Hanem azért is, mert akkor most lehet, mehetnék Mongóliába, megélhetési alapon férfinak lenni.

Olvasom ugyanis a hírt, miszerint Ulánbátorból magas rangú kormányküldöttség érkezik Ankarába azzal a baráti kéréssel, hogy ugyan legyen már olyan bátyjuk Törökország, és adjon nekik húszezer ivarérett török férfiút. Mongóliából ugyanis nemcsak az SZDSZ és Bokros Lajos hiányzik, de a legutóbbi hírek szerint férfiak dolgában is meglehetősen ingatagon állnak, állítólag minden mongol emberre (bocsánat, férfira!) hat darab fehérnép jut. Ami férfiszemmel kifejezetten egészséges arány, nemzetpolitikai, demográfiai és feminista szempontból azonban egyenesen katasztrofális.

Mármost jó kérdés, milyen szempontok alapján választják majd ki a török hímeket, gondolom, alapvető, hogy remek potenciállal rendelkezzenek, nemzőképesek legyenek, örökletes betegségek nélkül. Továbbá nem árt, ha bajuszosak és izmos felsőtestűek, és ahogy ezeket a türk-mongol népeket ismerem, a körülmetélés lehet kizáró ok. Bármi előfordulhat.

Tény és való, ha kicsit jobban utánagondolok, azért Magyarországra is elkelne legalább húszezer egységnyi friss, ázsiai, rokon génkészlet, ha már a huszonhárommillió román nem jött be, és újabban a székelyek is inkább otthon csinálnak csak gyereket.

A probléma amúgy nem elszigetelt, mielőtt elkeserednénk a saját vagy, ne adj’ isten, a mongolok sorsán, kárörvendjünk inkább azon, hogy Nagy-Britannia spermaimportra szorult. Igen, tény és való: a brit spermabankok olyannyira kiszikkadtak, hogy a jobb sorsra érdemes brit nők már lassan interneten rendelik maguknak a szükséges adagot.

Sőt, a brit kormány komolyan fontolgatja, hogy ezentúl fizetni kellene a spermadonoroknak, mert ingyen már élvezni sem hajlandóak Mr. Bean kortársai. Ami azt illeti, mi meg akár donorok is lehetnénk, pénzt is kapnánk érte, meg javítanánk is a brit génállományt... azaz utóbbit talán mégsem. Hiszen lassan húsz éve, hogy nekünk leginkább saját politikai vezetőinkkel van tele...