Még élénken él mindenki emlékezetében — akár maga volt ott, akár sajtóból értesült róla —, hogy milyen heves, szevedélyes, majdhogynem kétségbeesett volt ama tüntetés, melyen jogainkat követeltük. Magyar vezetőket az intézmények élére! Jogainkat követeljük! Ne alázzanak meg bennünket! stb., stb., stb. Mindenki, aki ott volt, átélte, megélte keserű ,,kisebbségi" helyzetünket, keserűséggel élte át a megaláztatás minden kínját, szégyenét. Orrunknál fogva vezettek, sztriptíztáncos került a fiatalok élére ,,erkölcsöt tanítani", s mi sehol sem vagyunk. Csíkban román tanfelügyelőnő ügyelte a magyar oktatás dolgait, s hírmagnak sem hagyott a falánk hatalom magyar vezető embert sehol. Sehol!
És most?
Kenyérbe estünk újra. Asztalhoz ültek a kormányzó pártok, s békés egyetértésben osztották el a ,,posztokat". Még dicsekedtek is: húsz év óta soha nem kaptunk annyi ,,helyet" a megyében, mint most. Az intézmények 60 százaléka élére RMDSZ-es vezető került! Igen, a 75 százalékban magyar megyében óriási sikert értünk el, 15 százalékra megközelítettük saját részarányunkat. Még Ceauşescu korában voltunk, lehettünk hasonlóan elismertek s boldogok. Azóta soha! Soha! Nahát! Büszkén lobogtathatja tulipános lobogóját Markó Béla és hada. Büszkén könyvelhetik el, hogy kitermelt ,,klientúrájuknak" újra jó helyek, kövér helyek kerültek. Ennyi. S szomorú, hogy csak ennyi! Mert ezzel ismét csak a Ma pártérdeke érvényesült, holnapra már nem gondoltak az alkuasztalnak ezen az oldalán ülők. Pedig mennyire egyszerű lett volna, ha egyébért nem, szemkiszúrásból, de még inkább egy jövendő alku alapjául a pár tucat helyből mindenütt egybe-kettőbe párton kívüli szakembert, s no: fantasztikus, az ügy érdekében tett ,,engedmény", valahová, megyénként egy-egy ,,félreeső" helyre, mondjuk, az utált ellenpárt — az MPP — egy-egy képviselőjét beszúrni. Látom, sajnos, csak látnám a jövőt, amikor az RMDSZ kiesik újra a hatalomból, mert még ez is megtörténhet, és ami megtörténhet, meg is fog történni, s akkor nem táblákat kellene lobogtatni a tüntetéseken, nem üvöltözni kellene azokat a ,,magyar" jelszavakat — amelyek csak tartalmatlan jelszavak, sajnos, ezek a napok tanusították újra, hogy így van —, hanem józanul lehetne bizonyítani, hogy azok a helyek nem udemerések, hanem a magyarságot megilletőek. Mert hát ezekben a megyékben, itt, ,,la mijlocul ţării", Románia közepén mi, magyarok is vagyunk, sőt, nem csak vagyunk, hanem globálisan nézve a lakosság nyolcvan százalékát képezzük. De ez már csak álom. Vagy más oldalról megközelítve: elszalasztott, vagy még szigorúbban fogalmazva: elherdált lehetőség.
