Édesapja, Gáspár Zoltán asztalosmester, magánvállalkozó, a Taxus cég tulajdonosa, édesanyja, Gáspár Mária a kantai Nagy Mózes Elméleti Líceum matematikatanára. Húga, Ágnes jelenleg a budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Tünde 2001-ben érettségizett a nagy múltú kantai iskola nyelvosztályában. 2002 óta a magyar fővárosban él, de nem szakadt el szülőföldjétől, büszkén tartja magát háromszéki székelymagyarnak. Évente kétszer látogat haza rövidebb-hosszabb időre. 2006-ban magánénekesi oklevelet szerzett a budapesti Weiner Leó Konzervatóriumban, jelenleg pedig két egyetemet végez párhuzamosan, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatója. Habár kilencedik éve a magyar fővárosban él, román állampolgár maradt, nem kérte a magyar állampolgárságot. Legutóbb a karácsonyi ünnepekre jött haza Nyujtódra, itt beszélgettünk a leendő operaénekessel.

Zongoraleckékkel kezdődött

— Hogyan indult művészi pályafutása?

— Hétéves koromban kezdtem zongorázni, annak idején nem indultam nagy tervekkel, célkitűzésekkel, a szüleim ötlete volt, hogy az iskola mellett valamilyen hangszeren megtanuljak játszani. Szüleim akkor vásároltak számomra zongorát, s így kezdtem magánúton tanulni. Tízéves koromban felvételiztem a Szilágyi Zsolt tanár úr által vezetett művészeti iskolába, ahol már iskolai keretek közt tanultam szolfézst, zeneelméletet és zongorázást. Ezek mellé társult az éneklés. Aki felfigyelt a hangomra, az éppen Szilágyi Zsolt tanár úr volt, ő indított el ezen a pályán, és felhívta a figyelmemet arra, olyan adottságaim vannak, hogy érdemes foglalkozni a hangommal. Így a zongorázás mellett énekléssel is kezdtem foglalkozni, amit már profibb szinten műveltem. Minden hét végén, szombatonként jártam Sepsiszentgyörgyre Szilágyi Zsolt tanár úrhoz ének-, szolfézs- és zeneelmélet-órákra. Itthon, Nyujtódon Koronka Beáta tanárnő foglalkozott velem. A tanulás mellett a zongorázás és az éneklés teljesen kitöltötte szabad időmet. Nagyon, de nagyon sokat köszönhetek Szilágyi Zsoltnak, mondhatom azt is, hogy ő fedezett fel. Ezek után következett Brassó, amikor az érettségi évében már Szilágyi Zsolt mellett Claudia Pop egyetemi tanárhoz is jártam magánórákra, mivel akkor a brassói zenekonzervatóriumba akartam felvételizni, de végül is nem Brassóban, hanem Bukarestben kötöttem ki, ahol a zenekonzervatóriumban jártam ki az első évet Georgeta Stoleriu neves énektanárnő és szoprán tanítványaként. Ő tanácsolta nekem, hogy magyar létemre próbáljak meg felvételizni a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, mivel csak jót hallott felőle. 2002-ben kerültem Budapestre, de nem a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, hanem a Weiner Leó Konzervatóriumba felvételiztem, amit 2006-ban fejeztem be, és énekművészi diplomát szereztem. Mivel Románia európai uniós csatlakozása előtt nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, a Balassi Intézet — Erdélyben Agora Irodaként ismert — ösztöndíját megpályázva vált lehetővé tanulmányaim elkezdése. Hiába jutottam be a legmagasabb pontszámmal az első helyre, akkor is nagyon magas tandíjat kellett volna fizetnem. Így ennek az ösztöndíjnak köszönhetem, hogy jelenleg is itt tanulhatok.

Közönségkapcsolat és operaéneklés

— Majd következett a sikeres felvételi egyszerre két egyetemre...

— Ez így igaz, hiszen miután bejutottam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre — ahová százhárom jelentkező közül hatot vettek fel —, jöttem rá arra, hogy az énekesi pálya mennyire bizonytalan, sok minden a véletlentől és nem csak a tehetségtől függ, ezért úgy döntöttem, hogy Szegedre is felvételizek. Egy zenész, illetve énekes számára nagyon fontos, hogy legyen egy stabilabb közönségkapcsolati diplomája. Minden művésznek szüksége van menedzserre, ezért én így ötvöztem össze a közönségkapcsolat szakot az operaénekléssel. Médiakommunikáció szakon szakdolgozatomat a budapesti operaház PR-es tevékenységéről írom. 2011-ben fogok államvizsgázni mindkét egyetemen egyszerre. A budapesti zeneművészeti egyetemen énekművész és tanári oklevelet fogok kapni. A tanári diplomát azután lehet használni, miután az énekes visszavonul a színpadról.

A népdaltól Verdiig

— Hogyan egyeztethető össze a népdaléneklés az operával? Itthon annak idején népdalénekesként tűnt fel és aratott babérokat.

— Akkor még én sem tudtam, hogy mit kezdjek a hangommal, ezért énekeltem népdalokat. Természetesen, szerettem is azokat a dalokat, de immár öt éve egyetlen népdalt sem énekeltem. Az operaéneklési karrieremben inkább hátrányomra szolgált a népdaléneklés, azt is mondhatom, hogy hátráltatott a fejlődésben, hiszen egészen más énektechnikát kíván, mint az, amit most tanulok. Zongorakísérettel népdalfeldolgozásokat jelenleg is énekelek, de azok már az operaénekesi technikának a következményei. Már nem is tudnék, de nem is lenne szabad számomra visszatérni a népdalokhoz.

— Voltak-e már nyilvános fellépései?

— A zeneművészeti egyetemen van egy tanszaki hangversenynek nevezett tantárgy, ami azt jelenti, hogy előadunk egy teljes estét betöltő repertoárt. Ilyen alkalmakkor két-három hallgató lép fel közösen, ami tulajdonképpen nem más, mint nyilvános vizsga, telt házas közönség előtt. Az én jelenlegi repertoárom áriákból áll. Kedvenc szerzőim között előkelő helyet foglal el Puccini, de a Donizetti-, Bellini- és Verdi-áriákat is kedvelem. A hangfajom is meghatározó. Lírai szoprán, pontosabban Verdi-szoprán vagyok, ami azt jelenti, hogy én soha nem fogok Wagnert énekelni. Én itthonról alt-mezzoszoprán hangfajjal indultam, és jelenleg eljutottam a majdnem legmagasabb hangfajig. Tudatában vagyok annak is, hogy ha valaki jó technikával énekel, akkor az aktív operaénekesi pálya negyvenöt-ötven éves korig tart, amit maximálisan ki kell használni.

— Egy háromszéki kisvárosból indult meghódítani a világot. Hogyan sikerült a beilleszkedés idegen környezetben, egy világvárosban?

— Számomra nem Budapest, hanem Bukarest jelentette a mély vizet, ahová kevés román tudással kerültem. Engem nem érdekelt különösebben a környezet, Bukarest helyett élhettem volna akár New Yorkban is, számomra a legfontosabb célkitűzés az volt, hogy operaénekes legyek, más nem érdekelt, nekem Bukarestben nem voltak barátaim, napokig magyar szót nem is hallottam. Budapesten nem jelentett különösebb gondot a beilleszkedés, nem is tudták, hogy én erdélyi vagyok, hiszen a zeneakadémia hallgatóinak jó része a világ számos országából verbuválódott, japán, kínai évfolyamtársaim is voltak. Most a zeneművészeti egyetemen már sokan tudják, hogy erdélyi vagyok, rajtam kívül van még egy sepsiszentgyörgyi, Orendt Gyula. Egyébként most is sok külföldi tanul a budapesti zeneakadémián. A külföldi hallgatók hatvan-negyven arányban vannak a zeneakadémián. A beilleszkedés nagyon jól sikerült, soha senki nem éreztette velem, hogy én ,,román" vagyok. Végeleges kitelepedésre eddig még nem gondoltam, nekem a legnagyobb vágyam az, hogy a világ bármelyik részén nagy operaházakban énekelhessek, legyen az éppen az Amerikai Egyesült Államokban vagy mondjuk Kolozsvárt, Brassóban vagy Bukarestben. Az operaénekesi pálya nem egy városhoz kötött.

— Miben látja a siker titkát?

— Eddigi sikereimhez a hangom csak kb. húsz százalékban járult hozzá. A testvérem majdnem olyan adottságokkal és zenei tehetséggel rendelkezik, mint én, ő is éppen úgy zongorázott, mint én, neki is ugyanolyan szép hangja van, de ez még nem elég, a legfontosabb a kitartás. Az én eddigi pályámon is voltak buktatók, elment a hangom, egészségi problémáim is voltak, megijedtem, hogy most vége az énekesi karrieremnek, de sosem adtam fel, kitartóan dolgoztam tovább, és nagyon sokat gyakoroltam. Az operaénekesi pálya nemcsak a csillogó-villogó ruhákról, hanem a kitartó, kemény munkáról is szól.

Magánélet és tervek

— Hogyan alakult a magánélete?

— Három éve ismerkedtem meg a debreceni Nagy Gábor zongoraművésszel, az élettársammal. Gábor 2006-ban diplomázott, korrepetitor szakra felvételizett, s a véletlen folytán engem ajánlottak neki énekesnek. Az én telefonszámomat adták meg neki. Mindkettőnket felvettek a zeneakadémiára, és azóta együtt vagyunk, ő a kísérőm, a ,,külső fül", aki nagyon sokat segít nekem felkészülni operaénekesi pályafutásomon. Az egyetem mellett már 2003-ban kezdtem dolgozni Budapesten, egy légitársaság telefonos információs irodájában kaptam állást, s azóta is, a mostani két egyetem mellett is, munkát vállalok. A légitársaságnál a pénzkereset mellett az angolnyelv-tudásomat is gyarapítottam.

— Láthatjuk-e, hallhatjuk-e a közeljövőben a majdani operaénekest a Vigadó színpadán?

— Karácsony előtt jártam a Vigadóban, és csodáltam meg a gyönyörűen felújított színháztermet. Nagyon szeretnék szülővárosom közönsége előtt is bemutatkozni, de mindenekelőtt ehhez egy jó hangzású zongora szükséges, amivel tudomásom szerint a Vigadó még nem rendelkezik. Ezt a kérdést többen is feltették nekem, és én mindenkinek azt válaszoltam, hogy amikor meglesz a zongora, nagyon szívesen tartok egy előadóestet a Vigadóban a párommal, Nagy Gábor zongoraművésszel.

— Közelebbi tervei?

— Mint már említettem, 2011-ben fejezem be mindkét egyetemet. Nincs szándékomban megállni, tovább akarom képezni magam, ezért szintén ösztöndíjasként tovább szeretnék tanulni az Amerikai Egyesült Államokban, megtapasztalni, hogy ott milyenek a lehetőségek, a kilátások, majd doktorálni szeretnék. Ezenkívül persze minél több neves operaházban akarok majd fellépni. A közeljövőben egy saját DVD-n szeretnék bemutatkozni, amit elküldenék hazai és határon túli operaházaknak.

Kérdezett: IOCHOM ISTVÁN