Célszerű módon és uton a fegyver alatt lévő székely népességet arról kellőleg felvilágosítani igyekezzék, hogy ezen törvény közlés mindaddig amig őfelsége szentesíteni nem méltoztatik törvényes kötelező erővel nem bír és következőleg hatályos befolyásánál fogva arra bírni, hogy minden tettleges fellépést kikerülve a mostani állásába továbbra is maradjon meg és rendes elöljáróik iránti engedelmességgel viseltessék, a netalántán már ott alakult nemzeti őrségbe csak azok vehetnének részt, kik a rendes katonai összeírás alá jelenleg nem tartoznak. Az is értésemre esett, hogy a székben már alakuló nemzeti őrseregnek egy része, melyben effectivus szélbéli katonák is már csatlakoztak és magyarországi kimenetelre készülnek. Miszerint erre nézve is a népességet arra felvilágosítani, hogy mig a közös hongyűlés ezen önkéntes hadseregnek rendszeresítését el nem határozza a mostani állásba változtatást tenni nem lehet." Az országgyűlés határőrséggel kapcsolatos rendelkezéseinek kétértelműsége, cinizmusa felháborodást váltott ki a katonák soraiban, és még inkább ellenséges hangulatot keltett az intézmény körül. Az általános elégedetlenség, a székely jobbágyok helyzetének rendezetlensége és a katonatársadalomnak a határőrséggel szembeni ellenséges magatartása állandó nyugtalanságban tartotta a szék vezetését, amely attól félt, hogy a hosszúra nyúló bizonytalanság ellenőrizhetetlen események elindítója lehet.

Teleki József kormányzó és Horváth Albert főkirálybíró között ebben az időszakban igen gyakori levélváltások során Horváth mindenről beszámolt, amit fontosnak gondolt, vagy tanácsot kért, valahányszor szükségét érezte ennek. 1848. június 4-i levelében a kormányzó óva inti a főkirálybírót attól a meggondolatlanságtól, hogy a katonákkal megerősített nemzetőrségek Magyarországra vonulnának ki, s amíg az országgyűlés az önkéntes hadsereg ügyében nem intézkedik, el ne távozzanak.

A katonák, ahol arra lehetőség kínálkozott, népgyűléseken vagy a nemzetőrség szervezésekor, a jobbágyok oldalán állva, a nemesség ellen uszítottak. Zalánban Szabó Károly huszár katona a nemesség ellen bujtogatott, a szolgálat megtagadására és a földesurak elleni támadásra ingerelt. Az uzoni közösség katonatagjai a helybeli nemesség kaszálóin szándékoztak legeltetni. Angyaloson nemes Forró Ádámot Imre József gyalogkatona istentiszteletre menet késsel támadta meg, az áldozat csak figyelmeztető pisztolylövéseknek köszönhetően menekülhetett meg. 1848. június 3-án Dobai Károly, a második gyalogezred parancsnoka a katonaság és a nemesek közti uzoni zavargásokról megjegyzi, hogy a nagy erőfeszítések árán csillapított viszályok bármikor kiújulhatnak. Vegyes bizottság összehívását javasolta az események kivizsgálására, amelybe a katonaság részéről Janovits hadnagyot jelölte. A főkirálybírótól határozott fellépésre számított az ilyen rendbontások megfékezésére. Gelencén a nemzetőrök összeírásakor Kádár József gyalogkatona népes tömeg előtt biztatta a jobbágyságot az államnak járó és az úrbéres szolgálatok megtagadására: ,,Kentek az adót meg ne fizessék, kutyateremtette, mert ha únió van, egyformák vagyunk, én tudom azt, hogy kentek adóval addig tartoznak, mig más is fizet, akármerre csavarják a dolgot az urak, nincs többé úr." Kökösben Orbók István gyalogkatona uszította az összegyűlteket a nemesi szolgáltatások megtagadására és általános engedetlenségre. Mint látható, a nemzetőrségek szervezése jó alkalom volt a felgyülemlett feszültségek levezetésére. A katonák szószólói pedig a nemesi szolgáltatások nyílt megtagadására uszították a falvak lakóit.

Lisznyóban július 12-én az alakuló nemzetőrség letette az esküt, a 140 személyt tömörítő alakulat nagy részét a kétág-katonaság alkotta, akik nem törődtek a részvételüket tiltó törvényes előírásokkal. Oltszemen a 120-as létszámú őrseregbe feliratkoztak a falu gyalogkatonái. Fotos falu Háromszék-szerte kivételnek számított a nemzetőrség alakítása tekinteté­ben, mert a faluban mindössze két jobbágyrészen levő család élt, mindenki más a katonai igazgatáshoz tartozott, ezért itt nem lehetett nemzetőrséget létrehozni.

A nemzetőrség szervezői a határőr katonaság indulataival is szembekerültek, amely bár számánál és felkészültségénél fogva része lehetett volna a védelmi szervezetnek, helyzetének tisztázatlansága miatt tanácstalanná vált. Az erdélyi országgyűlés a katonákat nemzetőrökké nyilvánította ugyan, a törvény alkalmazását azonban elnapolta. A kialakult helyzetet jól jellemzi bikfalvi Török József huszár katona esete, aki 1848. augusztus 5-én panaszt tett a katonai hatóságnál, melyben általánosan érvényes jelenségre figyelmeztet: a nem tényleges határőr katonák nemzetőrségbe való kerülésének lehetőségére. Ebből következett volna, hogy az olyan ifjakat, akik — noha katonai összeírás alá tartoztak — koruknál fogva még teljesítettek valódi katonai szolgálatot, ne tekintsék határőröknek. A kérvényező — aki a székely huszárezred parancsára kénytelen volt kollégiumi tanulmányait félbeszakítani, és katonai iskolát végezni, anélkül azonban, hogy katonai esküt tett volna — úgy értesült, hogy a lovasezred parancsnoksága őt a sorkatonák közé szándékozta beosztani, meggátolva ezáltal nemzetőrré válását. Ezt törvénybe ütközőnek vélte, ezért nem volt hajlandó engedelmeskedni. Kérte felvételét a bikfalvi nemzetőri seregbe, egyben felszólította a huszárezred parancsnokságát, hogy ,,személyem irányában minden katonai hatalom gyakorlatát megszüntesse". Török József esete ékes példája az ellenséges érzelmeknek, melyekkel a székely katonák a rájuk erőltetett szolgálatot fogadták. A civil igazgatás részéről pedig hiányzott a határozott, egyértelmű állásfoglalás: ,,Várja be a kérelmes a nemzetőrségek célba vett országos rendezését, igyekezzen mentességét az illető lovas ezred kormányától kieszközölni." Az ilyen óvatoskodó, semmiféle kockázatot nem vállaló magatartás jellemzi Horváth Albert főkirálybírónak és a Guberniumnak a határőrséggel szembeni politikáját, ami nem szolgálta a társadalmi béke és egység kialakítását.

Nehézkes toborzás

Az agyagfalvi Székely Nemzetgyűlést megelőző hónapokban a határőr katonák kirukkoltak a délvidék védelmének megszervezése érdekében kialakított Szeged környéki táborba. 1848 nyarán a két székely gyalogezredből két zászlóalj és egy huszárosztály vett részt a szerbek és horvátok elleni délvidéki polgárháborúban. Háromszéken az egyre jobban elmélyülő belső ellentétekkel kellett szembenézni, mert az országgyűlés megoldatlanul hagyta a székelyföldi jobbágyfelszabadítás kérdését, és a határőrségi katonaság megszüntetését is elnapolták. A meg nem oldott társadalmi és szociális gondok miatti feszültség igen nagy tehertételt jelentett a helyi rendfenntartás számára. Az ország katonai állapota sem volt megnyugtató. Délvidéken szerb—horvát támadástól lehetett tartani. Katonai szempontból Háromszéken három irányba ható harci cselekményekre készültek: a határőrség egy részét kivezényelték Dél-Magyarországra, a nemzetőrségre belbiztonsági és önvédelmi feladatokat bíztak, ugyanakkor folyamatban volt az újoncok toborzása, akik a haza nehéz helyzetére való tekintettel kerülhettek bevetésre.

1848. június 30-án Dobai Károly ezredparancsnok tájékoztatója szerint a 6., 10., 11., 12. század katonái kifejezték szándékukat: ,,Egy szívvel lélekkel nyilatkozták, hogy a veszély által fenyegetett Magyar honnak segedelmére sietni s csak bizonyos parancsra várakoznak. Remélem, hogy a többi századok is hasonló indulattal vezéreltetnek."

Az újonctoborzás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 1848. szeptember 8-án Szentiványi Zsigmond és Gidófalvi Lajos biztos Uzonból tett jelenté­sében szerény eredményekről számolhatott be. Szándékuk: a szomszédos falvak nemzetőrségeit egybegyűjtve rábírnák őket, hogy az alkalmas, erőteljes egyének önként ajánlkozzanak a honvédelemre, de mindenütt olyan nyilatkozatokat tettek, hogy ,,ők bármely órában készek a haza oltalmára együtt mindnyájan indulni, de külön és részletesen senki magát nem ajánlotta kivévén Lisznyóban Tót Jánost, aki egész lelkesedéssel nyilvánította készségét egyedül is". Bora Dávid és Császár Bálint az 1848. szeptember 17-én írt jelentésben a rájuk bízott Árkoson, Szentgyörgyön és Szemerján szóba álltak a nemzetőrökkel, próbálták meggyőzni őket az önkéntes honvédségre való besorozás szükségességéről, de azt felelték, hogy akikben hajlandóság volt, már jelentkeztek a Kossuth-huszárok közé, másféle csapatba viszont senki sem ígérkezett. Dullóbiztos Szentiványi József tudósításából kitűnik, hogy néhány elszigetelt esettől eltekintve a toborzásnak nem volt tömegalapja. Eresztevényből Eresztevényi László nemes, Rétyről Székely Lajos nemes, Szacsváról Budai Antal, Maksáról Gyulai Albert nemes, Kézdivásárhelyről Zakariás Antal Szentivánon keresztül mint önkéntesek a Szeged melletti honvédelmi táborba utaztak. 1848. szeptember 21-én a gróf Batthyány Lajos miniszterelnöknek tett jelentésben a Vay Miklós által irányított háromszéki toborzás szerény eredményeiről számoltak be. A Kossuth-huszárok esetében ez másképpen történt, ami viszont Berzenczei László áldásos tevékenységének is köszönhető, akit marosvásárhelyi önkéntesek segítettek. Az újoncozás során a jelentkezőt azonnal felszerelték, zsoldot kapott, és útnak is indították. A lakosság elutasítóan viszonyult a katonáskodást önként vállalókhoz, de ha rendelet kötelezte volna, akkor bárki készen állott volna a kirukkolásra — pontosít a jelentés.

A háromszéki katonáknak a hazával szembeni kötelezettségeik mellett szülőföldjük oltalmazása és önvédelmének megszervezése volt a legfontosabb feladatuk, amit a lakosság példás összefogásának köszönhetően 1848. november végén felvállaltak, és nagy anyagi, emberi áldozatok árán a végsőkig kitartva, az idegen uralomtól mentes, igazságosabb világ eljöveteléért tettek.