Végleges Kasza József kizárása

2010. március 11., csütörtök, Világfigyelő

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Tanácsa egyhangú döntéssel elutasította Kasza József fellebbezését, s ezzel véglegessé vált a párt alapítójának kizárása a legnagyobb délvidéki magyar pártból.

Kasza Józsefet, aki több mint tizenkét éven át vezette a pártot, február 10-én fosztották meg tiszteletbeli elnöki tisztétől, s zárták ki a pártból Bunyik Zoltánnal, a párt legfőbb irányító testületeként működő tanács volt elnökével együtt. Mindkettejük ellen a VMSZ elnöksége kezdeményezte az eljárást. Kaszáról a testület azt állította, hogy sajtónyilatkozataiban becsmérelte a VMSZ vezetését, tényeket ferdített el a nyilvánosság előtt, a VMSZ politizálásának eredményei kapcsán csúsztatásokkal élt, s ezáltal a közvélemény előtt kedvezőtlen színben tüntette fel a pártot és annak tisztségviselőit. Bunyik Zoltánról a VMSZ elnöksége azt közölte, hogy különböző internetes hírportálokon bírálta a testület és a tisztségviselők döntéseit, a VMSZ politikai lépéseit becsmérelte, ami által folyamatosan szembekerült a párt testületi döntéseivel. A két politikus és pártjuk közötti ellentét azután vált igazán élessé, hogy a VMSZ múlt év végén az általa is támogatott szerbiai demokratikus koalíció költségvetése ellen szavazott a belgrádi parlamentben. Kasza József közölte: nem kíván visszatérni a pártba, csupán annak beismerését várja, hogy hamis volt az ellene felhozott vád, és igazságtalan a kizárásáról hozott ítélet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-03-11: Világfigyelő - :

Diáktüntetés a szlovák hazafiassági törvény ellen

A szlovák hazafiassági törvény ellen tüntettek több mint ezren tegnap délután Pozsonyban az elnöki palota előtt. A főleg fiatalokból álló tömeg azt követelte Ivan Gasparovic államfőtől, hogy utasítsa el, vétózza meg a múlt héten elfogadott, sokat vitatott jogszabályt, amelynek alapján a szlovákiai iskolákban minden hét elején kötelező lesz a nemzeti himnusz eljátszása, s minden tanteremben kifüggesztik a nemzeti jelképeket. A tiltakozó megmozdulást több mint száz középiskola vezetése is támogatásáról biztosította.
2010-03-11: Világfigyelő - :

Az MSZP nem folytatja

Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem küldött szakpolitikust, a szocialisták már nem folytatják a vitát ― jelentette be Budai Bernadett, aki szerint nem fogják a bolondját járatni szakpolitikusaikkal.