Nemes a célkitűzés, a történteknek húsz év alatt elszenvedett torzulásait kiigazítani, de mi a biztosíték arra, hogy azokat, akik most nyilatkoznak, minden esetben a legjobb szándék vezérli?

Demeter János emlékezésének — az apró mozzanatokban fellelhető — hamisításait azért tudom megítélni, mert én is Baróton éltem át az eseményeket, és az emlékezés szándékával sok történetnek utána is néztem a fellelhető és általam elérhető dokumentumokban (mert az ember felejt (!).

A Demetert olvasó számára első pillanatban érdekesnek is tűnhetne az adomázó, szórakoztató stílus, ha mögötte mindegyre fel nem villanna az önmagát fitogtató, másokat ferde tükörbe állító vagy háttérbe szorító alapvonás.

Emiatt már Sylvester Lajos bemutató szövege téved: ,,Barót fordulat utáni első ideiglenes (…) vezetője (…) Demeter János" — bizonyára az emlékező keltette ennek látszatát.

A valóság: Barót fordulat utáni első ideiglenes vezetője nem Demeter János, a későbbi polgármester, hanem a Nemzeti Megmentési Front (a városi tanács) ideiglenes elnöke, Boda János volt, az ő visszalépése után pedig Márton György (sajnos, már egyikük sincs közöttünk, így nem is tiltakozhattak).

Demeter János dobálózik a nevekkel, számokkal, eseményekkel, dátumokkal, helyszínekkel, tisztségekkel, ahogy éppen a szájára jön, s mert közben nagyokat mondva folyton szórakoztatja a közönségét, el is nézzük neki a történelemhamisítást?

Testvérváros: Zirc

Valahogy így — adomázva — tekeredik ki eredeti formájából a Zirc—Barót testvérvárosi kapcsolat története is.

Azt mondja Demeter: ,,(…) a zirciek meg is ígérték, hogy március 15-re visszajönnek, akkor írtuk alá a szerződést is. (…) a többiek beültek a zirci delegációval a bányakantin szeparénak nevezett helyiségébe (…), és vártak engem, hogy írjuk alá a testvérvárosi szerződést. (…) A polgármesternek (nekem) nem volt más választása, mint hogy kilépjen az ablakon a pecséttel a kezében, és átmenjen a bányakantin szeparéjába a szerződést aláírandó. Azóta is emlékezetes az eset Baróton."

Ennek a történetnek lehetnek valós mozzanatai (pl. kiléphetett az ablakon pecséttel a kezében…), de a lényeg, a Zirc—Barót testvérvárosi szerződés aláírása és pecsételése március 15. tájékán már hamis. Egy szerződést nem lehet kétszer megkötni.

A Zirc—Barót kapcsolat Surjányi József gyógyszerész közvetítésével indult még ’90 januárjának első napjaiban. Surjányi a fia esküvőjére érkezett január 5-én Barótra, az eskető tanácselnök Boda János volt. Az esküvői ceremónia után így közvetlenül tolmácsolhatta Zirc város ajánlatát a Baróttal kötendő testvérvárosi kapcsolatra. Február végén tanácselnökszintű találkozó — Kiss László, Zirc és Boda János, Barót város tanácselnöke — és szerződéskötés pecsételte meg a kapcsolatot. Január 12-i keltezésű az első írott dokumentum, és február végi a szerződés, amelyet Zirc küldöttsége hozott Barótra. Fénykép is készült akkor a kapcsolatteremtő tanácselnökökről, közzétettük az Otthont a hazában! című, ’90-es iskolai kiadványunkban.

A két város közigazgatásának igen furcsa ikermozzanata: nemsokára ,,eltűnt" (?) mindkét hivatalból az eredeti dokumentum. A hiányzó dokumentum pótlása érdekében tíz év múlva (2000. június 17-én Zircen) ,,megerősítik" a szerződést, hivatkozva az eredeti, az 1990. januári szerződéskötésre, és aláírják az új városvezetők (Barót részéről nem Albert Dénes polgármester, hanem helyettese, Dimény László, Zirc részéről dr. Varga Tibor polgármester).

(Az eredeti kapcsolatteremtő szöveg két dokumentumban őrződött meg: az említett ’90-es iskolai kiadványban, szerk. Nagy Sándorné és a Háromszék egyik hétvégi mellékletében Szabó Gy. Jenő összeállításában.)

Demeter kitalált történetéből sejthető, hogy szívesen venné, ha a történelemírás az ő nevéhez kötné a testvérvárosi kapcsolat létrejöttét. De az 1990. januári kapcsolatfelvételkor még nem volt városvezető, a szerződés ,,megerősítésekor" már nem volt városvezető.

És még ennél is bonyolultabb a történet. Miközben a dokumentumokat böngésztem a Háromszéki nekigyürkőzés érdekében, kezembe akadt a Veszprémi Napló 1990. április 2—3-i száma, amelyben a zirci küldöttség egyik tagja, Müller Anikó két részletben tette közzé erdélyi látogatásuk élményeit, az erdővidéki napokat: 19-én késő délután érkeznek, 21-én reggel indulnak vissza. Így szemtanúi voltak a március 20-i ,,néma tüntetésünknek" az iskolaudvarban és a 21-i bányásztüntetés eseményeinek. Arról, hogy akkor került volna sor a testvérvárosi szerződés aláírására, nem ír Müller Anikó, ellenben az élménybeszámoló felvezetésében (ami a személyes élményekhez a szükséges háttérismereteket tartalmazza) már aláírt szerződésről ír, de annak dátumát is elhibázva, plusz egy csúsztatással, azt írja: ,,Kulturális küldöttség tagjaként jártam Erdélyben a közelmúltban. Zirc város tanácselnöke, Kiss László március elején írta alá a testvérvárosi szerződést Demeter János baróti polgármesterrel…" (Zirci kulturális küldöttség látogatása Erdélyben, Veszprémi Napló — 1990. április 2.)

Milyen forrásból származhat Müller Anikó tévedése?

Bányász, a csákányt...

Miután Demeter János húsz év utáni ,,tévedéseit" olvastam a Háromszékben, joggal feltételezhetem, hogy már akkor — módszeresen, mindig csak annyit hozzátoldva vagy elvéve a valós eseményekből, amennyi éppen elegendő ahhoz, hogy a pillanatnyi hallgatóság elhiggye — szívesen félrevezette a sajtót egy kis adomázással megsegítve, hogy a térség ,,FŐEMBERE" szerepében tetszelegjen. Ő soha nem az egyik ember, ő a főember.

A kétes értékű hajlam a március 21-i bányásztüntetés leírásában jut igazán szerephez.

Azt mondja Demeter: ,,(...) hajnali fél négykor (...) beültem a szolgálati autóba, és mentünk a Keleti Szektor nevű felszegi helyre. Azt a hangot nem felejtem el, amíg élek. (...) Ott volt a lakatosműhely, mindenféle köszörűk, s amikor kiszálltunk a kocsiból, ott volt a rengeteg bányász, s az összes köszörű működött, a bányászok fenték a csákányt. Azt a hangot nem lehet elfelejteni. (...) Egyváltásnyi bányász fente a csákányt. Ki az Isten tud ezekkel szót érteni? (...)"

Nem idézem tovább a horrort, inkább a többszörösen ismétlődő szövegre hívom fel mindenekelőtt a figyelmet. A hangélmény felejthetetlen Demeter számára. Talán valóban a történteknek, a hirtelen ijedtségnek húsz év után is működő pszichés hatása eredményezi a rémálomszerű, irracionális sztorit, amit a bányászok bizonyára már engem megelőzve megmosolyogtak, már csak annál az igazságnál fogva is, hogy a bányászcsákányt nem kell külön megfenni, ha alkalmi hadakozásra akarja használni az ember — az a szénfalat is beszakítja. Nem is beszélve arról, hogy a csákányfenés helyszíne is mesei törvények szerint alakul. Az ,,összes köszörű" a Baróti Szektornál egy darab köszörű volt. Ezen fente volna egyváltásnyi bányász a csákányt? (Talán még lökdösődtek is?) Ennek a kísérteties hangja lúdbőrözteti az embert húsz év múlva is? De így hatásos a történet. Mert minél nagyobb a tét, annál nagyobb a hős, aki mégis le tudja szerelni ezeket a bányászokat. Ezek után az is nyilván megkérdőjelezhető, hogy járt-e egyáltalán akkor éjszaka a baróti részlegen. Álmodhatta (?!). És hadd egészítsük ki az olvasóközönség ítélete érdekében még egy szakmai (technológiai) aprósággal a sztorit: ha a bányászcsákány éle rendre elkopik a használatban, azt a kovácsműhelyben megkalapálják, nem köszörűn élezik.

A csillapító távirat

Demeter emlékezése még egy bukfencet vet, amikor bemutatja a város központjában ,,rögtönzött színpadhoz" újonnan érkezőt: ,,Közben megérkezett Nagy Sándor nyugalmazott bányafőmérnök. Azt mondja: Itt érvelni kell! Értesíteni kell az országos vezetést. Kérek egy darab papírt! Elvesz egy darab papírt, és elkezd írni egy levelet Ion Iliescunak... Nekem megvan valahol ez a papír. Így kezdődött: Domnului Iliescu Ion, preşedintele CPUN" — vallja Demeter.

Először azt kell szóvá tenni, hogy a tüntetésen Nagy Sándor nem nyugalmazott bányafőmérnökként jelent meg, hanem mint az általános sztrájkot meghirdető RMDSZ akkori ideiglenes elnöke, aki a gyülekező tömeg hírét hallva sietett a helyszínre. És ezt a helyszínt a végül lecsendesített tömeggel együtt hagyta el, végigvonulva velük a városon.

Mint minden tiltakozó tüntetésen akkoriban, ezen is tiltakozó táviratot fogalmazott a helyi RMDSZ nevében Ion Iliescuhoz és a kormányhoz. Ennek a felolvasása nyugtatta meg némileg a tömeget. A tiltakozó távirat és az országos vezetés értesítése között van némi műfaji különbség, s lehetséges volna, hogy Demeter ezt a kettőt összetéveszti?

Az emlékező jó szándéka mindenképpen megkérdőjelezhető.

De ha megvan ez a ,,papír", hadd kérjük meg Demetert, tegye közzé, mert úgy hallottuk, hogy kevés eredeti dokumentum érkezett be a kiadásra váró könyv anyagához.

Demeter emlékezésének furcsaságai akár további kérdéseket is támaszthatnak.

Vajon mennyi szerepe volt az ő (akkor városvezető) megítélésének, a történtekhez való furcsa viszonyának abban, hogy a március 21-i bányásztüntetést tulajdonképpen ,,agyonhallgatta" a korabeli sajtó? Nem tudjuk, mi lett a Háromszéknek küldött, a történteket leíró gépelt jegyzet sorsa. (Szántó Istvánnak diktáltuk be március 22-én telefonon.) Miért nem szerepel Barót és Erdővidék a sajtóban a tiltakozók sorában? De miért nem esik egyetlen szó sem a bányásztüntetésről a következő napok sajtóanyagában?

Szervezett agyonhallgatás egy innen befutott bizarr tájékoztatás alapján? Esetleg úgy vélték, hogy ha már ilyen durva dolgok történtek, jobb hallgatni felőle?

Nagyon furcsa.

Nyilvánosan először külföldön, a Veszprémi Naplóban, majd itthon a Kovászna—Hargita Jelentésben lát nyomdafestéket ,,a bányásztüntetés eseménye", aztán a Háromszékben már interjúk sora, amelyek emlékezetem szerint nem a tüntetés történetét tisztázzák, hanem az elüldözöttek miatti vádaskodást hárítják. Tehát annyira áttevődött a hangsúly a ,,menekülésekre", hogy soha senki nem tisztázta, mi történt Baróton a bányásztüntetésen. Ezért állhat elő ma Demeter kitalált dolgokkal.

Bennem felmerül egy gyakorlati kérdés is: a távirat megfogalmazása érdekében Nagy Sándornak a polgármesteri hivatalba kellett bemennie, megírta, kihozta, felolvasta, de továbbra is a tömeg csillapítása volt a feladata. Kinek a kezébe került, ki biztosította a gépelést, postázást vagy faxolást? Nem a Hivatal? (A helyi RMDSZ-nek akkor még nem is volt infrastruktúrája.)

Demeter azt mondja, hogy ma is őrzi a papírt. Mi az összefüggés?

Márton Györgynek (nyugodjék békében!) is volna oka a tiltakozásra, ugyanis a márciusi bányásztüntetés meséjében úgy szerepelteti Demeter, és olyan szavakat ad a szájába, amelyek — megítélésem szerint — nem állják meg a helyüket. Azon a helyszínen én akkor nem voltam jelen, de közvetlenül érdekelt is voltam, hallani is sokat hallottam róla otthon a családban és az ismerősökkel beszélgetve. Mégis mindenekelőtt azt mondom el, hogy iskolatársam volt Márton György, nem így beszélt, és nem volt gyáva ember.

Kezelhetetlen tömeg?

A Márton György állítólagos szavaira vadul reagáló tömeget is megsokszorozza Demeter: ,,Erre ötezer ember felkiáltott, hogy Éljen! Akkor már nagy baj volt. Nem lehetett a helyzetet kezelni, mert a rendőrség nem mert beavatkozni."

Honnan az ötezer ember? Elsősorban a baróti szektor munkásai voltak jelen (kétváltásnyi ember, összesen esetleg száz (?), és a rendre gyarapodó tömeg sem léphette túl a néhány százat).

Újabb kérdés: ez a ,,kezelhetetlenné" vált embertömeg végül hová tette, hol hagyta az éjszaka kifent csákányokat (?), ugyanis a mesének éppen ebben a kezelhetetlenséget jelző csúcsmozzanatában volna helye a félelmetesen megvillanó csákányoknak. Ezt a fontos kelléket ekkorra már elfelejti Demeter.

Nagy Sándor szerint a vatrások miatt felindult tömeg lecsillapításában egyik segítsége éppen Márton György volt, a másik Kiss Alpár unitárius lelkész, de Demeter Jánostól ehhez nem kapott segítséget. Boda János (nyugodjék békében!), akivel állítólag kettesben maradt Demeter a hangoskodó tömeggel körülvéve, jelen sem lehetett a bányásztüntetésen, mit is keresett volna ott (?) (nem volt vatrás, nem volt bányász, már nem tanácselnök), már tanított az iskolában, illetve (akkor én a középiskola igazgatója voltam) velünk volt az iskolában azon a megegyezésen, amelyen a sztrájkról érkező hírek hallatán eldöntöttük, hogy nem engedjük a román tanárkollégákat (akik a Vatra tagjai voltak) az ,,alkalmi színpadra" kivinni.

Egy érdekes nem is apróság (!) a Demeter-mesékben, hogy ahol nagyon elrugaszkodik a valóságtól, többnyire olyanokat állít maga mellé az ,,alkalmi színpadra" (ez már nem a bányászok konkrét, hanem Demeter elvont szerepjátszó színpada), akik sajnos már nincsenek közöttünk.

Talán nem volna ostobaság a Háromszék részéről az emlékezésre buzdító felhívás mellett arra is kérni a lakosságot, hogy ha bárki emlékező írásában olyan dolgok jelennek meg, amelyeket az olvasók hamisnak, komolytalannak vélnek, vétózzák meg. Ne juthasson nyomdafestékhez a húsz év utáni hamisítás se.

2010. február, Ercsi (Magyarország)