Forma 1A király visszatért

2010. március 8., hétfő, Sport

Ne értelmezzék rosszul a címet, nem a J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura trilógiájának harmadik kötetéről beszélünk, hanem a német hétszeres világbajnok Michael Schumacherről, aki három év kihagyás után tért vissza a száguldó cirkuszba.

A 41 éves világklasszis autóvezető hároméves szerződést kötött a Mercedes GP-vel. De nem csak Schumi visszatérése miatt lesz érdekes az idei szezon: három új csapat, négy újonc pilóta és négy világbajnok áll rajthoz az év első versenyén, amit vasárnap Bahreiniben tartanak meg. Egy új versenyhelyszínnel is gazdagodott a 2010-es Forma—1-es (F1) világbajnokság. A pontvadászat tizenhetedik futama a Koreai Nagydíj, amelyet október 24-én rendeznek meg a Korean International Circuiten. Az új aszfaltcsíkon összesen 18 kanyar van. A pálya leghosszabb része a 2-es és a 3-as lassító között található. Tehát minden adott egy jó szezonhoz, s bízunk abban, hogy a pályán a versenyzők is mindent megtesznek azért, hogy ez legyen az F1 történelmének valaha volt legizgalmasabb idénye.

A címvédő Jenson Button az év elején a következőképpen jellemezte az idei szezont: tűzijáték négy világbajnokkal. Akik már nyertek vb-címet: Jenson Button, Lewis Hamilton, Michael Schumacher és Fernando Alonso. Mind a négyen remek autóval vágnak neki az új évnek, versenyükből pedig bárki kikerülhet győztesnek. De nem szabad megfeledkezni a trónkövetelőkről sem: Sebastian Vettelről, Robert Kubicáról vagy éppen Nico Rosbergről, mivel mindannyian tehetséges pilóták, és okozhatnak kellemes meglepetést, illetve esélyesek a végső győzelemre is. Az újoncok közül Bruno Senna (a néhai Ayrton Senna unokaöccse) és Lucas Di Grassi neve ,,log ki a sorból", s úgy gondolom, sokat fogunk hallani az idén róluk.

Bár a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) idénre tizenhárom csapattal számolt, az elmúlt hét folyamán az újonc USF1-istálló anyagi gondokra hivatkozva visszalépett, és a FIA-nál úgy döntöttek, hogy az amerikaiak helyett más csapat nem kap már rajtengedélyt 2010-ben, így 12 csapat 24 autója lesz ott a szezonnyitó Bahreini Nagydíj rajtrácsán.

Két jelentősebb technikai módosításra kellett felkészülniük a csapatoknak: keskenyebbek lettek az első gumik, és idén nem lesz tankolás. A verseny közbeni üzemanyag-felvétel beszüntetése miatt nagyobb benzintankok kerültek az F1-es autókba, emiatt pedig szélesebb lesz a kocsik középső váza. A szakértők szerint a nagyobb tanknak köszönhetően hosszabb lesz a tengelytáv is, előreláthatóan 15 centiméterrel.

A FIA és az F1-es csapatok javaslatára a Motorsport Világtanács megváltoztatta a Forma—1-es vb-sorozat pontrendszerét. Ezentúl egy-egy futam győztese 25 ponttal gazdagodik, a második helyezettnek 20, a harmadiknak 15 pont jár. A negyedik helyezett 12, az ötödik 10, a hatodik 8, a hetedik 6, a nyolcadik 4, a kilencedik 2, míg a tizedik 1 pontot kap. Módosulnak a gumihasználatra vonatkozó szabályok is: az első tízbe bejutó pilótáknak ugyanazzal a gumiabronccsal kell kezdeniük a futamot, mint amellyel a legjobb köridejüket teljesítették az időmérő alatt. A többiek cserélhetnek a rajt előtt.

A 2010-es szezon csapatai és pilótái:

* McLaren Mercedes (Mercedes): Jenson Button (angol/nagydíjak: 172/győzelem: 7/pole pozíciók: 7/címvédő, egyszeres világbajnok/születésnap: 1980. január 19./születési hely: Frome, Anglia) és Lewis Hamilton (angol/nagydíjak: 52/győzelmek: 11/pole pozíciók: 17/egyszeres világbajnok — 2008/születésnap: 1985. január 7./születési hely: Stevenage, Anglia)

* Mercedes GP (Mercedes): Nico Rosberg (német, finn/nagydíjak: 70/legjobb vb-helyezés: 7. — 2009/születésnap: 1985. június 27./születési hely: Wiesbaden, Németország) és Michael Schumacher (német/nagydíjak: 250/győzelmek: 91/pole pozíciók: 68/hétszeres világbajnok — 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004/születésnap: 1969. január 3./születési hely: Hürth-Hermülheim, Németország)

* Ferrari (Ferrari): Felipe Massa (brazil/nagydíjak: 115/győzelmek 11/pole pozíciók: 15/legjobb vb-helyezés: 2. — 2008/születésnap: 1981. április 25./születési hely: Sao Paulo, Brazília) és Fernando Alonso (spanyol/nagydíjak: 139/győzelmek: 21/pole pozíciók: 18/kétszeres világbajnok — 2005, 2006/születésnap: 1981. július 29./születési hely: Oviedo, Spanyolország)

* Red Bull Racing (Renault): Sebastian Vettel (német/nagydíjak: 43/győzelmek: 5/pole pozíció: 5/legjobb vb-helyezés: 2 — 2009/születésnap: 1987. július 3./születési hely: Heppenheim, Németország) és Mark Webber (ausztrál/nagydíjak: 139/győzelmek: 2/pole pozíció: 1/legjobb vb-helyezés: 4. — 2009/születésnap: 1976. augusztus 27./születési hely: Queanbeyan, Ausztrália)

* Williams (Cosworth): Rubens Barrichello (brazil/nagydíjak: 284/győzelmek: 11/pole pozíció:14/legjobb vb-helyezése: 2. — 2002, 2004/születésnap: 1972. május 23./születési hely: Sao Paulo, Brazília) és Nico Hülkenberg (német/újonc/születésnap: 1987. augusztus 19./születési hely: Emmerich, Németország)

* Renault (Renault): Robert Kubica (lengyel/nagydíjak:57/győzelem: 1/pole pozíció: 1/legjobb vb-helyezés: 3. — 2008/születésnap: 1984. december 7./születési hely: Krakkó, Lengyelország) és Vitalij Petrov (orosz/újonc/születésnap: 1984. szeptember 8./születési hely: Viborg, Oroszország)

* Sauber (Ferrari): Pedro de la Rosa (spanyol/nagydíjak: 72/legjobb vb-helyezés: 11. — 2006/születésnap: 1971. február 24./születési hely: Barecelona, Spanyolország) és Kobajasi Kamui (japán/nagydíjak: 2/legjobb vb-helyezése: 18 — 2009/születésnap: 1986. szeptember 13./születési hely: Amagasaki, Japán)

* Force India (Mercedes): Adrian Sutil (német/nagydíjak: 52/legjobb vb-helyezés: 17. — 2009/születésnap: 1983. január 11./születési hely: Grä­felfing, Németország) és Vitantonio Liuzzi (olasz/nagydíjak: 44/legjobb vb-helyezés: 18. — 2007/születésnap: 1981. augusztus 6./születési hely: Locorotondo, Olaszország)

* Toro Rosso (Ferrari): Sébastien Buemi (svájci/nagydíjak: 17/legjobb vb-helyezése: 16. — 2009/születésnap: 1988. október 31./születési hely: Aigle, Svájc) és Jaime Alguersuari (spanyol/nagydíjak: 8/legjobb vb-helyezés: 24 — 2009/születésnap: 1990. március 23/születési hely: Barcelona, Spanyolország)

* Lotus F1 Racing (Cosworth): Jarno Trulli (olasz/nagydíjak: 217/győzelmek: 1/pole pozíciók: 4/legjobb vb-helyezés 6. — 2004/születésnap: 1974. július 13./születési hely: Pescara, Olaszország) és Heikki Kovalainen (finn/nagydíjak: 52/győzelmek: 1/pole pozíciók 1/legjobb vb-helyezés: 7. — 2007, 2008/születésnap: 1981. október 19./születési hely: Suossalmi, Finnország)

* Hispania Racing Team (Cosworth): Bruno Senna (brazil/újonc/születésnap: 1983. október 15./születési hely: Sao Paulo, Brazília) és Karun Chandok (indiai/újonc/születésnap: 1984. január 19./születési hely: Chennai, India)

* Virgin Racing (Cosworth): Timo Glock (német/nagydíjak: 37/legjobb vb-helyezés: 10. — 2008, 2009/születésnap: 1982. március 10./születési hely: Lindenfels, Né­metország) és Lucas Di Grassi (brazil/újonc/születésnap: 1984. augusztus 11./születési hely: Sao Paulo, Brazília).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1404
szavazógép
2010-03-08: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Hitvilág
A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség egyetemes imahetén ma 19 órától Nagy Adél sepsikőröspataki evangélikus lelkész hirdet igét. Kedden Gocsmán Sándor zaláni református lelkész szolgál.
2010-03-08: Sport - :

A versenynaptár (hivatalos név/pálya/város) (Forma 1)

1. Gulf Air Bahrain GP / Bahrain International Circuit / Szahír — március 14.
Körök száma: 49
Egy kör hossza: 6,299 km
Verseny hossza: 308,405 km
Legjobb köridő: 1:30.252 perc — Michael Schumacher (2004)
Legutóbbi nyertes: Jenson Button (2009)