írt egy nagy, magyar költő, bizonyos Zrínyi Miklós,
verseket hajdanán, amikor még Velence
gályái uralták a kék tengert és a dózse,
gyűrűt dobott a vízbe, habokat udvarolva.
Eljegyzünk téged tengerünk, uralmunk valódi
s örök jelképeként. És gyűrűjét a kéklő
habokba hajította. Vajon írt erről Zrínyi?
Hadvezér is volt, bátor, számos csatában győztes,
pengette lantját, kardját rettegte a pogány.
Egy vadászaton halt meg. Vesztét vadkan okozta.
Vagy orrgyilkos golyója?! Ahogyan rebesgették.
Ki tudhatja ma már? Verseiben a sírja.
Verssorok között bolyong. Vonzó és dacos szellem.
Állítólag őséről írt terjedelmes eposzt.
Kezében kivont karddal rohant ki Szigetvárból,
a halált választotta, de nem adta meg magát.
Nevével bátorságát is örökölte, mondták.
Talán ezért jelent meg előtte a sziréna?
Az Adria szirénje. Mi is láttuk, emlékszel?
A dózse gyűrűi ragyogtak ujjain.
Delfinek között úszott. Vörös haja uszályként
Követte, s férfi módra hágta meg a hullámot.
Hullámokon lovagolt. A vén kalóz megijedt
és hányta a keresztet. ,,Kik maguk, Reis úr, mondja?
Nekem még nem jelent meg! Maguktól mit akarhat?"
De hát annyira rossz jel?!" — nevetett rá Lídia.
,,Hogy lenne rossz, asszonyom?! A sorsunk ajándéka.
Szerencsét hoz, azt mondják. Eddig nem hittem benne.
De hát itten van. Látjuk. És milyen gyönyörű!"
És a vén kalóz buzgón keresztet vetett ismét.
És grappával kínált. ,,Csak tudnám, mit akarhat?
És a gyűrűk az ujján! Hány gyűrű lehet? Hét? Nyolc?
Mindenik vagyont érhet. Egy-egy kisebb hajót!…"
Sóváran nézte a szirént. És te megsajnáltad.
Mosolyogva mutattad hasonló gyűrűdet.
Velence előtt egyszer én is vízbe merültem,
s találtam is egy gyűrűt. Szerelmünk zálogául,
azóta te viseled. Smaragdköve ragyog.
Emlékszel, Lídia. A kapitány megdöbbent.
,,Mégiscsak varázslónő!" A szirén ránk mosolygott.
Térden imádkoztak a babonás tengerészek.
Én a ferences barát sorait mormoltam.
Lefordította Zrínyi búcsúzó énekét.
És a szirént igézve írtam meg portugálul.
Ha nem rejt koporsó, kék ég fed bé engem.
Csak utolsó órán légyen tisztességem.
Holló vájja szemem, farkas szaggasson szét.
A föld lészen alól, s fejem felett kék ég.