Nem volt titok akkor sem, hogy nem egy helyt sok gyerek számára ez volt az egyetlen rendszeres étkezés a mélyszegénységben tengődők, magyarán az éhhalál küszöbére sodródott családokban, melyekben ráadásul a tél a fázással, betegségekkel megtetézett megpróbáltatásoknál egyebet nem jelent.

Aki emlékszik a tej- és kifliprogram kezdeteire, nem feledheti, szűkebb térségünkben több ezer gyerek számára jelentett reális ösztönzést arra, hogy iskolába érdemes járni. Hogy hányan lehetnek, ezzel kapcsolatban pedagógusok mesélik, nem egy helyt fél osztálynál többen is. Ha egy szomszédos országban, ahol a mienknél kétszer nagyobb az átlagos jövedelem, ha ott is hivatalos kimutatások igazolják, hogy tíz gyermekből kettő rendszeresen éhezik, el lehet gondolni, százalékokban mennyire riasztó lehet az elégtelenül táplálkozók aránya egy olyan államban, melyben az ínségben és nélkülözésben sínylődők aránya legalább kétszer akkora.

Megyénknél maradva, egyetlen éhező gyermek is lelkiismereti kérdés kellene hogy legyen bárki számára, de itt sok-sok ezer elemistáról és általános iskolai tanulóról van szó. Vége az első félévnek, immár ötödik hónapja nem kapnak kiflit a háromszéki általános iskolai tanulók. A sajtó ismételt tudósításaiból értesülhettünk, hogy versenytárgyalási eredmények elleni óvás, majd bíróságon hosszan elnyúló tárgyalássorozat miatt nincs még végleges ítélet, s emiatt nem lehetett lépni, hogy az illetékesek — igazuk van — más megoldást keresnek a jövőben...

Ez azonban kevés. Nem tudom, más hogy van vele, de legyen szabad megkérdőjeleznem ama hatósági eljárás erkölcsi és ennek következtében jogi legitimitását is, mely apróságokat ötödik hónapja éhezésre ítél. Ilyenkor az eljárás formai követelményeire hivatkozással takarózni sem egyéb égbekiáltó lelkiismeretlenségnél.