Hóünnep Kommandón — Bodor János

2010. február 1., hétfő, Közélet

Lángokban a kommandói Grand Hotel

A helyi önkormányzat és általános iskola szervezésében a hét végén immár nyolcadik alkalommal rendeztek Hóünnepet Kommandón. Jól kiválasztott időpontban, hiszen a hóréteg vastagsága legalább félméteres, így hát igen jó körülmények között zajlottak a szánkó- és síversenyek, illetve a kergeverseny és a hószobrászat.

Az időjárás is kegyes volt, a hőmérő higanyszála nem ment sokkal a nulla alá, és a nap is kisütött a déli órákban, így kellemesen el lehetett tölteni néhány órát a Laur oldalán, ahol hatalmas hóember várta a látogatókat. Kocsis Béla polgármester is kiemelte a rendezvényt megnyitó köszöntőbeszédében, hogy a korábbi két-három évhez képest, amikor majdnem kopasz sípályán kellett megtartaniuk a rendezvényt, most igazi téli arcát mutatta Kommandó.

A szánkó- és síverseny után a sípálya szélén két terrorista felgyújtotta az ötcsillagos Grand Hotelt, de a Deák Ernő vezette tűzoltócsoport éppen a közelben tartózkodott, és egy szánkóra szerelt tűzoltójárgánnyal rekordidő alatt a helyszínre érkeztek, ahol kevés vízzel, de annál több hóval eloltották a tüzet. A rettenetes eseményt követően, miként azt kell ilyenkor, nyilatkoztak a jelen levő újságíróknak. Elmondták: bár a tűzcsapok a faluban kissé meg voltak fagyva, és alig lehetett kinyitni, a tűzoltás során különösebb nehézségbe nem ütköztek, hiszen víz helyett havat használtak.

A kár értékét még nem tudták felbecsülni, csak a szálloda tulajdonosa tudhatja, mi volt odabenn, de ő nem helybeli, s hogy leégett az épülete, arról lehetetlen értesíteni. A környéken mind idegenek építik a szállodákat és a panziókat, és mivel Kommandón egy mobiltelefon-szolgáltatónak sincs térereje, és a Romtelecom sem működik hibátlanul, ha baj van, nem tudnak értesíteni senkit — mondták a tűzoltók, akik a kergeversenyen eme fiktív történet lejátszásával igen jól szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A rendezvény este fáklyás lesiklással folytatódott. A fáklyások a sípályáról indultak, majd a Katinka vendéglő melletti placcon tábortüzet gyújtottak, amelyet több százan vettek körül. Miközben az uzoni Atlantis fúvószenekar muzsikált, a szervezők forralt borral kínálták a közönséget. A szombati nap este a művelődési házban rendezett bállal ért véget, tegnap a rendezvény havas autóversennyel zárult.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 648
szavazógép
2010-02-01: Közélet - x:

Háromszéki szórványprogram — Farcádi Botond

A szórványban élő magyar közösségek támogatása a célja annak a programnak, amelyet egyhangúlag hagyott jóvá csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa.
2010-02-01: Közélet - x:

Év elején a községgazdák: Sportpályát építenek (Beszélgetés Lukács Róberttel, Lemhény polgármesterével) — Iochom István

A kilenc kilométer hosszú Alsó- és Felsőlemhényre, valamint a Velence falurészre tagolódó nagyközségben a múlt évben befejezték a vízvezetést, megkezdődött a szennyvízcsatorna kiépítése, öt és fél kilométerre új aszfaltburkolat került, székely kaput állítottak, járdát raktak le, tatarozták az alsólemhényi iskolát és a két művelődési otthont, hogy csak a legfontosabb beruházásokat említsük. A település polgármesterét először a múlt évi megvalósításokról kérdeztük.