Tarka kép, amit a település külső arculatáról festhet a riporter. A tanács javíttatta-szépítette a középületek egy részét, a községházát, az állami iskolát. Külsőjében-belsőjében megújult a műemlék magyar templom, évek hosszú során át javították a görögkeletiek templomát is, megújultak azok családi házai, akik tudtak anyagiakat áldozni. A maradék falukép lehangoló, az ivóvíz- és a szennyvízcsatorna miatt több helyen fel kellett törni az utcákat. Az Andrei Şaguna utca lakói panaszkodnak, hogy a gyakran közlekedő, nagy kapacitású kamionok megrongálták az utca burkolatát, megrepedeznek a családi házak. Ha úgy fúj a szél, a levegő tisztaságával is baj van: két tehenészeti farmnak, az új disznóhizlaldának és a szennyvíztisztítónak keveredik itt a szaga. Még a földosztás sem ért véget — mondogatták a főút melletti kocsmában az emberek, nemcsak egyéniek, de még az egyház sem kapta vissza föld- és kaszálóterületeit. A roma telep elképesztő, építészeti engedély nélkül gombaként nőnek ki a földből a viskók, az integrácó fogas kérdés lesz itt még sokáig. Az eltelt húsz szabad esztendő alatt édeskeveset nőtt a községközpont gazdasági potenciálja. Két tehenészeti farm mindössze termelőegységnek nevezhető, ugyanis a nemrég megindult disznóhizlalda és kavicskitermelés csak részleges jövedelmet jelent a községvezetésnek. A föld mélyében vannak ma is a hely kiaknázatlan ásványkincsei (kvarchomok, ásványvíz), s megszületett a legutóbbi fél évszázad egyik legnagyobb környezetvédelmi baja: annyira beszennyeződött az Olt e szakaszának kavicsrétege, hogy a fúrásokból sem lehet emberi fogyasztás számára alkalmas ivóvizet nyerni.

— Mi lesz a község ivóvízellátásával? — kérdeztük a polgármestert. — Valamikor arról volt szó, hogy Árapatak után ezt a települést is rákapcsolják a sepsiszentgyörgyi ellátórendszerre.

— Mert a fúrásokból kinyert ivóvízben mindenféle megengedhetetlen vegyi anyag van jelen, a vízellátás kérdését újra kell gondolni. Nincs más megoldás, mint távolabbról hozni. Vannak források a falu feletti övezetekben is, ahonnan szabadeséssel lehetne jó minőségű vizet nyerni, de olyan is, amit a szomszédos Brassó megye felől lehetne behozni. Ez a mi nagy gondunk, annál is inkább, mivel a csatornarendszer elkészült.

Idősebb olvasóink is tudták-tudják, hogy fél évszázadon át hordta a Vulkán-patak a feketehalmi Colorom festékgyár szennyvizét az Oltba, ami csakhogynem végzetes volt annak élővilágára. A régi rendszer idején is működött, mert mindig kifizette a gyár a legmagasabb büntetést. Nos, ennek a rovására írható, hogy nemcsak a folyó vize, hanem az allúviumait képező kavicsrétegek is teljesen szennyeződtek. Ez minden idők egyik legkárosabb altalaj-szennyeződése.

Furulyaszó

hallatszott a hidvégi iskolából. Vakáció idején tilinka és pánsíp készítésére tanította nebulóit Gagyi Pálffy József fizika—kémia szakos tanár. Vakációs foglalkoztatásnak megteszi — mondtuk. Nem kell ezen csodálkozni — válaszolta —, hiszen a hangtan a fizikának egyik ága. Szeretnek ezzel foglalkozni tanítványaim, majd hasznát veszik a művelődési munkában a tanárkollégák.

A vakáció csendjében benéztünk az állami tulajdonban lévő I—IV. osztályos iskola teljesen felújított épületébe. Azóta már megkezdték a második félévet. A magyar és a román tagozat fogadja-szervezi itt a tanítók tavaszi pedagógiai körét. Sala Emília és Lőrincz Blanka tanítónő éppen ezt készítette elő. Emília településismertetővel jelentkezik, helyismereti és helytörténeti utat szervez a résztvevőknek a Földvári fogolytábor emlékművéhez, Lőrincz Blanka a még élő helyi népművészetet mutatja be: tervei szerint nagymamájának szövőszékéhez fogja meghívni a kollégákat, meglátogatják a két hidvégi faragómester egyikét. Egyébként Hidvégen egyelőre nem riasztó a helyzet: meghányták-vetették a fejkvótarendszer eljövendő hozadékát, úgy néz ki, ,,Páké ütné Barátost!" Nem ilyen rózsás a helyzet az iskola másik épületével, amit visszaszolgáltattak a hidvégi magyar egyháznak, s amiért bért kellene fizetnie az önkormányzatnak. Ezzel azonban két éve adós a faluháza. Ezért kopogtattunk be a református parókiára, ahol megkerestük Nagy János lelkipásztort.

— Természetesnek kellene felfognia a helyi tanácsnak, hogy ha egy épületet használnak, akkor annak fejében bért is kellene fizetni — mondta a lelkész. — Több rendben fordultunk a törvényszékhez, meg is nyertünk egy-két pert. A jelenlegi polgármester a legutóbbi tárgyaláskor ellentámadásba lendült, és kétségbe vonta a bukaresti restitúciós bizottság döntését. A brassói táblabíróságon az ügyünk. Az egyházközség azt is eldöntötte, hogy eladná az iskolát az államnak. Mi nagyon reméljük, hogy a jogászok igazságos döntést hoznak. Van, amivel foglalkoznia a presbitériumnak, ugyanis tetemes szántó- és kaszálóterületet nem kapott vissza az egyház. Mi a régi helyeket igényeltük vissza, de azokat a földeket a forradalmi hevületben kiosztották másoknak. A miénk helyett teljesen hasznavehetetlen, bokros hegyoldalt ajánlottak fel a Havad alatt, amit még legelőnek is aligha lehet használni. Így aztán nem kell csodálkozni azon — tesszük hozzá mi —, ha ez az egyházközösség, melyet a magyar lakosság nagy százaléka alkot, törvényes úton próbálja keresni igazát.

— Mi a helyzet az önök által beindított iskolai perrel? — kérdeztük a polgármestert.

— Azt egyelőre későbbi időpontra halasztották — hangzott a rövid válasz.

— Az embernek a legnehezebb helyzetben is fel kell találnia magát — szólt 72 esztendeje bölcseségével Péter Lajos. — Soha nem szabad elkeseredni. Apám nem állott be a kollektívbe, ne tudja meg, hogy hol adták ki nekünk a földeket: a Dirizsen-háton a csereerdő mellett, a Csereszéjjen, a Támpa kertje mellett. A vadak pusztítottak, évekig őriztük a terményt éjjelente ketten apámmal. A lemuráló (értsd: meggyőző) munka sem volt leányálom. Amikor az elvtársak jöttek, apám azt mondta: te menj ki, és fogd meg a szájadat! Ketten műveltük a földeket, amíg élt. Nyugdíjam nincsen. 6,8 hektár földem van kiadva. Ebből 5,1 hektár szántó. Négy mázsa gabonát kapok hektáronként. Két lovam és egy tehenem van. Felesleges tejem hiába lenne, mert itt a tejcsarnok megbukott, nem szedik. Eladok belőle, és megiszom. Rég nem fuvarozok lovaimmal, csak tartom, mert állatbolondja vagyok. Nem keseredem el, nem haltam éhen, itt vagyok!

A Şaguna utcában Berecz Márton népi faragómestert kerestük fel, és bekopogtattunk a nyugdíjasok otthonába is, ahol mindig szolgálatkészen fogadott Liliana Cucu asszony és a főkönyvelő. Berecz, aki gépkocsivezető volt, művészi szinten műveli a fafaragást. Csillárjai, apróbb tárgyai, szobabútorai gondosan alakítottak, szépen kidolgozza népi ornamentikáit. Bokor Lázárnál tanultam faragni Kálnokon — mondta. Jó iskolát választott — fűzzük hozzá mi, mert Bokor viszont Bálint Andrásnál tanulta a népművészetet. Berecz büszke arra, hogy az ő munkája a református templom előterében álló egyik emlékkopja. Miközben saját termelésű borát csorgatta a pohárba, virágmintáival ismerkedtünk: örök virágokkal, amelyek sokáig élnek, elpusztítani csak a tűz tudja, és a feledés! Koccintottunk, és azt mondta: Két halottam van, édesanyám még él. De hármas kopjafát állítok a nyáron, majd elhívom, hogy nézze meg!

Csak annak nehéz, aki nem tudja feldolgozni sorsát

Mindenki megéri az öregkort alapon nincs olyan hidvégi kiszállásunk, hogy be ne pillantsunk a nyugdíjasotthonba, ahol jelenleg 108-an töltögetik hátralévő éveiket. Advent csendjében is írtunk róluk. Hihetetlen, hogy öregségére, felmentve mindennapi feladata alól, kötelességei nélkül olyanná lesz az ember, mint a gyerek: ragaszkodó, szolgálatkész, panaszkodó, magába szálló, olykor reménytelen. Az otthon elé érkezve két öreg kopogtatott az ablakon, és ismeretlenül is integetett nekünk. Hova mennek? — kérdezte egy öreg bácsi, miután beléptünk. — Jó-e, én elvezetem magukat. Én is magyar volnék. Hiába van jó meleg a szobákban, hiába a jó étel, hiába az orvosi ellátás, az öregek a folyosón gyülekeznek, mint ősszel az indulásra kész fecskék. Közösségben keresik, lesik, nézik, várják, hogy volna-e valakinek valami frissebb mondanivalója számukra, hír a kinti életről.

— Szóljon az igazgató asszonynak, jó-e — kért minket az ismerős Sós Irén —, hogy engedjen haza egy-két napra, mert a szívem úgy fáj, hogy megláthassam azokat a szomszédaimat a szentgyörgyi Csíki negyedi blokkban, ahol laktam.

A honvágy nem ismer határt. A hátsó penge-blokk lakói, ismerjük, talán az egész negyed legszegényebb lakóközösségét alkotják! Irén néninek mindene megvan Hidvégen. Nem gazdagságot keres, nem pénzt, emberséget, lélekközelségbe szeretne kerülni egykori folyósótársaival. Ennyit! Vannak itt vidámabb pillanatok is. Több idősebb asszony vállalta, hogy énekelnek a karácsonyfa mellett.

— Hallgassa meg Cofa Nusi nénit, milyen szép verset mond — s közben ölelgettek minket, simogattak, és kértek: nekem is írja be a nevemet az újságba, engem is vetessen le a fényképezőgéppel...

— Én az édesapáról mondok verset: Édesapám, ne siessen, álljon meg egy szóra, / Hogy a versem elmondhassam, nem kell egy fél óra. / Neve napján ajándékot nem tudtam én venni, / De megsúgta a szívecském, hogy mit is kéne tenni. / Elmentem a Jóistenhez, őt kértem meg rája, / Segítségét és áldását adja apukámra!

A hallgatóság könnyes szemmel figyelte, mi távoztunk, s Nusi néni kiáltotta: jöjjenek vissza, tudok egy szépet az édesanyáról is...