Boldog kiabálás, mindenki a nyakadban, örömkönnyek, hogy megérkeztél. Te meg csak bámulsz, hogy mi történik. Előbb-utóbb kiderül, hogy kivel tévesztenek össze. Mert te sem Bécsben, sem Szentgyörgyön nem találkoztál ezzel a társasággal. Csak itt, most, az erdő közepén, Moradokmaiban, este 10 órakor, 32 fok melegben.
Tízezer kilométerre otthontól, Thaiföldön. Aztán lassan kiderül, hogy nem tévesztenek össze senkivel. Csak jöttél barátjaikkal, az Osonó Színházműhellyel, és ők örvendenek, hogy itt vagy. Mert itt így szokás. Örvendenek. Mi több, boldogok. Boldogok, ha felkel a nap, boldogok, ha van, amit enni, boldogok, ha találkoznak a szomszéddal, és boldogok, ha találkoznak a világ túlsó feléből jött emberrel. Boldogok, ha beszélhetnek, és még boldogabbak, ha zenélhetnek. Mert zenélni, azt tudnak. Egymás között cserélgetik a hangszereket, és a végén már nem tudod, hogy a nagy hajú srác a dobos, a gitáros vagy a szaxofonos, mert akármelyik hangszerhez ül, nagyszerűen játszik. Ja, hogy ő az énekes...
És mosolyognak szakadatlan. És az európaiak is mosolyogni tanulnak. Mert nem lehet elszakadni a környezettől. Ha jön valaki feléd, nem a földet nézi, nem a vállad fölött néz a semmibe, rád néz, és mosolyog. Kénytelen vagy visszamosolyogni. Előbb félszegen, aztán valami vigyorfélével, de egy idő után őszintén. Előre mosolyogsz. Mert örvendesz, hogy találkozol a másikkal. Rád ragad a mosoly, az öröm. Mert boldog emberek vesznek körül.
Aztán próbálod megérteni, hogy mitől boldogok ezek az emberek? Mert ha körbenézel, egy ― finoman szólva ― szerény környezetet látsz. Mesebeli tó, de körülötte ócska, ’89 előtti, a sokoldalúan alulfejlett szocialista idők kempingjeire emlékeztető apró, összetákolt faházikók. Kiderül: ezekben lakunk. Örömmel újságolják: ők sátorba költöztek, kiüríteni ugyan nem tudták a házakat, de holmijaikat letakarták, és szeretettel átengedik nekünk. 4x3-as szoba, benne két háromemeletes ágy. Ebből leválasztva az 1x1,5-es fürdőszoba, benne apró kagyló, vécé, egy hordó víz és két béka. A szobában szekrény, asztal, polc nincs. Van három ventilátor, három műanyag fiókos éjjeliszekrényféle, rajta néhány ruha letakarva függönnyel. Ez a háziaké lehet. És őfelségének, a szeretettel övezett Bhumobil királynak a képe a falon.
Ennyire van igény. És ez elég. S ha ez megvan, akkor boldogok.
Persze, ehhez, lehet, hozzájárul az is, hogy zár nincs az ajtón. Minek? Lopni nem lopnak. A pénzed leteheted a földre, s megnyomtathatod a fényképezőgéppel, hogy ne vigye el a szél. Ha ottfelejted, holnap ott találod. Nem viszi el senki. Tiltja a vallás. A második parancsolat. Összesen öt van: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne kövess el házasságtörést, és ne részegeskedj. Ennél több nem is kell ― ha betartják.
Részeg embert sem látni. Igaz, kocsma nincs, és alkoholt nem árulnak az üzletben. Az amerikai szupermarketláncban ugyan van kétféle sör, de csak délután öt után adnak. A gyilkosság ritka, főleg miután sikeresen megszüntették a kábítószer-kereskedelmet 2003-ban. Egyik napról a másikra. A tiltórendelet életbelépése után a rendőrség néhány hónap alatt 2500 drogkereskedőt agyonlőtt. Hosszas, évekig elhúzódó tárgyalásokkal nem töltötték az időt. Az eredmény igen látványos. A drogkereskedelem gyakorlatilag eltűnt. Hogy a halálbüntetésnek nem lenne visszatartó ereje? Ez ügyben talán konzultálni lenne érdemes a bangkoki szakemberekkel...
Amúgy hihetetlen tolerancia mindenütt: a ladymanektől a közlekedésig. Számos csábos, dúskeblű, jó alakú hölgynek egyetlen problémája, hogy férfi. Vagy az volt. És ez nem bánt senkit. Zavartalanul járnak munkába, sőt, fellépnek a színpadon. Ha pedig a piacról kihajt az árus, motorkerékpárja után sorba kötött hat káposztásbödönszerű kerekes tárolóval, s azzal elállja az úttest mind a négy egy irányba tartó sávját, akkor leáll a forgalom. Nem dudál senki. Valahol ki kell jönnie. Aztán a motorost beengedik a szemben levő sávra, s a forgalom elindul. És mindenki mosolyog.
És az európaiak is mosolyognak. Nem tehetnek mást. A mosoly fontosabb, mint a nyelvismeret. Hiába beszélsz angolul, németül vagy franciául, mert ők, nagy többségük, nem beszélnek. Kézzel mutogatják, hogy térjél be a halmasszázsszalonba. Térdtől lefelé belelógathatod a lábad egy medencébe, ahol több ezer néhány centis hal, egymással versengve, leeszi az elhalt hámsejteket a bőrödről...
Idegeskedni nincs miért. S ha nem lehet tudni pontosan azt, hogy jövő pénteken mikor lesz az előadás, akkor mi van? A Guru megmondta: Buddhának, de még Jézus Krisztusnak sem volt programja, s ők azért vitték valamire!
