Fergeteges hóbuli Bálványosfürdőn - Iochom István

2010. február 8., hétfő, Közélet

Minekutána tavaly hóhiány miatt elmaradt, idén ötödik alkalommal tartották meg a Fergeteges hóbuli nevű, téli sportokból álló versenynapot Bálvá­nyosfürdőn a KSE hegymászó-speoalpin, illetve sí- és hódeszkaszakosztálya, Kézdivásárhely és Torja polgármesteri hivatala, valamint a Daragus Kft. szervezésében.

A szabadtéri színpaddal szembeni domboldalon mintegy száz versenyző és érdeklődő jelent meg. A gyalogtúrára harmincan neveztek be, és tették meg a kijelölt útszakaszt a volt Gorgán vendéglőtől a Csoma-pusztán át a Begyenkő-barlangig, majd vissza a Vasas-borvízig. A túrázók a tizenhárom kilométeres utat öt óra alatt tették meg. A nap folyamán szánkó-, sí- és hódeszkaversenyre, valamint sí- és hódeszka-ugróversenyre lehetett benevezni. A hódeszkások nagy örömére a szervezők két szöktetőt is építettek. Az ötödik hóbuli fáklyás lesiklással és tábortűzzel ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 650
szavazógép
2010-02-08: Máról holnapra - x:

A rakétapajzs és következményei - Bogdán László

A hír — amelyet néhány napja Traian Băsescu államelnök jelentett be —, hogy amerikai rakétapajzsot telepítenek Romá­niába, s a Legfelsőbb Védelmi Tanács jóvá is hagyta az amerikai javaslatot, élénk feltűnést keltett.
2010-02-08: Közélet - x:

Megszületett az Alutus régió - Hecser László

A nagybaconi községháza
Az Erdővidék és az Olt mente ötvenkilenc önkormányzati, civil szervezete és vállalkozója által létrehozott Alutus Régió Egyesület múlt héten Nagybaconban tartotta első tájékoztató szemináriumát.