A tigris éve

2010. február 11., csütörtök, Magazin

Barack Obama amerikai elnöknek kritikus, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak erőt próbáló, a piacok számára pedig nyugtalan lesz a tigris éve, amely a kínai horoszkóp szerint vasárnap kezdődik.

Az új holdév a hozzáértők szerint a fémmel, a fával, a villámmal és a tűzzel mutat szoros kapcsolatot: a fém a jogos cselekvést, a villám és a tűz a levegőhöz kapcsolódó dolgokat szimbolizálja, a fa pedig a tüzet táplálja. Ezzel meg is van a receptje a geopolitikai feszültségeknek és a drasztikus piaci mozgásoknak — mutattak rá a jövőt a dátumok és klasszikus kínai szövegek révén megjósoló fengsuj-iskola szakértői.

,,Az emberek megpróbálnak majd erőt mutatni és segíteni a gyengébbeken. Megpróbálnak segíteni testvéreiken, és azokon a barátokon, akiknek rosszul megy soruk. Ez az év ugyanis erőszakosabb lesz" — mondta Raymond Lo hongkongi fengsuj-szakember, aki emlékeztetett: a tigris éve legutóbb 1950-ben, a koreai háború kitörésekor állt kapcsolatban a fémmel. Az új év tüzeket és robbanásokat hozhat, Irán és Észak-Korea pedig fokozhatja nukleáris törekvéseit. Lo egyik hongkongi kollégája, Csou Hon-ming a terrortámadások számának emelkedését jövendölte, míg egy malajziai szakember földrengésekre, vulkánkitörésekre és a fémmel kapcsolatos balesetekre — például autóbalesetekre, fegyveres rablásokra és ipari katasztrófákra — figyelmeztetett.

A jóslatok szerint a piacokra nyugtalan, zűrzavaros év vár, de a válságból kifelé vezető út eredményeket is hoz majd. A tőzsdék éles emelkedésekre és drámai zuhanásokra számíthatnak, a befektetőknek így mozgalmas évük lesz. ,,Mindig tűzoltóüzemmódban és lépéskényszerben lesznek. Mint amikor egy tigris mustrálja az embert. Észnél kell lenniük" — mondta Csou Hon-ming.

Idén a majom jegyében születettek számíthatnak a legtöbb konfliktusra — derült ki az előrejelzésekből. A világpolitika színpadán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a legjelesebb majomjegyű politikus, ő sok bajra számíthat a tigris évében — mondta Raymond Lo. Szintén a majom jegyének szülöttje Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök is, akinek ez évi sorsáról azonban egyelőre nem sokat tudni. Eltérő jóslatok szólnak Barack Obama elnök évéről, Lo szerint az amerikai vezető magasan szárnyal majd, és rámenősebben próbálja meg érvényesíteni terveit, nehezebb dolga csak a külpolitika terén lesz. Yap Bo Chu malajziai szakember szerint ugyanakkor a tigris éve fordulópont lesz Obama számára. ,,Piszkosul nehéz éve lesz, de ha túléli, terminusának hátralévő része problémamentes lehet. Ez a kritikus év."

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-11: Magazin - x:

Cseh Tamás-emlékhely

Hatvanöt pályázó hatvankilenc pályaművet nyújtott be a Budavári Önkormányzat ötletpályázatára, amelynek győztes munkája Cseh Tamásnak állít majd emléket a tavaly elhunyt dalszerző-énekes és Bereményi Géza hajdani közös lakóhelyén, az I. kerületi Iskola utca 35. számú háznál. A pályaművekből a Várnegyed Galériában nyílt kiállítás.
2010-02-11: Magazin - x:

Róma az Édes életre emlékezik

Amikor öt évtizeddel ezelőtt bemutatták, az olaszok tanácstalanul fogadták, egy néző még Fellini arcába is köpött. Az Édes élet Mastroiannival, Ekberggel és a Trevi-kúttal ma már kultuszfilmnek számít, Róma pedig partikkal és kiállításokkal ünnepli az 50 éves filmalkotást. Színészek, rendezők, a filmszakma képviselői Fellini kedvenc kávézójában, a Piazza del Popolón álló Canova di Romá­ban gyűltek össze, de az olasz főváros partikkal és kiállításokkal is tiszteleg a jeles alkotás előtt, amelyet a televízió felújított változatban vetített le.