Az olvasásjavító program másra is jó

2010. március 11., csütörtök, Család

Az intenzív olvasásjavító programot elvégző gyerekek agyában javult a jelátadás, ami jobb kommunikációt is jelent — közölték tanulmányukban amerikai kutatók.

A Neuron szaklapban megjelent dolgozatban a Carnegie Mellon Egyetem kutatói 72 gyerekkel lefolytatott vizsgálatukat ismertették.

A nyolc és tíz év közötti gyerekek olvasási készségét hat hónapon át intenzíven fejlesztették. A program megkezdése előtt, majd utána is orvosi képalkotó eljárással készítettek felvételt agyukról. A kutatást vezető Marcel Just szerint a százórás tréning végére a gyerekek agyának fehérállománya hatékonyabban működött, javult a jelátadása.

Just elmondta, mindezek alapján feltételezhető, hogy az olvasási zavarokon túl például az autizmus kezelésében is hasznos az agy fehérállományának ,,újrahuzalozása". Szakértők szerint más mentális zavaroknál is hatékonyan alkalmazhatják a hasonló fejlesztési programokat. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-03-11: Család - Puskás Attila:

Ha kiszárad a földlabda

Előfordulhat, hogy téli, nyugalmi időszakában kellő tapasztalat vagy odafigyelés hiányában károsodik óvott szobanövényünk.
2010-03-11: Közélet - B. Kovács András:

Mióta reform az iskolafelszámolás? (Kis iskolák sorsa)

A megszűnés veszélye fenyegeti a vajnafalvi általános iskola magyar tagozatát az új tanügyi finanszírozási rendszer bevezetése esetén, s bár a veszteség nem nemzetpolitikai súlyú, két szempontból is érdemes foglalkozni vele.