Száztíz éve született a magyar irodalomtörténet-írás és esszé virtuóza, Szerb Antal, s január 27-én volt hatvanöt éve, hogy eszement bitangok puskatussal verték agyon, mert elcsigázottan, legyengülve nem bírt már talpra állni a halálmenetben Balfon. Talán arra gondolt utolsó pillanataiban, amit sorstársa, Radnóti Miklós írt hallucinatorikus utolsó versei egyikében. ,,Bolond, ki földre rogyván, fölkél és újra lépked, / s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet."
Csillogó, vakítóan szellemes, frivol esszéket írt, az irodalom volt az otthona, meghitten vezetgette olvasóit a labirintusaiban. Híressé az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő Magyar irodalomtörténete tette, tudományosabbat sem, olvasmányosabbat sem írtak se előtte, se utána. Számára az irodalom közvetlen élmények sora volt, amelyet megejtően tudott közvetíteni, akárcsak A Pendragon-legenda című népszerű regényének Bátky János nevű irodalomtudós hőse, akit önmagáról mintázott, fölényes, megsemmisítő öngúnnyal és bűbájos iróniával… (Megjegyzendő, hogy a rózsakeresztesek misztikus történetét megelevenítő kalandregényből Révész György rendezésében kiváló film is készült. Írt rövid élete során számtalan esszét, cikket, recenziót, tanulmányt, az elmúlt esztendőkben három vaskos kötetben adta ki a Magvető Kiadó, és meghökkentően tájékozott, sokszoros kiadást megérő, A világirodalom története című vaskos műve mellett, mint már említettük, írt novellákat, elbeszéléseket (Szellem a palackban címmel jelentek meg számtalan kiadásban) és regényeket is. A Pendragon-legenda mellett népszerű A királyné nyaklánca is, lapjain a francia rokokó bűbájos világa elevenedik meg, a történet különben Marie Antoinette hírhedett gyémántjai körül bonyolódik, bravúrosan vázolva fel az okokat, amelyek végeredményben az ancien régime bukásához és a forradalomhoz vezettek…
Mostanában újra ,,feltámadt", s olasz, német nyelvterületen aratott feltűnő sikereket talán legmaradandóbb prózai műve, nyíltan önéletrajzi regénye, a kedves Itáliájában játszódó Utas és holdvilág. Nézzük, hogyan fejezi be hőse zűrzavaros lelkivilágát, egzisztenciális szorongásait figyelemre méltóan s lenyűgöző fölénnyel, megejtő iróniával megelevenítő regényét: ,,Apja elaludt, és Mihály kibámult az ablakon, a hold fényében próbálta kivenni a toszkán hegyek körvonalait. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történik valami."
Sokszor elképzeltem, ha túléli az elhurcoltatást, mihez kezd a hamarosan kialakuló szép, új világban ő, a legtájékozottabb és a legszellemesebb magyar irodalmár, hogyan illeszkedhet be a szocreál otrombán vaskos díszletei közé. De ezen kár töprengeni. Hogy is írta? Amíg élünk, mindig történik valami, mi magunk történünk.
El kell fogadnunk, hogy műveiben él tovább a magyar nyelv és irodalom végezetéig, és évtizedekkel halála után is okozhat még meglepetéseket olvasóinak!… Mostanában adták ki ugyanis öngyötrő ifjúkori Naplóját és A harmadik torony című olaszországi útirajzát.
