Az egyik megölelte, fogta a derekát, a másik felkapta a ruháját, a másik le a bugyiját. Aztán vagy ő beárult, vagy a barátnője, s akkor kaptunk. Elmondta, hogy megszégyenítettük. De a legtöbb nem árulta el a szülőknek. Inkább ha az iskolába történt. De ott se árultak be örökké." (f., 70)

— Szokott-e a gyermek a petkójával játszani?

,,Egészen kisgyerek korától: olyan 6—7 évesen. Ahogy kezd járni iskolába. Me ha egészséges a gyermek, akkor feláll neki. Avval kezdődik, hogy amikor mennek közösön pisilni, akkor esszenezik, hogy ne, nekem nagyobb van. Az büszke. Nagynak képzeli magát.

Lefekvés után, a takaró alatt, úgy 14 éves kora felé kezd vele foglalkozni. A másik a zsebén keresztül fogdossa, mint Móricka... A lejánka aztán még jobban ad a testére." (f., 45)

Míg a fiúk kíváncsisága a női test, a leányka nemi szerveinek, szőrzetének meglátására, ,,meglesés"-ére irányul, addig a velük egykorú kislányok kíváncsiságát-fantáziáját már a »szeret/nem szeret« — tehát egy sorskérdés —, illetve egy esetleges nemi aktus kérdése foglalkoztatja.

A Csíkszentdomokoson gyűjtött két leányka-erotikus gyermekjáték felfedezése külön szakmai örömet is jelentett számomra tartalmi különlegességüknél, formai megalkotásuk, pszichológiai végkifejletük okán. Helyszűke miatt csak az egyiket közölhetem:

,,Az Imolás játékot tehénőrzés közben jácodtuk. Ezt csak kamasz lejánkákul csináltuk.

Kellett 6 imola (fű)szál. Hosszú. Tincsbe béfogtuk a lábunk közi: a fejit egyfelé s a gyökerit másfelé. Párosával fejjel ló­bogval (két szél összekötésének a módja) esszekötöztük: lett három pár. S akkor megfordítottuk, s a másik felit es ugyanúgy esszekötöztük. De nem szabad nézni, hogy melyik szál hogy van. Gondoltunk akkor egy fiúra. Akkor felvettük, széjjelnyitottuk, s ha egybe a hat imolaszál kijött körbe, mint a nyaklánc, akkor tudtuk, hogy ez azt jelenti, hogy szeret, akire gondoltunk. Szerelmes. Ha úgy került ki az a hat szál, hogy egy belékötődött ebbe (ill. másképpen kötődött), akkor nem szeret, csak izélni szeretne veled. Magyarul, csak meg szeretne az a kölyök petelni, erre kellenél. Ha ez a hat szál így széjjelhull, me vót olyan es, akkor nem szeret egyáltalán.

Na, lássa-e, a südő lejánkáknak má járt ezen az esze.

Folytattuk avval, hogy egymásét megnéztük s kacarásztunk. (Erotikus kuncogás) »Te kire gondoltál?, Hát te kire?...« S megmondtuk egymásnak, s jókot kacagtunk. Főleg, ha belé vót oda egy csiperkedve. »Na az ki vót, met az meg akar téged izélni?« Főleg a nagyobbak (15—16 évesek) a kicsikéket ilyenkor világosították fel, hogy mit akar az a kölyök. Az mét van oda beléakadva? Úgy kilencévestől felfelé a nagyobbaktól má tanultuk. A másik ilyen játék a Margarétás játék...

Kilenc-tizenegy-tizenkét évesek vótunk. S azt es megtudtuk egymásról, hogy ki kire gondolt. A mai leánykák avval kérkednek, hogy »Van barátom!« Mü pedig csak jácodtunk avval, hogy milyen lehet. Elképzeltük magunknak a szeretőt. A fiúknak nem vót ilyen játékjok. Nekik vót a perézés s a földlopás, de abba nem vót szerelem." (n., 69)