Egyfelől: bár a Székelyföldön belül történik, de egy nem magyar többségű mikrórégióban — azaz az erdélyi szórványhelyzetre nagyon is jellemző fejleményről lenne szó. Másfelől pedig megmutatja azt is, hogyan gázolhat bele az emberi sorsokba a reform, ha mereven ragaszkodnak alkalmazói a kizárólag költségcsökkentési szempontokhoz egy olyan kérdés kezelésében, melyben jóval több mindent kellene figyelembe venni, például az emberi lelkeket, pedagógusi életpályákat, vagy teszem azt — ha már oktatásról van szó —: a gyerekek nevelésének célszerű voltát.

A Kovászna felső szegletében található, 150 éves Avram Iancu Általános Iskolánál szebbet, jobban felszereltet különben rég láttam, megtalálható itt még két olyan szaktanterem is, egy biológiai és egy kémiai, ami díszére válhatna bármelyik nagyobb városi tanintézetnek. Az iskola biztos lábakon áll, 336 növendék látogatja, Henorel Olărescu igazgatónak most mégis amiatt fáj a feje, hogy kiszámította, bérekre 25 százalékkal kevesebb pénzt fog kapni a jövőben, ami óhatatlanul leépítésekhez fog vezetni, ennek pedig áldozatul eshet a régóta fennálló magyar tagozat is. Az igazgató nem örvend e kilátásnak: ,,Általában véve nem helyeslem a vegyes iskolák felszámolását, s tekintettel kellene lenni a dolog emberi oldalára is, pl. egy harmincéves címzetes katedra megszűnésére."

A fájó helyzet eleven megtestesüléseként a fizika—kémia szakos Koródi Klára aligazgatónő (képünk) harminchárom éve tanít az intézetben.

— A magyar gyerekek száma egyre csökkent az utóbbi években, most két osztatlan osztályunk van az elemiben és kettő az öt-nyolcadikban, kis létszámú osztályokban. Vajnafalváról a fiatal magyar szülők, sajnos, beköltöztek a városba, illetve a munkahelyek hiánya miatt elmentek, eddig is a tanfelügyelőség jóindulatának köszönhetően maradhattunk fenn, mert már az osztályonkénti tíz gyerek sem volt mindenütt meg.

A tagozaton pillanatnyilag olyan három és fél normára való óra lenne, a két tanítónő mellett pár pedagógus mindkét tagozaton tanít, őket is érintik a várható változások, de leginkább a címzetesként egy életen át itt dolgozó aligazgatónőt. Az esetleges megszűnés fő vesztesei a pedagógusok lesznek, de nem csupán ők, bár a növendékek helyzetét viszonylag könnyen meg lehet majd oldani a két kilométerrel lennebb fekvő Kőrösi Csoma Sándor Líceumban.

— Ha komolyabb létszám lenne, ott esetleg új osztályok indulhattak volna, így azonban a mieink nyomtalanul, minden haszon nélkül fognak beolvadni az ottani osztályokba. Nem keletkezik sem új osztály, sem tanári állás. Ami engem illet: én nyugdíjhoz közelítek, de lelkileg olyan érzés, amit csak az érthet meg, aki hasonló szorultságba kerül…A két tanítónő sorsát — mindketten címzetesek — viszont a magaménál is kétségbeejtőbbnek tartom, mert tanítónői állás távol-közel, sehol nincs. Az előírt gyereklétszámot nem tudjuk kiállítani, és ott tartunk, a Kőrösi igazgatóját még kérni sem kérhetem, hogy mondjanak le javunkra pár tanulóról, mert ma mindenki két kézzel ragaszkodik az utolsó gyerekhez is. Utánpótlásban nem reménykedhetünk, óvodai magyar csoport már évek óta nincs Vajnafalván.

S valóban, bár az iskola vezetősége igényelte, hogy a Kőrösi a maga román tagozatát engedje át, erről annak igazgatósága hallani sem akar, hivatalos átiratban értesítette a folyamodót, hogy a kisebb létszám ellenére is megtartja a maga keretei közt, igaz, 27-es létszámú hatodikjuk önmagában is állja a versenyt.

No de mit szólnak mindehhez a nebulók? Szünet van, a tízes létszámú hetedik C-osztály diákjai az ablakban levegőznek. Kuncogva tűrik, hogy a riporter a Háromszék számára lefényképezze a kislányokat. A tréfásnak szánt megjegyzésre, hogy a Kőrösiben több magyar fiú lesz biztosan, s a nagyobb osztályokban kevesebbet kell majd tartani a feleltetéstől, egyöntetűen azt válaszolják: ők bizony örömmel jártak ide, közel van, megszerették, sajátjuknak érzik, szívesen maradnának.

*

No de őket és szüleiket ki hallgatja meg ebben a nagy, se hossza, se vége átrendezésben? Arról nem is beszélve, hogy ha minden intézmény megszűnik, Vajnafalváról úgyszólván erőszakkal kényszerítik maguk a körülmények áttelepedésre a még itt élő magyarokat.