A bodosi határban megkezdték a lucernaföldek trágyázását, a gazdák szerint az olvadó hó segítségével lehet a leghatékonyabban táplálni a termőtalajt
Fotó: Albert Levente
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Még akkor is, ha eleven fényben, lelket kápráztató havas tájban tartunk Előpatakról Bölön irányába, eléggé eklektikus, kissé balkániasan bizarr képsorok zúdulnak ránk, szinte minden irányból. Roskatag házak szép számban ― akad persze az új divatokhoz passzított, borzadály-narancssárga vagy éppen rikító kanárisárga ―, itt-ott lengedez egy-egy portára aggatott trikolór, s gyakorta látni út menti jövő-menőket, gesztikulálókat vagy éppen csak ráérősen álldogálókat. Népesedő táborból érkező, kezüket szociális segélyért nyújtó, magyarul kevésbé beszélő emberek, kiknek nem túlméretezett, de szolidan megalapozott betontégla- s vályogszerű házai egyre csak szaporodnak, miként ők maguk. Az apró, putriszerű építmények olykor szinte ráfolynak a kátyús, szűk, az arra járót inkább távolmaradásra, mintsem közeledésre bátorító útra, helyenként pedig attól karnyújtásnyira, a kék ég hidegében száradnak a kiteregetett tarka ruhák, ócska szőnyegek, foszladozó babarongyok.
