Az MSZP nem folytatja

2010. március 11., csütörtök, Világfigyelő

Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem küldött szakpolitikust, a szocialisták már nem folytatják a vitát ― jelentette be Budai Bernadett, aki szerint nem fogják a bolondját járatni szakpolitikusaikkal.

Az MSZP szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor, megtalálják a módját, hogy a Fidesz ne bujkálhasson tovább a választók elől, és ne kérjen biankó csekket a hatalomba. Úgy fogalmazott: bár a Fidesz már a hét végén elutasította vitakezdeményezésüket, az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a vita helyszínén mégis megjelenik az ellenzéki párt szakpolitikusa, hogy beavassa a nyilvánosságot az eddig titkolt programjuk részleteibe. Nem így történt: a Fidesz elutasítása egyszerre volt gyáva és öntelt ― közölte. Budai Bernadett szerint a Fidesz azért volt gyáva, mert nem meri vállalni a program összehasonlítását és szembesítését a választókkal, és azért volt öntelt, mert azt várja az emberektől, hogy bekötött szemmel kövessék Orbán Viktort az ismeretlenbe. ,,A keddi nap egyértelművé tette, hogy a Fidesz nem programképes és nem vitaképes" ― jelentette ki a szóvivő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-03-11: Világfigyelő - :

Végleges Kasza József kizárása

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Tanácsa egyhangú döntéssel elutasította Kasza József fellebbezését, s ezzel véglegessé vált a párt alapítójának kizárása a legnagyobb délvidéki magyar pártból.
2010-03-11: Világfigyelő - B. Kovács András:

Hazaffyaktól hemzsegő parlament (Jegyzet)

A szlovák parlament olyan újabb bizonyítványt állított ki magáról, ami miatt sok magyaráznivalója lesz az európai közvélemény előtt, a saját maga becsületén ejtett foltot mégsem fogja tudni eltüntetni — hacsak nem magával a jogszabállyal együtt.