Több mint ötezer ember vetkőzött meztelenre Spencer Tunick New York-i fotóművész kedvéért a sydneyi Operaház előtt hétfőn.
Az ausztráliai ősz első napján, egy hűvös, borongós reggelen tartott fotózás egyúttal a hétvégén megrendezett sydneyi melegfelvonulás újbóli megünneplése is volt. Tunick arra kérte a résztvevőket, hogy vegyenek fel különböző ― álló, fekvő, ölelkező ― testtartásokat. ,,Azt akarom, hogy minden pár ölelje át és csókolja meg egymást, a barátok is csókolózzanak össze, az idegenek pedig csak tegyék, amihez kedvük van" ― mondta a művész a több mint egy órán át tartó fotózáson.
Néhány résztvevő csodálkozott, mennyire aszexuális volt az esemény. ,,Azt hittem, egy kicsit kínos lesz, de végül vicces volt; amikor meztelen vagy, és mindenki más is meztelen, úgy érzed, mintha fel lennél öltözve, mert mindenki ugyanúgy néz ki" ― mondta az egyik statiszta, aki parókát viselt, hogy kitűnjön a tömegből. ,,Nagyon fura élmény, mivel azt hiszed, hogy lesz valami szexualitás a levegőben, de végül is nincs semmi ilyen" ― magyarázta.
Spencer Tunick már közel száz hasonló installációt hozott létre világszerte. Saját bevallása szerint művei nem exhibicionista vagy erotikus indíttatásból készülnek, céljuk inkább az, hogy rávilágítsanak az élet sérülékenységére a durva városi környezetben. Ez az érv azonban nem hatotta meg az amerikai hatóságokat: Tunickot hazájában már hétszer letartóztatták. A 43 éves New York-i művész eddigi legnagyobb installációját a mexikóvárosi Zócalo téren hozta létre, ahol 2007. május 6-án nem kevesebb, mint 18 000 embert fényképezett.