* A teremlabdarúgó Román Kupa első fordulójában ma két mérkőzést játszanak a kézdivásárhelyi városi sportcsarnokban. Délután fél háromtól a megyeszékhelyi I. ligás Sepsi FC a Kolozsvári Clujanát fogadja — a meccset élőben közvetíti a Régió Rágió —, míg 17 órától a kézdivásárhelyi II. osztályos KSE az élvonalbeli Székelyudvarhelyi SK-t látja vendégül.
A szentgyörgyi és a kincses városbeli alakulat a 2009—2010-es futsalbajnokság őszi idényének 11. fordulójában már megmérkőzött egymással, a Kolozsváron lejátszott összecsapás 6—1-es hazai sikerrel ért véget. A zöld-fehér mezesek márciusban az összes hazai mérkőzésüket Kézdivásárhelyen játsszák, mivel felújítás alatt áll a Szabó Kati Sportcsarnok. A KSE és Udvarhely hivatalos meccsen ez ideig még nem találkozott, bízunk abban, hogy a kézdivásárhelyi fiúk törnek majd egy kis borsot a hargitai labdarúgók orra alá, és tisztességesen helytállnak egy jobb, tapasztaltabb együttessel szemben.
* Szintén ma és ugyancsak Román Kupa-meccset játszik A-osztályos női kosárlabdacsapatunk, amely a küzdelemsorozat második körében a Kolozsvári U otthonában lép pályára. A 19 órakor rajtoló találkozó visszavágóját egy hét múlva, március 10-én rendezik meg Kézivásárhelyen. Hétfőn a Román Kosárlabda-szövetségnél arról határoztak, hogy március 26—27-én rendezik meg a kupa négyes döntőjét, az elődöntők párosításait pedig március 12-én sorsolják ki. Ugyanakkor derül ki az is, hogy a torna döntőjébe jutott négy együttes közül melyik rendezheti meg a Final Fourt. A szakszövetség hétfői soros ülésén azt is eldöntötték, hogy április 25-én kerül sor a női All Star Game-re, amelynek ezúttal Drobeta-Turnu Severin ad otthont.
Kosárlabda
Az elmúlt hét végén a kézdivásárhelyi sportcsarnokban zajlott le az országos U18-as fiú kosárlabda-bajnokság egyik selejtező teremtornája. A Nagy Mózes SK eredményei: 20—0 a Târgu Jiuval, 59—53 a Nagyszebeni CSU-val és 60—66 a Nagyszebeni ISK-val. A Sepsi ISK eredményei: 20—0 a Târgu Jiuval, 67—48 a CSU-val és 55—58 a Nagyszebeni ISK-val. A csoport végső állása: 1. Nagyszebeni ISK, 2. Sepsi ISK, 3. Nagy Mózes SK, 4. Nagyszebeni CSU, 5. Târgu Jiu. Március 14-én az elődöntőkkel folytatódik a küzdelemsorozat.
A Real Madrid a leggazdagabb futballklub
Az elmúlt évekhez hasonlóan bevételei alapján továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb labdarúgóklubja. A spanyol fővárosi alakulat 2009-ben több mint 400 millió euróval gyarapodott, amire még soha egyetlen klub esetében sem volt példa. A Deloitte könyvvizsgáló cég kedden Londonban közzétett éves összesítése szerint a spanyol csapat 401,4 millió eurós bevételének nagy részét rádiós és televíziós jogdíjak képezték. A második helyen most először a tavaly minden trófeát megnyert, szintén spanyol sztáregyüttes, az FC Barcelona áll (366 millió), megelőzve az angol Manchester Unitedet. A húsz leggazdagabb klub összesített bevétele 3,9 milliárd euró volt az elmúlt évben.
Petr Cech 2009 legjobb cseh futballistája
Petr Cech, a Chelsea kapusa volt az elmúlt év legjobb cseh labdarúgója a játékosok, edzők, sportági vezetők és sportújságírók szavazatai alapján. A végeredményt hétfő este Prágában hirdették ki. Eszerint a 27 éves, 72-szeres válogatott játékos mögött a jelenleg a Galatasarayban szereplő csatár Milan Baros végzett a második, Jaroslav Plasil, a Girondins Bordeaux középpályása pedig a harmadik helyen. Cech egy évvel korábban, illetve 2005-ben is a legjobbnak bizonyult hazájában.
Talmácsi először tesztelt az új Moto2-es motorral
Talmácsi Gábor megtette első köreit az idei, új versenymotorjával: a SpeedUp-istálló magyar pilótája hétfőn egy hatszáz köbcentis Moto2-es gépet tesztelt a valenciai pályán. A csapat tájékoztatása szerint Talmácsi tizenkét körön át próbálgatta a gépet, miközben azokra a beállításokra koncentrált, amelyeket mérnökei kértek tőle. Végül a huszonhatodik helyen zárt, legjobb körében 1:40.134 percet ért el.
Összeállította: Tibodi Ferenc