Nemrég még élőlánccal tüntettünk
Isten látja lelkemet, fölöttébb elégedett vagyok azzal, hogy a megyei igazgatói tisztségek hatvanöt százalékát sikerült megszereznie az RMDSZ-nek, már-már fordulatszámba megy e fejlemény, hiszen úgy tűnik, sikerült e kérdést az évtizedes holtpontról kimozdítani.
Még azt az érvet is elfogadom, bár maszlaggyanús, hogy a maradék tíz százalékot a hetvenötig majd a szórványban osztják ki kisebbségünknek, noha, mondom, ez lehet beetetés is, annyira ellenőrizhetetlen.
Van azonban egy propagandisztikus frázispufogtatás is a dologban, amely fogalmi tisztázatlanságra megy vissza. Legyen szabad pár szót erről szólnom.
Két szempont keveredik az osztozkodásban, s innen az önbecsapás, a porhintés.
Hogy ki kit vezet félre, majd kiderül, mindenesetre előrebocsáthatom, hogy nem annyira minket más, viszont mi magunkat bizonyosan.
Hány igazgatói tisztség jár a közszférában az RMDSZ-nek és hány a magyar kisebbségnek? A kettő ugyanis nem ugyanaz, az egyik etnikai arányok méltányosságát feltételezi, a másik pedig esetünkben egy, a D-LP-vel koalíciót kötött pártot megillető politikai járandóságot.
Gondoljunk arra, hogy a korábbi SZDP—D-LP-s koalíció idején a megyei közintézmények igazgatói állásain fele-fele arányban osztozott a két párt, ott mást legfeljebb megtűrtek, az etnikai arányosságot pedig figyelemre sem méltatták, úgyszólván semmibe vették.
A lakosság etnikai arányai megyénkben választástól választásig nem módosulnak, a politikai szavazatarányok annál könnyebben, fel is borulhatnak, különben is, négyéves mandátumnál egyéb nincs mögöttük. A lakosság etnikai összetétele azonban évtizedekig-évszázadokig azonos maradhat, nem politikai megbízatás szüli, hanem a demográfia törvényeire hallgat lassú változásaiban.
E bevezetés után és a hazai elosztási szokások ismeretében üljünk le ismét számolni.
Kiindulhatunk az etnikai arányokból is, de akkor mi lesz a választási eredménnyel? Jobb tehát a politikai demokrácia szabályaival kezdeni, és arra rávetíteni az etnikaiakat. Itt a nemzeti méltányosság betartásával az igazgatók hetvenöt százalékának kellene magyarnak lennie mindig — választásoktól függetlenül. Meg kellene engednünk persze a pártszempontok érvényesülését, ami adott helyzetben az ún. román pártok magyar tagjait hozná előnyös helyzetbe, esetleg a két magyar pártot késztetné a helyek megosztására.
És akkor a harmadik, éppoly jelentős szempontról, a szakértelemről még nem is szóltunk.
Mindenesetre az, hogy egy kisebbség csak akkor jut tisztségekhez, ha pártja kormányra kerül, a lehető legigazságtalanabb dolog, mert két kormányzás között csak a többségieket engedi labdába rúgni, aminél nagyobb visszásság mai fogalmaink szerint el sem képzelhető. Márpedig hiába örülünk a mai elosztásnak, eredményeinket ugyanezen alapon bármikor el is veszíthetjük.
De vajon hetvenöt százalék járt volna-e az RMDSZ-nek, ha a politikai arányosságból indulunk ki? Korántsem. A megyei tanács harminc tagjából ugyanis tizenöt RMDSZ-es (50 százalék), kilenc MPP-s (30 százalék), egy független (3,33 százalék), és öt a Román Szövetség színeiben jutott be (16,66 százalék, ebből mondjuk 6,66 százalék D-LP-s). Politikai elosztás esetén tehát az RMDSZ-es és a D-LP-s arányokat tekintve, 50 plusz 6,66 százalékkal számolva, valamint a fennmaradó 43,33 százalékot ebben az arányban kétfelé osztva, az RMDSZ-t közel kilencven százalék illette volna meg, mely — ismerjük el — eléggé messze van mind a hatvanöttől, mind a hetvenöttől.
A szövetség tehát nem tíz, hanem huszonöt százalékról mondott le hirtelen nagylelkűségében. (Etnikai elosztás esetén is legalább tizenötről.)
Ezért félrevezető az etnikai és a politikai viszonyszámokat összekeverni.
De ha mindenáron magyar etnikai győzelemnek kívánjuk kikiáltani az eredményt, akkor persze tanácsos lett volna az MPP-t is bevonni az osztozkodásba, még inkább a szövetkezésbe, a magyarságnak ugyanis abban az esetben még a fentieknél is több juthatott volna.
