Tutanhamon átkáról

2010. február 3., szerda, Magazin

Rengeteget írtak az átokról, amely lesújt azokra, akik a fáraó örök álmát merészelték megzavarni: a valódi átok azonban az, amely meggátolta az egyiptológusokat, hogy megfelelő módon tanulmányozzák Tutanhamon sírkamráját, és a benne talált leletegyüttest — hangsúlyozta Jaromir Malek, az Oxfordi Egyetem Griffith Intézetének igazgatója, aki a Tutanhamon kincsei budapesti tárlathoz kapcsolódóan tartott előadást a magyar fővárosban.

Jaromir Malek kifejtette, hogy a leletegyüttes 60—70 százalékát nem kutatták, és ennek összetett okai vannak. A legfontosabb tényező a felhasznált alapanyag: a tárgyak többsége nemesfémekből, főleg aranyból készült, így vizsgálatuk biztonsági okokból nehéz. S hogy mit adhat az egyiptológiának a leletek tanulmányozása? Az igazgató szerint leginkább az óegyiptomi technológiák és alapanyagok terén szerezhető ismereteket.

,,Az óegyiptomi tárgyi kultúrára vonatkozó ismereteink túlnyomó részét a templomok és sírok falfestményei szolgáltatták. Sokkal kevésbé gyarapították tudásunkat az igen rossz állapotban, töredékesen előkerült leletek. A Tutanhamon sírkamrájában fellelt 5398, többségében jó állapotban fennmaradt objektum a tárgyi kultúra valóságos kincsesbányája. Némely tárgyat kimondottan a sírhoz készítettek, de szép számban akadnak olyanok, amelyeket az uralkodói palotából szállítottak át a Királyok Völgyébe. Óriási a különbség a falfestmények és a valóságos tárgyak között, hiszen az utóbbiakat részleteikben vizsgálhatjuk, tanulmányozhatjuk a formatervezést, a gyártási technológiát, a felhasznált alapanyagokat. A sírkamra leletegyüttese elárulja számunkra, hogy miként készítették az ókori egyiptomiak bútoraikat, ékszereiket, hogyan szőtték a kelmét, és miként fonták a kosarakat. Ám az effajta kutatások kívül esnek az egyiptológusok hagyományos érdeklődési körén. Ösztönöznünk kell más profilú szakembereket is, hogy tudásukkal segítsenek a Tutanhamon-leletanyag kutatásában" — fogalmazott Malek.

Óriási paradoxonnak nevezte, hogy az egyiptológia leghíresebb felfedezéséről oly keveset tudnak a szakemberek. Szerinte ez azt jelzi, hogy hiányosságok vannak az egyiptológia tudományában. ,,A leletegyüttes elégtelen ismeretének az az egyenes következménye, hogy nem értjük magát a sírkamrát sem. Az alapvető kérdés, amellyel szembe kell néznünk: mikor és milyen eredeti célból épült. Ezt a kérdést nem tisztázták megfelelő módon, ezért a régészeknek további feltárásokat kell folytatniuk a Királyok Völgyében" — hangsúlyozta az egyiptológus.

Előadásában kitért az Ehnaton uralkodását követő zűrzavaros korszakra is, amikor az ,,eretnek" fáraó fővárosa, El-Amarna elnéptelenedett, Egyiptom pedig az egyistenhitről visszatért a hagyományos isteneihez. Az egyiptológus meggyőződése szerint Tutanhamon uralkodása alatt a Királyok Völgyében temették újra az el-amarnai elit elhunyt tagjait. A váratlanul elhalálozott ifjú uralkodót is egy el-amarnai előkelőségnek szánt sírban helyezhették el, amelyen bizonyos változásokat hajtottak végre az alatt a hetven nap alatt, amíg a mumifikálási eljárás tartott.

,,Ez viszont azt jelenti, hogy Tutanhamon sírjának közelében még jó néhány hasonló típusú, feltáratlan temetkezés várja, hogy felfedezzük őket" — vonta le a következtetést Malek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-03: Magazin - x:

Március 27-én tartják a Föld óráját

Idén március 27-re hirdették meg a szervezők a Föld órája rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal tartanak meg.
2010-02-03: Magazin - x:

Műemlék a Holdon hagyott űrszemét

Történelmi műemlékké nyilvánították az Apollo 11 missziója során a Holdon hagyott tárgyakat.