Könnycseppet ne keress rajta, forgasd:

fölhólyagzott kissé az aszályos nyárban,

míg jártak alája kósza, tátongó jászol elől

elkötött kis paripák torst legelészni,

s nyaldosni nyitott ablakomon át

lázgyöngyös halántékomat.

Hegy- és vízrajzát nézzed: ugye gyűrött

képét mutatja ez a mi kancás, patkóvas-szívünk,

s a híres hegykaréj ívét se keresd:

ablakom alatt éjente állongó férfi

bakancsvasa csak.

Vadul daloljuk átal néha az éjt,

zsoltárt dúdolok én; jő tőle sírós, magányos

szerenád, rádobnám kabátom: ne fázzék!; ellik-e

fiút, mondd, ily hím-szerelem?

Csupán egy árva diólevelet küldhetek néked,

írva vagyon rá sok s más. Morzsolván olvasd.

Tengerre vágyott; s óceán mossa már partjaidat.