Rómának is lesz karneválja ezen a télen: noha nem akar rivalizálni a híres velencei téli ünneppel, február 6. és 16. között nem kevesebb, mint 35 eseményt — felvonulást, lovasparádét, tűzijátékot — szervez az olasz főváros a több mint egy évezrede megszűnt hagyomány feltámasztására.
Tavaly már volt egy kísérleti kiadása — az első a 8. század óta, amikor még divat volt a maskarás vigasság a Tevere partján. 2009-ben csak néhány napig tartott, de így is 200 000 ember vett részt a különböző rendezvényeken — mondta az AFP-nek Fabiana Magri, a főpolgármesteri hivatal illetékese.
Ezúttal a római karnevál ugyanannyi ideig fog tartani, mint a többi olaszországi tél végi ünnepségsorozat, amelyek közül a legismertebb a velencei és a viareggiói Toszkánában. Az egymillió eurós költséget részben a főváros, részben mecénások állják. A római annyira nem akar versenyt támasztani a velenceinek, hogy éppenséggel ,,ikerkarneválja" lesz a lagúna parti város parádéjának: a fővárosba velencei művészek érkeznek erre az alkalomra, a híres velencei La Fenice operaházba pedig a római operaház viszi el szezonnyitó előadását. A nagy karneváli felvonulás február 6-án Róma központjából, a Piazza del Popolo térről indul, kosztümös figurákkal, a commedia dell’arte komédiásaival, műlovarnőkkel, korabeli hintókkal, lovasbandériummal. A továbbiakban utcai színpadok, kiállítások, könyvtári felolvasások, színházi előadások szerepelnek a karnevál műsorán. A megnyitó után a főváros különböző kerületeiben további felvonulásokra is sor kerül, így például a Piazza Venezia lesz az első latin-amerikai fesztivál színhelye.
A Piazza del Popolón állítják fel ,,a kultúra és a hagyomány faluját", amely főleg a lovastradíciókat igyekszik majd feléleszteni különböző bemutatókkal. A zárónap eseménye Angelo Branduardi énekes-dalszerző hangversenye lesz, majd a tér fölött magasodó Pincio park teraszán tűzijáték zárja be a római farsangi vigasságokat.