Beszélgetés Lukács Róberttel, Lemhény polgármesterévelÉv elején a községgazdák: Sportpályát építenek — Iochom István

2010. február 1., hétfő, Közélet

A kilenc kilométer hosszú Alsó- és Felsőlemhényre, valamint a Velence falurészre tagolódó nagyközségben a múlt évben befejezték a vízvezetést, megkezdődött a szennyvízcsatorna kiépítése, öt és fél kilométerre új aszfaltburkolat került, székely kaput állítottak, járdát raktak le, tatarozták az alsólemhényi iskolát és a két művelődési otthont, hogy csak a legfontosabb beruházásokat említsük. A település polgármesterét először a múlt évi megvalósításokról kérdeztük.

Lukács Róbert: A község fejlődése szempontjából a múlt esztendő polgármesteri pályafutásom legeredményesebb időszaka volt — mondotta Lukács Róbert —, annak ellenére, hogy hetvenezer lej tartozással zártuk az évet, egész sor beruházás valósulhatott meg. Az általam említett hátralék abból adódik, hogy 2009 végén nem tudtuk törleszteni a felsőlemhényi út aszfaltozásának ránk eső részét. Nagy sikernek könyvelem el, hogy tavaly sikerült befejeznünk a Felsőlemhényből Almásrét felé vezető öt kilométeres út aszfaltozását, s ezenkívül az Újszer utca felújítása is elkezdődött, ahol ötszáz méteres szakaszra dupla rétegű aszfaltburkolat került. Szeptemberben nekifogtunk a szennyvízcsatorna megépítésének, a múlt évben két kilométeres szakaszon fektettük le a vezetéket. A munkálat elkezdésére 398 000 lejt kaptunk. A sportpálya-építési programban négyezer lejt utaltak át a számlánkra a tervek elkészítésére, és a közeljövőben meg fogjuk hirdetni a munkálatot. Amint az időjárás engedi, tavasszal el is kezdődhet a munka a Bem József-iskola mögötti telken. Szabványméretű, műgyeppel borított kézilabdapálya épül majd. A tavalyi év folyamán a községháza mögötti gyűlésterem és tűzoltószertár tetőterét építettük be, ahol hat vendégszobát, illemhelyet és egy nagyobb társalgót alakítottunk ki. Százötvenezer lejt fordítottunk erre a munkálatra. Tavaly a Környezetvédelmi Alapnál sikeresen pályáztunk zöldövezetek kialakítására, illetve parkosításra.

— Terveik?

— Tervekkel sem állunk rosszul, hiszen a községben még rengeteg a tennivaló. Idei költségvetésünk remélhetőleg ugyanakkora lesz, mint a tavalyi volt, de azt nagyon jól be kell osztanunk, hiszen mintegy ötszázezer lejt a már megkezdett beruházási munkálatok folytatására kell elkülönítenünk. A csatornázásra 366 000 lej, az aszfaltozásra 34 000 lej, a sportpálya építésre 85 000 lej a ránk eső önrész. Idén folytatjuk az Újszer utca még hátralevő egy kilométeres szakaszának aszfaltozását, illetve a szennyvízcsatorna lefektetését. Ha a megfelelő ütemben utalják át a pénzt, esélyt látok arra, hogy év végére be is fejezzük a csatornázást. A Román Szociális Fejlesztési Alap elindított egy Elsőbbséget élvező beavatkozások nevű programot, mely az egy tömbben élő roma közösségek hátrányos helyzetét enyhítené. A pályázat útján nyert nyolcvannégyezer euró csak a roma falurész felé vezető, közel hatszáz méteres útszakasz aszfaltozására elég, a termet már a helyi költségvetésből kell tataroznunk. Felsőlemhényben abban az épületben, amelyben jelenleg az óvoda és az orvosi rendelő működik, az egyik teremben külön a kiskorúak és külön a felnőtt cigány lakosság számára délutáni programú oktatást szándékszunk beindítani. A pályázat egyik fő követelménye, hogy öt évig kötelesek leszünk működtetni a programot. Sajnos, a felsőlemhényi iskolánál lesznek komoly gondok az alacsony gyermeklétszám miatt, a felső tagozat léte nagyon bizonytalanná vált, de véleményem szerint a leépítés mindkét iskolát fogja érinteni.

— Idei falunapok?

— Szokás szerint évente változik a helyszín, idén Felsőlemhényen a sor, az iskola udvarán tartjuk meg szeptember első hetének végén az immár hagyományos falunapokat, melyekre magyarországi testvértelepüléseink küldöttségeit is meg fogjuk hívni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 666
szavazógép
2010-02-01: Közélet - x:

Hóünnep Kommandón — Bodor János

Lángokban a kommandói Grand Hotel
A helyi önkormányzat és általános iskola szervezésében a hét végén immár nyolcadik alkalommal rendeztek Hóünnepet Kommandón. Jól kiválasztott időpontban, hiszen a hóréteg vastagsága legalább félméteres, így hát igen jó körülmények között zajlottak a szánkó- és síversenyek, illetve a kergeverseny és a hószobrászat.
2010-02-01: Közélet - x:

Hátrányban a székelyföldi patikák — Fekete Réka

A tavaly júniusról elmaradt adósságok törlesztésével a megyei egészségbiztosító pénztár átmenetileg megmentette a legkisebb patikákat a csődtől. Ez ugyan kevés a biztos túléléshez, de legalább szusszanásnyi levegőhöz jutottak — véli Nagy András, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke.