Sokan felkapták a fejüket, nem volt vitás, kivételes képességekkel megáldott költő jelentkezett. Néhány hónapra rá jelent meg a Korunkban Proteus a parton alakoskodik címmel az a Weöres Sándorról és részben mesteréről, az akkor éppen agyonhallgatott Hamvas Béláról szóló gyönyörű esszéje, amely meghozta az első botrányt is. A botrányok aztán, ha nem is mindig irodalmi botrányok, végigkísérik a költő pályáját. De vissza az esszéhez, Szőcs írt ugyanis néhány villódzó esszét, hogy itt csak a Mi a vers?-et említsük, vagy a Csehov elbeszéléseinek Horizont sorozatban megjelenő válogatásához írott tanulmányt, illetőleg Tamás Anna textíliáit elemző csillogó esszéjét. Szerkesztett a kilencvenes években izgalmas folyóiratot is (A Dunánál), amelyben ugyancsak közölt esszéket, ám ezeket az írásait, ki tudja, miért, soha nem foglalta kötetbe. Első esszékötete az Irodalmi Jelen Kiadónál, Aradon jelent meg Beszéd a palackból címmel, és az Irodalmi Jelen folyóiratban hónapról hónapra hasonló címmel rendszeresen közölt esszéiből válogat tizenhét darabot.

A kötet írásai folytatják, kiegészítik egymást, leporellószerűen nyílnak egymásból, s a költő érzékenységét, fölényes irodalmi tájékozottságát bizonyítva, időnként szarkasztikusan, pamfletbe váltva úgy szólaltatnak meg témákat, hogy nemcsak a költészetről, az irodalomról esik szó, hanem mindig kijelölődik az a terep, az a környezet, ahol a költő élt és írt, legyen szó Faludy P. (Partraszálló) Györgyről, a Berde Mária által gonoszul és visszatérően, magánlevelekben plágiummal vádolt Dsida Jenőről s a Nagycsütörtök című nagy Dsida-vers születésének körülményeiről, Poe elhíresült hollója kapcsán az amerikai irodalomról, Sohár Pál áldásos fordítói tevékenységéről, az esszéíróként számon tartott Cs. Szabó László, sajnos, kevéssé ismert verseiről, egy Korunk-körkérdés kapcsán a tíz legszebb magyar versről és a költészet ,,különös köztársaságáról" vagy a sokak által állandóan megkérdőjelezett Nobel-díjról, amelyet az elmúlt száz-egynehány évben olyanok nem kaphattak meg, mint Tolsztoj, Rilke, Csehov, Kafka, Joyce, Musil, Kavafisz, Pessoa, Ezra Pound, Orwell, Borges vagy Cortázar, hogy Vargas Llosáról vagy Umberto Ecóról, akik még élnek, de évről évre kiszámítottan mellőzik őket, ne is beszéljünk… ,,Ez tény. És ezzel a ténnyel kell vigasztalódnia Csehovtól Borgesig minden méltatlanul ignorált meg diszkriminált lángésznek. Mint ahogy e ténynek a fényében sütkérezik minden dilettáns, minden megfelelő svéd akadémiai kapcsolatokkal rendelkező hólyag, minden irodalmi konjunktúra-műlovar és műlovarnő, mindenki, akinek csak sikerült kiszorítania a stockholmi reflektorok fényéből a nálánál-náluknál igazabb értékeket. Ott várják felfedezésüket — de mit is beszélek? Miért kellene Tolsztojt vagy Kafkát felfedezni? Nem felfedezni kell őket, hanem világos kánonokat és értékrendeket felállítani. Amelyekből napnál világosabban majd az is ki fog derülni, hogy ezekhez az évente ismétlődő, decemberi Nobel-csinnadrattáknak semmi, de semmi köze."

* Szőcs Géza: Beszéd a palackból. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2008