Bölön, reggel nyolc óra. Fura figurák gyülekezete a falu központjában. Csendőrök, de nem a maiak egyenruhájában, lovakon különféle öltözetekben párok, cigányok színes rongyokban. A bándások csillogó réz hangszereikkel. Tájékozatlan átutazó, ha ámulni megáll, többé nem teszi: addig tovább nem mehet, míg aprópénze a kunyeráló cigányok zsebébe nem kerül.
Amúgy jó helyre, mert az esti bálért folyik a gyűjtés. Kilenc óra. Felsorakozik a menet, az élén álló főcsendőr köszöntőt és telet búcsúztató rigmusokat mond, századok óta ugyanazt. Aztán lóháton a menyasszony és vőlegény, a székely pár, a Rákóczi-pár, a román pár, az úri pár, majd egy ugyanvalóst egyedi kreáció, lova lábán gumicsizma s lyukas ülepű nadrág, fején elnyűtt kalap, a lovason bekecs, inkább a sorban szertelen utána következő cigányokéhoz hasonlatos ruházata. Ő a musztikás, ez a csak a bölöni nappali farsang egyedi és jellegzetes figurája. Majd a bolondkeréken Vándor és Éva, a későbbiekben máglyahalálra ítéltetett rongybábuk. Ölelnék egymást, de az állandó forgásban sehogy sem tudnak közelebb férkőzni egyik a másikhoz, hát beleszédülnek a körbe-körbe-karikába, úgyhogy a végén, úgy estefelé, már azt sem bánják, ha elégetik őket. De addig még a muzsikával kísért menet körbejárja a falut, megállnak olykor, a lelkészeknél, a polgármesternél, a beöltözöttek családjainál s bárkinél, ki kaláccsal s jófajta pálinkával kínálja őket — aminek csupán az a hátránya, hogy mire az időközben a kíváncsiskodókkal jókorára duzzadt tömeg visszaér a központba, a lovak hátán meglehetőst imbolyognak a reggel még fess legények. Mert itt a lányok is legények, legalábbis napközben. Este, a bálon, na ott már valódiak a lányok. De ezen az eseményen már igencsak ritka a vendég, a bölöni farsang látványos fele a délelőtti felvonulás, ami hóban az igazi, ilyen sártól tocsogó felszegi s alszegi utcákban már kalandos vállalkozás. Habár: kaland az egész farsang, ki már belekóstolt, a csemege újbóli élvezetéért tér vissza, ki még nem élte át, máskor ki ne hagyja.
