Külföldi hírek

2010. március 6., szombat, Közélet
Phenjan a Duna mentén

címmel közölt kommentárt a Die Presse osztrák napilap a szlovák parlamentben elfogadott hazafiassági törvényről, a sztálinista Észak-Koreára utalva. Vajon ezután a politikusok törvényben elrendelt szeretete következik majd? — tette fel a kérdést. Szomorú Közép-Európa az, ahol ezek a régi, ostoba nacionalista játszmák még mindig ilyen aktuálisak — írta a lap.

Fölösleges jogszabály

Nem tetszik a szlovákiai iskoláknak a hazafiassági törvény. Számos iskolaigazgató feleslegesnek minősítette, az intézmények fenntartóinak, az önkormányzatoknak pedig a kiadások ellen vannak kifogásaik, míg a diákok tiltakozást szerveznek a törvény rendelkezései ellen. Besztercebánya tizennégy általános iskolai igazgatója fel akarja szólítani Ivan Gasparovic államfőt, hogy ne írja alá a jogszabályt.

Javul a szláv viszony

Dmitrij Medvegyev orosz és Viktor Janukovics ukrán államfő tegnapi moszkvai tárgyalásai minden jel szerint fordulatot jelentenek a két ország kapcsolataiban: Janukovics szinte minden vitatott kérdés megoldását kilátásba helyezte a megbeszélés után tartott sajtóértekezleten, bár a gázárak kérdése nem került napirendre. Medvegyev hangsúlyozta: utasítást adott a kormánynak és az elnöki adminisztrációnak a lehető legszorosabb párbeszéd kialakítására Ukrajnával, Janukovics közölte, törvényben rendezik az orosz anyanyelvű ukrán állampolgárok érdekeinek és anyanyelvének védelmét.

Népirtás volt

Törökország élesen elítélte, Örményország pedig elégedetten üdvözölte az amerikai képviselőház külügyi bizottságának azt a határozatát, amely népirtásként bélyegezte meg az örményeknek az I. világháború alatt és után az oszmán törökök által elkövetett tömeges lemészárlását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1429
szavazógép
2010-03-06: Közélet - :

Vége a korcsolyaszezonnak

Bontják a két sepsiszentgyörgyi műkorcsolyapályát, lejárt az ideje a jégen való siklásnak.
2010-03-06: Elhalálozás - :

Elhalálozás

,,Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség." (Filippi 1.21)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága gyermek, testvér, barát, unoka,
UNGVÁRI ANDRÁS
életének 22. évében elhunyt.
Temetése 2010. március 6-án, szombaton 14 órakor lesz a szemerjai új ravatalozóházból.
Részvétfogadás a temetés napján 12 órától.
Pihenése legyen csendes.
Szerettei
787/b