Szomorúan és mélységesen felháborodva olvastam a Háromszék február 5-i számában, Az utca hangja rovatban Ferencz Adalbert ,,történeti ismertetését" a lisznyói kultúrházról. Soha ennyi valótlan állítással nem találkoztam 12, azaz tizenkét sorban.
Ferencz Adalbert azt írja, idézem: ,,1936-ban Barabás Gergely saját beltelkéből ajánlott fel egy részt, hogy az ott levő régi faház helyére a református egyház művelődési otthont építsen."
A valóság a következő:
1923-ban Hadnagy Mihály református kántortanító a kényszerítő történelmi események hatására (nyelvvizsga) kéri nyugdíjaztatását a református egyház presbiteriumától. Hadnagy Mihály lisznyói lakos volt, és saját lakással rendelkezett. A presbitérium kántortanítót akar alkalmazni, de kántori lakás nem lévén, jelentkező nem kerül. Ezért 1923. július 1-jén a du. 3 órakor tartott ülésen Farkas István református lelkipásztor kéri a presbitériumot, hogy vásároljon kántori lakást.
Szó szerint idézem a presbiteri gyűlés 1923/39. számú jegyzőkönyvi határozatát: ,,Ezekre tekintettel (...) mert eladóvá vált a templom közelében fekvő Barabás Gergely féle telek, melyen jó karban levő lakás és megfelelő melléképületek vannak, elnök aa. vásárba bocsátkozott a nevezett tulajdonossal, s mert az illető a telek árát napról napra emelte, hogy a további áremelésnek elejét vegye, s az egyház elég kedvező áron juthasson hozzá azon épületes telekhez, a melynél megfelelőbbet erre a célra községünkben keresni sem lehet ilyen ár mellett, előzetesen 85 000 lei kialkudott árral ideiglenes szerződést megkötötte az egyház nevében. A presbitérium fontolóra veszi a dolgot, de komoly összegről lévén szó, a döntést a következő gyűlésig elhalasztja. A következő presbiteri gyűlés 1923. július 1-én du. 3 órakor tartatott, melynek elnöke nem Farkas István helybeli lelkipásztor, hanem Kiss Albert bikfalvi lelkészesperes. Miután az esperes beszámol a történelem kényszerítő eseményeiről, szavazásra bocsájtsa a Barabás Gergely féle telek és ház megvásárlását. A presbitérium 11 tagja közül nyolc szavazott a telek megvásárlása mellett, hárman nem szavazták meg, igy hát az esperes örömmel állapitja meg, hogy a presbitérium az egyház érdekeit és jövőjét tartva szemelőtt a maga hivatásának magaslatára emelkedve hozta meg határozatát." Aláírás: Kiss Albert esperes, Hadnagy Mihály jegyző, hitelesítők Kese György, Jakó Albert.
A lisznyói református egyházközségnél megtalálható az eredeti adásvételi szerződés román és magyar nyelvű okmánya, melyet Barabás Gergely mint eladó saját kezűleg írt alá, és a vásárlást jóváhagyta az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa (Vásárhelyi János aláírásával).
Kedves Adalbert úr, mindez történelmi tény, és nem mese — nem válik dicsőségére, hogy így akarja a közvéleményt félrevezetni. Azt is írja, hogy a falu három év alatt kalákában fel is építette. Mi is történt? A lisznyói református egyházközség presbitériumának 1928. november 6-án tartott gyűlésén az elnök-lelkipásztor szomorúan számol be az eseményekről. Idézem az 1928-as 32-es jegyzőkönyvi kivonatot: ,,Elnöklelkipásztor bejelenti a presbitériumnak, hogy községünkben az állam az iskolának a magyar tagozatát megszüntette, s így az a helyzet állott elő, hogy gyermekeink az iskolába magyarul sem írni, sem olvasni nem tanulhatnak meg, s az így előállt helyzet parancsolólag kényszerít arra, hogy a felekezeti iskola felállitásával az egyházközség gondoskodjék."
Az 1929. február 16-án tartott presbiteri ülésen sürgetik a felekezeti iskola építését.
Az 1929. április 14-én tartott presbiteri ülésen ,,Elnök előterjeszti, hogy az iskola építés ügyében propagandát indított, melynek tovább fejlesztésére valamint a Pünkösd harmadik ünnepére nevezendő ünnepély megtartása kéri a presbitérium szíves megbízatását." És sorolhatnám a további gyűjtési akciót, melynek eredményeként elkészült a tervrajz (a lelkipásztori hivatalban megtekinthető). Az eredetin a következő változtatást hagyja jóvá az államépítészeti hivatal: az épület szélessége 6 méter, a szobák belvilágának magassága 4.4 méterről 3,8 méterre száll le.
Kedves Adalbert úr, én megmértem, tényleg 3,8 méter.
De tovább folytatnám a jegyzőkönyvet. Az új terv szerint 3 ajtó és 6 ablak lesz az új épületen. Kérdésem a következő: hogyan lehetett kalákázni 1936—39 között egy olyan kultúrház felépítésén, amelyet már 1931-ben felépítettek — református felekezeti iskolának?
Az 1931. december 19-én tartott presbiteri gyűlés jegyzőkönyvének 51. száma a következőkről számol be: ,,Elnök atyánkfia felhívja a presbiteriumot, hogy miután az iskola épület a terv és a költségvetés szerint elkészült, a vállalkozótól vegye át." Minden kommentár fölösleges.
Az építéssel kapcsolatosan érdemes megemlíteni és ismertetni a presbitérium 1931. április 7-én du. 2 órakor tartott gyűlése jegyzőkönyvének 10. számát: ,,Elnökatyánkfia bejelenti a presbiteriumnak, hogy a mai gyülésünknek egyetlen tárgya lévén és pedig az iskola építési munkálatainak árlejtésen leendő kiadása, bemutatja a presbitériumnak a Brassói Lapok-ban 1931. március 11-én megjelent hirdetményt, melyben a mai nap délután két órára van az árlejtés megejtése kitűzve, és miután a vállalkozók megfelelő számban jelentkeztek felhívja a presbitériumot, hogy az árlejtést tartsa meg."
Érdekességként említem meg, hogy 25 szakképzett építész mester tett le árajánlatot. Az árlejtés nyertese Kádár János sepsiszentgyörgyi vállalkozó volt. Az összeg, amiért a református felekezeti iskolát felépíti, 78 488 lej. A szerződést, mely szintén az egyház levéltárában található, 1931. április 12-én kötötték meg.
Tehát kedves Béla bátyám, ki is építette a lisznyói kultúrotthont? Gondolom, minden olvasó előtt világos, hogy 1936-ban Barabás Gergely nem ajánlhatta fel saját telkéből azt a részt, ahol F. A. szerint 1936—39 között a falu kalákában felépítette a kultúrházat, már csak azért sem, mert az a telek már 1923-ban a lisznyói református egyház tulajdona, s a nevezett épület 1931 végére már készen is van.
Sokat tudnék még írni a lisznyói református felekezeti iskoláról, a mai kultúrotthonról, de az 1936—39 közötti kálváriáról már beszámolt a 90-es évek végén B. Kovács András a Háromszék hasábjain.
A lényeg az, hogy 1939. május nyolcadikán az egyházközség megkapja a prefektúra 15948. számú átiratát, melyben elismerik, hogy az épület jogos tulajdonosa a lisznyói református egyház. Az átiratot aláírja dr. Baleanu nyugalmazott ezredes, prefektus.
Ezek után csak hab a tortán Ferencz úr azon állítása, hogy a ’89-es rendszerváltozás után az épületet visszaszolgáltatták Barabás Juditnak és neki, és azt ő bizonyos idő után felajánlotta az uzoni önkormányzatnak.
A valóságban a következők történtek: Barabás Judit és Ferencz Adalbert valóban beadták a visszaigénylési kérésüket, de azt mind a helyi, mind a megyei visszaszolgáltató bizottság visszautasította, mint megalapozatlant. Erre ők beperelték a visszaszolgáltató bizottságot, ám az egyházközséget képviselő dr. Könczei László ügyvéd az összes fent említett, a lisznyói református egyház jogos tulajdonát igazoló iratot bemutatta, és a pert elveszítették. Miképpen adományozhatott volna Ferencz Adalbert egy olyan ingatlant, ami nem az övé, hanem a lisznyói református egyházközségé, és amelynek visszaszolgáltatása folyamatban van?
Mindezt le kell írnom, mert azoknak az emléke, akik egy nagyon nehéz időszakban éjt nappá téve dolgoztak azért, hogy gyermekeik anyanyelvükön tanulhassanak saját iskolában, ennyit legalább megérdemel.
Derzsi György lisznyói református lelkipásztor
