Műemlék a Holdon hagyott űrszemét

2010. február 3., szerda, Magazin
Történelmi műemlékké nyilvánították az Apollo 11 missziója során a Holdon hagyott tárgyakat.

A kaliforniai műemlékvédelmi bizottság összesen 106, a holdra szállás után hátramaradt kisebb-nagyobb tárgyat jegyzett a Nyugalom tengerének azon a pontján, ahol az ember elsőként lépett a Hold felszínére. A védelem alá eső tárgyak között szerepel a Neil Armstrong és Edwin Buzz Aldrin által kitűzött amerikai zászló, a holdkomp darabjai, egy holdrengést vizsgáló műszer és egy speciális tükör, amely a föld—hold távolság pontosabb méréséhez használt lézersugarak visszatükrözésére szolgált. A kevésbé látványos szemetek között található az űrhajósok holdjáró cipője, különböző szerszámok, üres élelmiszeres dobozok, illetve emberi ürüléket tartalmazó zacskók, amelyeket a felszállósúly csökkentése miatt hagytak a Holdon.

Az első, Földön kívüli történelmi emlék védetté nyilvánításától azt várják, hogy a holdra szállási pont végső soron az ENSZ Nevelésügyi, Tudomá­nyos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Világörökségi listájára is felkerül. A kaliforniai műemlékvé­delmi testület — az űrhajósok lábnyomai és a leszállási pont említése nélkül — kizárólag a Holdon hagyott tárgyakat vette jegyzékbe, ugyanis a nemzetközi jog kizárja, hogy bármelyik ország a Hold felszínével kapcsolatban igényekkel álljon elő — magyarázta Jay Correia, a regisztrációt felügyelő történész.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-03: Magazin - x:

Tutanhamon átkáról

Rengeteget írtak az átokról, amely lesújt azokra, akik a fáraó örök álmát merészelték megzavarni: a valódi átok azonban az, amely meggátolta az egyiptológusokat, hogy megfelelő módon tanulmányozzák Tutanhamon sírkamráját, és a benne talált leletegyüttest — hangsúlyozta Jaromir Malek, az Oxfordi Egyetem Griffith Intézetének igazgatója, aki a Tutanhamon kincsei budapesti tárlathoz kapcsolódóan tartott előadást a magyar fővárosban.
2010-02-03: Magazin - x:

Állati

Rendkívüli helyzet antilopok miatt
Megkezdődött a golyvás antilopok migrációja Mongóliából Oroszországba: mintegy 40 000 állat már átlépte a határt, és további, mintegy 60 000 van még úton. A helyi hatóságok különféle intézkedéseket hoztak, és fontolóra vették a különleges állapot bevezetését, hogy az állatokat megvédjék a vadorzóktól.